Élő Közvetítések

Tökéletesen ültek a holland kontrák, már a nyolc között jár Van Gaal csapata

ADRIAN DENNIS / AFP
ADRIAN DENNIS / AFP
Lehet, hogy az amerikai válogatottnak nagy tervei voltak, de azokból nem sok mindent tudott megvalósítani a katari világbajnokság nyolcaddöntőjében. A kieséses szakasz első csatáját Hollandia 3-1-re megnyerte, a hős az Inter játékosa, Denzel Dumfries lett, aki két gólpassz után be is talált.

Bár nagyon fogadkozott az amerikai válogatott, és az első percekben Pulisic révén ki is hagyott egy százszázalékos ziccert, nagyon sok esélye nem volt a világbajnokság első, Hollandia elleni nyolcaddöntőjén.

A 10. percben Dumfries passzát Depay bevágta, megadva a meccs alaphangulatát (1-0). Innentől már ülhetett a hollandok előzetes terve, amelynek az volt a lényege, hogy visszahúzódva hagyják az amerikai középső védőt, Reamet építkezni. Nos, a Fulham játékosa bírt valóban a legtöbb labdaérintéssel, de rengeteget hibázott is.

A másik terv is sikerült az első percek zűrzavara után, az Egyesült Államok legjobb futballistáját, Pulisicet ugyanis sikerült úgy kivenni a játékból, hogy alig találkozott a labdával.

A félidő hajrájában Dumfries adott egy asszisztot Blindnek is, így Hollandia kétgólos előnnyel mehetett pihenőre (2-0).

A második félidő elejét ugyan megnyomták az amerikaiak, de Noppert kapus állta a sarat. Aztán a 76. percben ő sem segíthetett, Wright úgy szerzett gólt, hogy lehet, saját maga sem tudja, hogyan perdült a lábáról a labda a kapu jobb oldalába (2-1).

De az amerikai remények öt percig éltek csak, akkor Blind visszaadta a gólpasszt Dumfriesnek, aki beállította a 3-1-es végeredményt.

A hollandok 1974, 1978, 1994, 1998, 2010 és 2014 után hetedszer jutottak vb-n negyeddöntőbe, és pénteken Argentínával csap majd össze az elődöntőért Katarban.

Dec. 3. December 3. 16:00
al-Rajján Halífa Nemzetközi Stadion
Nyolcaddöntő

Memphis Depay 
M. Depay
10
Daley Blind
D. Blind
46

Davy Klaassen
D. Klaassen
46
Teun Koopmeiners
T. Koopmeiners
46
Marten de Roon
M. de Roon
46
Steven Bergwijn
S. Bergwijn
46
Jesus Ferreira
J. Ferreira
46
Gio Reyna
G. Reyna
46
Teun Koopmeiners
T. Koopmeiners
60
Tim Weah
T. Weah
67
Brenden Aaronson
B. Aaronson
67
Weston McKennie
W. McKennie
67
Haji Wright
H. Wright
67
Sergio Dest
S. Dest
75
DeAndre Yedlin
D. Yedlin
75
Haji Wright
H. Wright
76
Denzel Dumfries
D. Dumfries
81
Memphis Depay 
M. Depay
83
Xavi Simons
X. Simons
83
Frenkie de Jong
F. de Jong
87
Antonee Robinson
A. Robinson
92
Jordan Morris
J. Morris
92
Nathan Ake
N. Ake
93
Matthijs de Ligt
M. de Ligt
93
Cody Gakpo
C. Gakpo
93
Wout Weghorst
W. Weghorst
93

3-5-2
4-3-3
Andries Noppert A. Noppert 23
Jurrien Timber J. Timber 2
Virgil van Dijk V. van Dijk 4
Nathan Ake N. Ake 5
Davy Klaassen D. Klaassen 14
Marten de Roon M. de Roon 15
Daley Blind D. Blind 17
Frenkie de Jong F. de Jong 21
Denzel Dumfries D. Dumfries 22
Cody Gakpo C. Gakpo 8
Memphis Depay  M. Depay 10
Matt Turner M. Turner 1
Sergio Dest S. Dest 2
Walker Zimmerman W. Zimmerman 3
Antonee Robinson A. Robinson 5
Tim Ream T. Ream 13
Tyler Adams T. Adams 4
Yunus Musah Y. Musah 6
Weston McKennie W. McKennie 8
Jesus Ferreira J. Ferreira 9
Christian Pulisic C. Pulisic 10
Tim Weah T. Weah 21

Véget ért az amerikai veretlenség, Hollandia a nyolc között

Ugyan bátran kezdett az amerikai válogatott, de amíg az első ziccert kihagyta, addig Hollandia – Memphis Depay révén – már a 10. percben megszerezte a vezetést a katari világbajnokság első nyolcaddöntőjében. Denzel Dumfries második gólpassza után Daley Blind is betalált, és ugyan a cserecsatár, Haji Wright szépített, Dumfries megadta a kegyelemdöfést. Hollandia 3-1- re nyert, és már a legjobb nyolc között jár.

3-1 Dumfries

Gólt viszont a hollandok szereztek: Blind balról, az oldalvonal mellől átívelte a labdát a hosszúra, ahol a teljesen üresen érkező Dumfries nem hibázott (3-1).

Nyomnak az amerikaiak

Előbb Noppert kapusnak a 16-oson kívülre futva kellett tisztáznia, majd Pulisic kísérletét védte.

2-1 Wright

Ami nem ment Wrightnak könnyen, megy nehezen: Pulisic jobbról adott középre, a cserecsatár pedig nagyon ügyetlenül nyúlt bele a labdába, amely éppen így perdült fel olyan szerencsésen, hogy behullott a kapu jobb oldalába (2-1).

Depay-hiba

Addig labdázgattak hátul a hollandok, amíg Depay visszagurított labdája üres területre került, Wrigth lecsapott rá, de túl hosszan tolta meg a kapus mellett, így kisodródva már nem tudott jól célozni.

Káprázatos!

Hű, Turner mit védett?! Az amerikai kapus előbb Koopmeiners életerős, 22 méteres lövését védte, a kipattanóra Depay érkezett, de Turner az ő fejesét is védte.

Amerikai változtatások

Két csere az amerikaiknál: Weah helyére Aaronson állt, be, míg McKennie-t Wright váltotta.

Robinson meggyógyult!

Sérülés

Robinson megsérült, ápolják percek óta.

Depay szép lövése

Gakpo lövése még levágódott az egyik védőről, Depay ismétlését viszont már Turnernek kellett kitolni a léc alól.

Első sárga

Koopmeiners kapta az első sárgát, Pulisicet takarította el.

Pulisic lő

Pulisic húsz méterről lőtt, de ezzel nem izzasztotta meg Noppert kapust.

Bravúrok itt-ott

Noppertnek kellett ismét védenie, Gakpónak pedig a gólvonalról tisztáznia, mert Ream testéről majdnem a kapuba került a labda. A másik oldalon Turnernek is be kellett mutatnia, mire képes, amikor saját játékosárólé pattant a kapuja felé a labda.

Három csere is történt

Kettőt cseréltek a hollandok (Klaassen és De Roon helyére Koopmeiners és Bergwijn állt be), egyet az amerikaiak (Ferreirát Reyna váltotta.

Félidő

Eddig minden mintaszerű a hollandoknak: kiváló kontrák, két Dumfries-gólpassz, 2-0.

Szusszanás, folytatás negyedóra múlva.

2-0 Blind

Egyszerű játék a futball :)

Dumfries ismét jobbról tökéletesen tette középre a labdát, ezúttal Blind érkezett a második hullámban, és a 11-es pontról ugyanolyan gólt szerzett, mint a meccs elején Depay (2-0).

Weah életerős lökete

Na, végre valami az amerikaiktól is: Timothy Weah kapott labdát a védőktől, 18 méterről rábikázta, Noppert kapus nagyot védett.

Ream rémálma

A hollandok terve úgy tűnik arra épül, hogy visszahúzódva átengedjék a lehetőséget az amerikaiknak úgy, hogy a legbizonytalanabb védőt, Tim Reamet hagyják építkezni. De a Fulham 35 éves védője ebben nem éppen erős, így hiába ér sokszor labdához, néhányszor már az ellenfél kontráit is elindította rossz passzaival.

Lendületben a hollandok

Újra magukra találtak a hollandok, előbb Depay cselezgetett addig, amíg teljesen belebonyolódva már egy szögletnek is örült. Aztán Dumfries húzta meg a jobbszélen, ugyanúgy középre tette a labdát, mint a gólnál, csak ezúttal senki sem érkezett.

Kontraattak

Mesteri kontrákat vezet a holland válogatott, amire figyelnie kellene, hogy Pulisic akkor bontja meg a védelmét, amikor csak akarja. De önmagában ez a taktika célba érhet – főleg, ha még egy(-két) ellentámadást sikerülne góllal befejezni.

Depay már a második a listán

Memphis Depay megelőzte Klaas Jan Huntelaart a hollandok örökranglistáján, már csak Robin van Persie áll előtte.

1-0 Depay

Hát egyszer kellett eljutnia a hollandoknak az ellenfél kapujáig! Dumfries középre gurítását Depay vágta a kapu jobb sarkába (1-0).

Újabb amerikai helyzet

Eddig sokkal veszélyesebbek az amerikaiak, ezúttal Pulisic beadását kellett Akénak üggyel-bajjal tisztáznia Weah elől.

Olvasói sztorik