Élő Közvetítések

A cserecsatár góljával maradt életben Németország a vébén

ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A csoportkör egyik legnagyobb rangadójának ígérkezett már előzetesen is a spanyol és a német válogatott összecsapása, és csak fokozta az izgalmakat, hogy a német csapat meglepetésre 2-1-re kikapott Japántól az első körben.

A spanyolok viszont 7-0-ra kivégezték Costa Ricát, úgyhogy teljesen más lelkiállapotban készülhettek a nagy meccsre. A két csapat nagy világversenyen utoljára a 2010-es dél-afrikai vébén találkozott, akkor az elődöntőben Puyol góljával nyertek a spanyolok, akik aztán a döntőt is megnyerték.

Az első félidő nagyon ígéretesen indult, a 7. percben Olmo lövését Neuer komoly bravúrral tolta a lécre, a folytatásban viszont nem forogtak nagy veszélyben a kapuk, csak Rüdiger lesgólját lehetett még feljegyezni.

A változást Morata beállása hozta meg, aki remekül érkezett Jordi Alba beadására, és ezzel a 62. percben előnybe került a spanyol válogatott.

Gyorsan érkezhetett volna a második spanyol gól is, de Asensio elkapkodta a lövést ígéretes helyzetben.

A németek bosszankodhattak, amikor a Bundesligában pazar őszt produkáló Musiala eltékozolt egy ziccert, de a Moratához hasonlóan csereként beállt Füllkrug már nem hibázott, nagy erővel lőtt a jobb felsőbe.

Sané révén akár a győzelmet is kicsikarhatta volna a német csapat, de lövés helyett inkább elvitte a labdát a kapus mellett, és végül túlságosan kisodródott. Így aztán maradt az 1-1, a spanyolok 4, a németek 1 ponttal állnak az utolsó forduló előtt, amelyben a spanyolok Japánnal, a németek Costa Ricával találkoznak.

Foci-vb, E csoport, 2. forduló:

Spanyolország – Németország 1-1 (0-0)
al-Hor, Al Bayt Stadion, 68 895 néző
v.: Makkelie (holland)
Spanyolország: Unai Simón – Carvajal, Rodri, Laporte, Jordi Alba (Balde, 82.) – Gavi (Koke, 66.), Busquets, Pedri – Ferran Torres (Morata, 54.), Asensio (N. Williams, 66.), Olmo.
Németország: Neuer – Kehrer (Klostermann, 70.), Süle, Rüdiger, Raum (Schlotterbeck, 87.) – Gündogan (Sané, 70.), Kimmich, Goretzka – Gnabry (Hofmann, 85.), Müller (Füllkrug, 70.), Musiala.
gól: Morata (62.), illetve Füllkrug (83.)
sárga lap: Busquets (44.), illetve Kehrer (37.), Goretzka (58.), Kimmich (60.)

 

A csoport állása:
1. Spanyolország  2  1  1  –  8-1  4 pont
2. Japán  2  1  –  1  2-2  3
3. Costa Rica 2  1  –  1  1-7  3
4. Németország 2  –  1  1  2-3  1

Torresnek így kevésbé fáj a kihagyott helyzet

Dani Olmo elhúzott a bal oldalon, a beadása pontos volt, Ferran Torres is megelőzte a védőt, de nagy helyzetben fölé lőtt. Igaz, az akció után a partjelző jelezte, hogy Olmo már lesről indult.

Kissé könnyelmű volt a spanyol kapus

Egy hazatett labdát túl lazán akart megjátszani, odapasszolta a 16-oson álló Gnabrynak, aki nem tudott élni az ajándékkal, és a jobb alsó mellé tüzelt.

Jordi Alba megunta a passzolgatást

Szépen csalta magát befelé a Barca balhátvédje, aztán áthúzta a labdát a jobb lábára, de Neuernek nem kellett elvetődnie.

Elég csöndes a közönség

Pláne ahhoz képest, amit a marokkói tábor művelt délután. Ők nagyon hangosak voltak, ugyanez nem mondható el a spanyol-német közönségéről.

Unai Simón is védett egyet

Goretzka ment előre hatalmas lendülettel, majd Gnabry lövése elakadt a kirobbanó Unai Simónban, igaz, ha gól a vége, akkor sem ért volna les miatt.

Kapufa, de ez Neuer bravúrja!

Tökéletesen passzolták végig az akciót a spanyolok, Olmo lövése is nagyon jól nézett ki, de Neuer a lécre tudta tolni. Szép jelenet volt!

Milyen jó meglátás volt pedig

Ferran Torres nem a kapu elé tette be a labdát, hanem visszagurított a 16-osnál álló Gavinak, aki azonban rosszul vette át, és mire korrigált volna, odaért egy védő.

Így áll most a csoport

A spanyoloknak, Japánnak és Costa Ricának is 3-3 pontja van. A németeknek még nincs, de ez még változhat a mostani meccsen.

Kezdünk!

Pirosban a spanyolok, fehérben a németek.

Bayern-Barca 6-5

Ez a két csapat adja a legtöbb játékost a mai rangadóra.

Nem fogta vissza magát a német játékos

Szarban vagyunk, állapította meg Julian Brandt, hozzátéve, a tavalyi Eb-n is hasonló helyzetben voltak, vereséggel kezdtek, de aztán le tudták győzni Portugáliát, és végül a magyarok elleni 2-2-vel továbbmentek a csoportból.

Olvasói sztorik