Élő Közvetítések

Meglepetések napja a vébén: Marokkó megverte Belgiumot

Stu Forster / Getty Images
Stu Forster / Getty Images
A marokkói labdarúgó-válogatott rácáfolt minden előzetes várakozásra, lenullázta a belga támadókat és 2-0-ra góllal legyőzte a világranglistán második Belgiumot. Az afrikai csapat ezzel vezeti az F csoportot.

Kevin De Bruyne meglepő nyilatkozatot tett Belgium világbajnoki esélyei kapcsán:

Semmi esély, túl öregek vagyunk. Azt hiszem 2018-ban volt a nagy esélyünk. Jó csapatunk van, de öregszik és elvesztettünk pár kulcsjátékost. Vannak jó, feltörekvő játékosaink, de nincsenek azon a szinten, mint a 2018-as csapat.

Tény, Kanada ellen csak nyögvenyelősen ment a csapatnak, de a győzelem így is meglett. Marokkó ellen az első percekben volt egy belga helyzet, de Batshuayi lövését védte Munir, aki közvetlenül a kezdés előtt cseréltek be, miután Bunu rosszul érezte magát.

Az első félidőben a belgáknál volt többet a labda, de ezen a helyzeten kívül nem tudtak vele mit kezdeni. Marokkó ráadásul kis híján megszerezte a vezetést, Zijes szabadrúgásból betalált, de végül les miatt nem adták meg, egy csapattársa lógott be a védők vonala mögé, mozgásával pedig zavarta Courtois-t.

A 0-0-s első félidő után a második játékrész már sokkal izgalmasabban alakult, jól szálltak be a cserék mindkét oldalon. A 73. percben egyikük, Szabiri rúghatott szabadrúgást az alapvonaltól nem messze, a rövidet vette célba, Courtois későn kapcsolt, nem tudott védeni.

Ez volt a mostani világbajnokság első gólja szabadrúgásból.

Rohanós lett az utolsó pár perc, újabb gólt pedig Marokkó szerzett, amivel eldöntötte a meccset, a szintén csereként beállt Abuklal bombázott közelről a rövid felsőbe (a gólpasszt a meccs legjobbja, Zijes adta). Belgium ezt megelőzően nyolc vb-s csoportmeccset nyert meg egymás után, ami rekordbeállítás volt, a csúcsdöntés viszont már nem sikerült.

Marokkó, amely legutóbb 1998-ban nyert világbajnoki mérkőzést, jelenleg vezeti az F csoportot.

F csoport, 2. forduló

Belgium – Marokkó 0-2 (0-0)

 

Belgium: Courtois – Meunier (Lukaku, 81.), Alderweireld, Vertonghen – Castagne, Onana (Tielemans, 60.), Witsel, T. Hazard (Trossard, 75.) – De Bruyne, E. Hazard, (Mertens, 60.)  Basthuayi (De Ketelaere, 75.)

Marokkó: Munir – Hakimi (Attijat Allah, 69.), Aguerd, Saiss, Mazraui – Unahi (al-Jamik, 78.), Amrabat, Amallah (Szabiri, 68.) – Zijes, En Nesziri (Hamdallah, 73.), Bufal (Abuklal, 73.)

Gólszerző: Szabiri (73.), Abuklal (90+3.)

Sárga lap: Onana (29.), Szabiri (90+5.)

Piros lap: –

Nem kellett sokat várni az első helyzetre

Szépen építkezett Belgium eleinte a pálya közepén, majd a bal szélről játszották meg Basthuayit, aki lőtt is, de a kapusba. Egy szöglet azért összejött belőle.

Három váltás itt, nulla ott

A maorkkói kapitány nem nyúlt bele, Roberto Martinez már elégedetlenebb volt, mert három helyen is cserélt, bekerült Onana, Meunier és Thorgan Hazard.

Olvasói sztorik