Élő Közvetítések

Franciaország megvédheti világbajnoki címét Katarban

Jean Catuffe/Getty Images
Jean Catuffe/Getty Images

A francia válogatott 2-0-ra legyőzte Marokkót a katari világbajnokság szerdai elődöntőjében.

Nem indult jól a találkozó marokkói szempontból, mert Najef Aguerdet ugyan a kezdőbe nevezte Valid Regragui, de a bemelegítés közben kiderült, a védelem oszlopa mégsem tudja vállalni a meccset. Ezután ráadásul villámrajtott vettek a franciák, egy elhibázot becsúszás után Olivier Giroud lőtt kétszer is, de blokkoltak a marokkói védők. A felperdülő labdára viszont Theo Hernandez érkezett jól és egy ügyes mozdulattal a kapuba lőtt.

Ez volt az első gólt, amit ellenfél játékos lőtt a vébén Marokkónak,

ráadásul támadnia is kellett az afrikai csapatnak a továbbjutásért.

Ezzel próbálkoztak is becsülettel, de csak Azzedine Unahi távoli lövése dolgoztatta meg Hugo Llorist, ráadásul a csapatkapitány, Romain Saiss is lekéredzkedett sérülés miatt minössze 20 perc után. A franciák időnként meg-megrázták magukat, Olivier Giroud kapufát lőtt, Kylian Mbappé sebességét pedig csak egyszer sikerült kihasználni, a kiugratása után azonban résen volt Dzsavad Al-Jamiq és nagyot mentett. A hátvéd percekkel később már az ellenfél kapujánál villogott, egy szöglet után kifejelt labdát ollózva lőtt kapufára, de Lloris ezen is rajta volt.

Félidőben Noussari Mazraouit is kénytelenek voltak lecserélni, de nem sült el rosszul, mert a második félidő elején kétszer is zavart tudott okozni Ahraf Hakimivel, de Raphael Varane és Ibrahima Konaté is menteni tudott a középre lőtt labdáknál. Szép csendben csordogált a meccs, a franciák okosan lassították a játékot, ahol lehetett, a marokkói csapat pedig képtelen volt fogást találni ellenfelén.

A hajrára már jócskán átvariálta együttesét Regragui, de nem ez döntötte el a találkozót, hanem meglepetésre Randal Kolo Muani. Mbappé cselezgetett a tizenhatoson belül, a lövését pedig hiába blokkolták, pont a frissen beállt támadó elé pattant, aki pedig köszönte szépen, a kapuba passzolta azt. Egy perce sem volt még a pályán Kolo Muani, mégis gólt lőtt! Ez volt az első labdaérintése is.

Innentől kicsit hitehagyottan, de rohant előre Marokkó, az utolsó percben még Lloris is védett egy nagyot, majd Jules Koundé is a gólvonalról bombázott ki egy labdát, de az eredmény már nem változott.

Dec. 14. December 14. 20:00
al-Hor Al Bayt Stadion
Elődöntő

Theo Hernandez
T. Hernandez
5
Romain Saiss
R. Saiss
21
Szelim Amallah
S. Amallah
21
Szofiane Bufal
S. Bufal
27

Nusszair Mazraui
N. Mazraui
46
Jahia Attijat Allah
Y. Attillah
46
Olivier Giroud
O. Giroud
65
Marcus Thuram
M. Thuram
65
Jusszef En Nesziri
Y. En Nesziri
66
Abderrazak Hamdallah
A. Hamdallah
66
Szofiane Bufal
S. Bufal
66
Zakaria Abuklal
Z. Abuklal
66
Szelim Amallah
S. Amallah
78
Abde Ezzalzuli
A. Ezzalzuli
78
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
78
Randal Kolo Muani
R. Kolo Muani
78
Randal Kolo Muani
R. Kolo Muani
79
4-5-1
5-4-1
Hugo Lloris H. Lloris 1
Raphaël Varane R. Varane 4
Jules Koundé J. Koundé 5
Theo Hernandez T. Hernandez 22
Ibrahima Konaté I. Konaté 24
Antoine Griezmann A. Griezmann 7
Aurélien Tchouaméni A. Tchouaméni 8
Kylian Mbappé K. Mbappé 10
Ousmane Dembélé O. Dembélé 11
Youssouf Fofana Y. Fofana 13
Olivier Giroud O. Giroud 9
Jasszine Bunu J. Bunu 1
Ahraf Hakimi A. Hakimi 2
Nusszair Mazraui N. Mazraui 3
Ahraf Dari A. Dari 20
Romain Saiss R. Saiss 6
Dzsavad al-Jamiq D. al-Jamiq 18
Szofjan Amrabat S. Amrabat 4
Hakim Zijecs H. Zijecs 7
Azzedine Unahi A. Unahi 8
Szofiane Bufal S. Bufal 17
Jusszef En Nesziri Y. En Nesziri 19

Egyszerűen semmi sem megy be

Hugo Lloris mentett egy nagyot, majd az ismétlésnél Koundé szabadított föl a gólvonalról. Mintha el lenne átkozva Marokkó!

Hat perc a lefújásig

Franciaország látványosan felszabadultan játszik, a marokkói csapat becsülettel megy előre, de már látszik a játékosaik arcán is, hogy nem hisznek már a csodában.

Ó, a cserejátékos azonnal betalált!

Micsoda csere volt Randal Kolo Muani! Kylian Mbappé cselezgetett az ellenfél tizenhatosán belül, de szerelni nem sikerült. Lövése azonban elakadt a blokkban, ám a labda éppen így perdült az elé a Kolo Muani elé, aki még egy percet sem töltött a pályán! Köszönte szépen, belőtte az üres kapuba, 2-0.

A csere cseréjét láttuk

A Saisst váltó Abdallah helyére Ez Abde jött be, a franciáknál Dembélét a 24 éves Randal Kolo Muani váltotta.

Hamdallah túltolta a cselezgetést

Pedig mekkora lehetősége lett volna gólt lőni! Tchouamenitől sikerült labdát csenni, a két belső védő mellett jól is tolta meg Hamdallah, majd Koundé mellől sem lőtt, így aztán szépen lassan egyre jobban kisodródott és nem is lett lövés a helyzetből…

Griezmann ma is elképesztően játszik

Elképesztő melót rak a védekezésbe, remek ütemben gyűjtögeti a labdákat a franciák irányítója. Rendre egy ütemmel le vannak maradva a marokkóiak, faultolják, így a franciának van alkalma egy kis időt húzni azzal, hogy felkeljen a földről. A labdás játékban is remekel, ma mindenhol ott van. A vb egyik, ha nem a legjobbja.

Cserél Deschamps is

Giroud helyére Thuram állt be. Közben a marokkói kapitány is kihasználta a lehetőséget és az egyik legaktívabb játékosát, Bufalt és En-Neszirit hozta le, hogy Abuklalt és Hamdallahot beküldje.

A franciák már az idővel is játszanak lassan

Többet reklamálnak és lassabban végzik el a szabadrúgásokat, bedobásokat a franciák. Marokkó szeretne helyzetet kialakítani, de a saját gyógyszerét eteti vele a címvédő, csak nem annyira magas szinten. Bufal nagyon aktív, a jobb oldalon többször is megkavarta az ellenfél védelmét, de az utolsó cselek és passzok sosem jók.

Attiat-Allah eddig jó cserének tűnik

Előbb Varan mentett nagyot és a felperdülő labdából Attiat-Allah próbált lőni, csak épp eltörte a labdát. Ennek ellenére hajtott tovább, egy perccel később kapott a bal oldalon egy remek kiugratást, a centerezése is jó volt, de ennél meg Konaté tisztázott becsúszva. Percek alatt több helyzete volt Marokkónak, mint az egész első félidőben.

Mbappé bekezdett

A második félidő második percében becsapta Hakimit, elrobogott Amrabat mellett is, de az alapvonalról rosszul gurított vissza, végül Koundé nagyon távolról lőtt, amit simán blokkoltak a marokkói védők. Egy perccel később már Mbappé kapott indítást, de Bunu felszedte előle, csúnyán össze is csúszott a francia csatárral. Szerencsére nem lett komoly baja.

Hajtanak a marokkóiak, de a franciák meggyőzőbbek

Ugyan az afrikai csapatnál van többet a labda (56%), ez inkább csak erőlködést szül, valódi helyzeteket nem. Al-Jamiq ollózása ugyan szép volt, de csoda lett volna, ha bemegy, ezen kívül Unahi távoló próbálkozásában volt még fantázia, de ezt meg Lloris védte. A franciák viszont tízszer is próbáltak gólt lőni, ebből egy ráadásul be is ment. Az állás a helyzetek minősége alapján igazságosnak tűnik, de kemény félidő vár még a címvédőre.

Egyelőre ennyi volt

A villámgyors Hernández-góllal Franciaország fél lábbal a döntőben van már. Tartunk egy kis szünetet, aztán érkezik a következő felvonás.

Al-Jamiq kapufát ollózott!

Az első marokkói szögletet a besegítő Giroud fejelte ki kicsit röviden, de nagyon magasan. Meglepetésre Al-Jamiq ollózva próbált gólt lőni nagyjából 14 méterről, a lövése pedig a kapufán csattant. Azért tegyük hozzá, hogy Hugo Lloris tenyere is ott volt, alighanem védte volna, ha picit beljebb megy a labda.

Majdnem összejött a második francia gól

Tchouameni váltott ritmust és miután faultolni sem tudták a marokkói középpályások, a védők között kiugratta Kylian Mbappét. Bunu jól jött ki, nem maradt helye a francia csatárnak, hogy jól elpasszolja mellette, de a labda így is továbbjutott, ám Al-Jamiq nagyot mentett. Az ismétlésből Giroud lőhetett, de kapu mellett suhant el a labdája.

Nyomás a franciákon

Egy-két kósza lövési kísérleten kívül viszont nem talál fogást a címvédőn Marokkó. Egy jónak tűnő lehetőséget dolgozott ki, de egyrészt mázlival pattant a labda Mazraoui elé, másrészt így lesen is volt, úgyhogy azt se adták volna meg, ha gólt is lőnek az afrikaiak. Csaknem 60 százalékos a marokkói labdabirtoklás, de a támadó harmadban már el szokott fogyni a tudomány.

Saiss is kidőlt, máris cserél Marokkó

Nem volt teljsen egészséges  már a találkozó előtt sem, egy visszajátszás során pedig lehetett látni, hogy a csapatkapitány maga jelezte, hogy cseréljék le. Szelim Amallah váltotta.

Csak a szokásos francia módi

A legutóbbi öt vb-elődöntőjéből négyszer is védő szerzett vezetést a franciáknak, Thuram kétszer, Umtiti egyszer talált be, most pedig a balhátvéd Hernándezen volt a sor.

Olvasói sztorik