Amíg a többiek a szurkolókkal ünnepeltek, Cristiano Ronaldo az öltözőbe ment

A szövetségi kapitány szerint nem okoz törést a csapatkapitánnyal való kapcsolatában, hogy a kispadon kezdette.

Cristiano Ronaldo csak csereként lépett pályára a portugál-svájci világbajnoki nyolcaddöntőn, és mikor beállt, a csapattársak már el is döntötték a továbbjutást, márt a triplázó Goncalo Ramos vezetésével már 5-1-re vezettek. A 6-1-es végeredményt egy másik cserejátékos, Rafael Leao állította be.

A portugál játékosok nagy ünneplést csaptak a pályán a szurkolókkal, egy valaki hiányzott csak: Cristiano Ronaldo, aki előbb odaadott egy meccsen használt labdát az egyik labdaszedőnek, majd bement az öltözőbe.

A Sky Sports azt írja, az újságírók előtt vigyorogva haladt el, de csak egy kérdésre válaszolt, mikor megkérdezték tőle, boldog-e. „Persze, persze. Portugália nyert!” – felelte. Később az Instagramon azt írta:

Egy hihetetlen nap Portugália számára történelmi eredménnyel. Az álom tovább él.

Ronaldo mind a három csoportmeccsen kezdett, de Dél-Korea ellen nem viselte jól, hogy lecserélték. Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya is azt mondta, nem tetszett neki az a reakció. A Svájc elleni meccset követően arról faggatták, miért hagyta ki a 37 éves támadót.

Cristiano és Ramos más típusú játékosok. Semmi problémám a csapatkapitánnyal. Stratégia volt az egész. Dalot és Guerreiro is kezdett, miközben Joao Cancelo [aki végig padozott] egy mesés játékos. Egy másik mérkőzésen majd lehet másképp döntök

– mondta Santos, aki hozzátette, hogy remek a kapcsolata Cristiano Ronaldóval, és szerinte ezen nem változtat az, hogy szövetségi kapitányként döntéseket kell hoznia.

Portugália a nyolcaddöntőben majd azzal a Marokkóval találkozik, amely kisebb meglepetésre kiejtette Spanyolországot.

Kapcsolódó
Kicsoda Goncalo Ramos, aki kezdett Ronaldo helyett és egyből triplázott a vébén?
A 21 éves portugál játékos valósággal berobbant a mostani katari világbajnokságon. Korábban összesen volt 33 perce a válogatottban, most kezdett és egyből háromszor vette be Svájc kapuját.