Élő Közvetítések

A cserecsatár góljával maradt életben Németország a vébén

ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A csoportkör egyik legnagyobb rangadójának ígérkezett már előzetesen is a spanyol és a német válogatott összecsapása, és csak fokozta az izgalmakat, hogy a német csapat meglepetésre 2-1-re kikapott Japántól az első körben.

A spanyolok viszont 7-0-ra kivégezték Costa Ricát, úgyhogy teljesen más lelkiállapotban készülhettek a nagy meccsre. A két csapat nagy világversenyen utoljára a 2010-es dél-afrikai vébén találkozott, akkor az elődöntőben Puyol góljával nyertek a spanyolok, akik aztán a döntőt is megnyerték.

Az első félidő nagyon ígéretesen indult, a 7. percben Olmo lövését Neuer komoly bravúrral tolta a lécre, a folytatásban viszont nem forogtak nagy veszélyben a kapuk, csak Rüdiger lesgólját lehetett még feljegyezni.

A változást Morata beállása hozta meg, aki remekül érkezett Jordi Alba beadására, és ezzel a 62. percben előnybe került a spanyol válogatott.

Gyorsan érkezhetett volna a második spanyol gól is, de Asensio elkapkodta a lövést ígéretes helyzetben.

A németek bosszankodhattak, amikor a Bundesligában pazar őszt produkáló Musiala eltékozolt egy ziccert, de a Moratához hasonlóan csereként beállt Füllkrug már nem hibázott, nagy erővel lőtt a jobb felsőbe.

Sané révén akár a győzelmet is kicsikarhatta volna a német csapat, de lövés helyett inkább elvitte a labdát a kapus mellett, és végül túlságosan kisodródott. Így aztán maradt az 1-1, a spanyolok 4, a németek 1 ponttal állnak az utolsó forduló előtt, amelyben a spanyolok Japánnal, a németek Costa Ricával találkoznak.

Foci-vb, E csoport, 2. forduló:

Spanyolország – Németország 1-1 (0-0)
al-Hor, Al Bayt Stadion, 68 895 néző
v.: Makkelie (holland)
Spanyolország: Unai Simón – Carvajal, Rodri, Laporte, Jordi Alba (Balde, 82.) – Gavi (Koke, 66.), Busquets, Pedri – Ferran Torres (Morata, 54.), Asensio (N. Williams, 66.), Olmo.
Németország: Neuer – Kehrer (Klostermann, 70.), Süle, Rüdiger, Raum (Schlotterbeck, 87.) – Gündogan (Sané, 70.), Kimmich, Goretzka – Gnabry (Hofmann, 85.), Müller (Füllkrug, 70.), Musiala.
gól: Morata (62.), illetve Füllkrug (83.)
sárga lap: Busquets (44.), illetve Kehrer (37.), Goretzka (58.), Kimmich (60.)

 

A csoport állása:
1. Spanyolország  2  1  1  –  8-1  4 pont
2. Japán  2  1  –  1  2-2  3
3. Costa Rica 2  1  –  1  1-7  3
4. Németország 2  –  1  1  2-3  1

Pontot mentettek a németek, Costa Rica ellen dől el a sorsuk

1-1-es döntetlent hozott a spanyol-német rangadó a katari focivébé E csoportjában.

A spanyolok a csereként beállt Morata góljával szereztek vezetést, majd Asensio elkapkodta a helyzetet, amivel elhúzhatott volna két góllal a csapata.

A németek Musiala kimaradt ziccere miatt bosszankodhattak, majd náluk is egy cserecsatár, Füllkrug jegyezte az egyenlítőgólt.

A végén még Sanénak volt egy nagy helyzete, de eltékozolta, így maradt az 1-1.

Az utolsó forduló előtt Spanyolországnak 4, Japánnak és Costa Ricának 3-3, Németországnak 1 pontja van.

Maradt az 1-1

Vége, lefújta a holland bíró. A spanyoloknak 4, a németeknek 1 pontjuk van az utolsó kör előtt.

Sané túlhúzta

Hatalmas német lehetőség maradt ki, lőhetett is volna a Bayern csatára, de ki akarta cselezni a kapust, meg is tette, de nagyon kisodródott.

1-1!

Laporta eladott labdájából indult a német akció, aminek a végén Füllkrug nagyon felvarrta a labdát a jobb felsőbe.

Mekkora német helyzet maradt ki!

Musiala tökéletes ütemben lépett ki, de 8 méterről leadott lövését Simón kitolta. A kapus állva maradt, nem vetődött el, és ezzel fontos védést mutatott be.

Tömeges német cserék

Füllkrug, Klostermann és Sané szállt be, Müller, Kehrer és Gündogan már nem szólhat hozzá a meccshez.

Óóóóó, Asensio!

Hirtelen lett itt foci: Olmo megint elment a bal oldalon, a beadás pont jó lett Asensiónak, aki elkapkodta, és csúnyán fölélőtte a labdát.

Morata-góllal spanyol vezetés!

Busquets-Olmo-Jordi Alba volt a labda útja, Alba beadására Morata érkezett, aki szépen perdített jobbal a léc alá. Megérte becserélni!

Jajj!

Újabb német szabadrúgás, újabb indítás Rüdiger felé, de ezt esélye sem volt utolérni.

Folytatjuk!

Neuernek egyből le kellett csapnia egy közepesen veszélyes beadást, aztán Müllert fosztották meg a gólszerzés lehetőségétől les miatt.

Minden figura Rüdigerre jön ki?

Kimmich lágyan löbbölt szabadrúgásból a 16-oson belülre, megint Rüdiger volt a címzett, aki éles szögből próbálta meglepni Simónt, akiről kijött a labda, de szerencséjére egy védő fejéről visszapattant a kezébe.

Vezetnek a németek!

Kimmich szabadrúgásánál Rüdigerre senki nem figyelt, ő pedig 7-8 méterről befejelte. Előny a németeknél.

Olvasói sztorik