Élő Közvetítések

Szenzációval indult a játéknap, Costa Rica megverte Japánt

Christopher Lee / Getty Images
Christopher Lee / Getty Images

Costa Rica meglepetésre legyőzte 1-0-ra Japánt a katari labdarúgó-világbajnokságon, Fuller a 81. percben szerezte a találkozó egyetlen találatát. Ha Németország este legyőzné Spanyolországot, az utolsó körnek mind a négy válogatott három ponttal vághatna neki.

Az első félidőre talán felesleges is túl sok karaktert pazarolni, legyen elég annyi, hogy a csapatok mindössze öt alkalommal próbálkoztak lövéssel, mindannyiszor a tizenhatoson kívülről. Összesen 0,05 xG-nyi helyzetet teremtettek a csapatok.

A második félidőbe beállt Japánhoz a németek elleni győzelem hőse, Aszano, fel is pörgött a csapat játéka, Navasnak már rögtön a félidő első percében védeni kellett. A folytatásban is jobb volt az ázsiai csapat, két szabadrúgást is lőhetett veszélyes helyről, de egyikkel sem sikerült élni.

A 81. percben megingott a japán védelem, többen is hibáztak, saját térfélen eladott labda lett belőle, amely végén Fuller engedett el egy védhető lövést, de Gonda csak beleérni tudott a labdába, hárítani nem.

Rohamozott Japán, volt is még lehetősége, de egyenlítenie már nem sikerült. Ez volt a csapat első veresége Costa Rica ellen.

Jelenleg három hárompontos csapat is van a csoportban, este pedig spanyol-német rangadót rendeznek.

E csoport, 2. forduló

Japán – Costa Rica 0-1 (0-0)

Gonda – Jamane (Mitoma, 62.), Itakura, Josida, Nagatomo (Ito, a szünetben)) – Endo, Morita – Doan (Ito, 67.), Kamada, Szoma – Ueda (Aszano, a szünetben)

Costa Rica: Navas – Waston Manley, Duarte, Calvo, Oviedo – Fuller Spence, Borges (Salas, 89.), Tejeda, Torres (Aguilera, 65.) – Campbell, Contreras (Bennette, 65.)

Gólszerző: Fuller (81.)

Sárga lap:  Jamane(44.), Itakura (84.), Endo (90+3.) illetve  Contreras (41.), Borges (61.), Calvo (70.)

Piros lap: –

Szenzáció a vébén: a németverő Japán kikapott Costa Ricától

Costa Rica meglepetésre legyőzte 1-0-ra Japánt a katari labdaúrgó-világbajnokságon, Fuller a 81. percben szerezte a találkozó egyetlen találatát. Ha Németország este legyőzné Spanyolországot, az utolsó körnek mind a négy válogatott három ponttal vághatna neki.

Utolsó esélyt kapott Japán

A Costa Rica-i térfél közepének jobb széléről lehetett középre ívelni a szabadrúgást, de kifejelte a nemrég becserélt Chacon.

Mi maradt ki???

Mitoma vitte be a labdát a tizenhatoson belülre, centerezése után jött is a lövés, Navas azonban lábbal védeni tudta a közeli próbálkozást, majd ide-oda pattogott a labda, végül Navas kezében pihent meg.

Hoppá, első kaput eltaláló lövéséből vezet Costa Rica!

Szinte hihetetlen! Costa Rica az egész vébén először találta el a kaput, egyből gól lett belőle. Japán eladta a labdát a saját térfelén, gyors ellentámadásba kezdett Costa Rica, Fuller kapott jó ütemű kiugratást, lőtt, a kapus pedig beleért ugyan a lövésbe, de csak a felső sarokba tudta segíteni a labdát. 0-1!

Na, ezért kár volt

Szoma indult meg a jobb szélen, felnézett, de aztán elsőre is túl erősnek tűnően középre tekert, a labda így átszállt mindenki feje felett. Pedig a hosszún ketten is üresen érkeztek.

Majdnem tizenegyes!

Itót rántották le, épphogy csak a tizenhatoson kívül. Így azonban ismét jó helyről, 16,5 méterről lőhetett szabadrúgást Japán, csakhogy most a sorfal blokkolt.

Nem sokkal, de fölé

Nagyon jó helyen, szemben, 19 méterre a kaputól harcolt ki szabadrúgást Japán, Szoma vállalkozott lövésre, a labda elment a sorfal, de aztán a rövid felső sarok felett is.

Japán lendületben volt

Az első percekben, a lövés mellett egy – gyengécske – fejessel is eltalálták a kaput. Tejeda aztán az 51. percben elterült a tizenhatosán belül, a játék megakadt, azóta pedig visszaállt az első félidei tempó. Tejeda folytathatja egyébként.

Na, végre valami

Aszanót megérte berakni, sarokkal lekészített labdájából Morita lőhetett kapura, Navasnak kellett védenie. Ez már több, mint amit az első félidőben láttunk.

Helyzetecske

Egy kapu felé irányülő lövés, Campbell tüzelt, külsővel, fölé és mellé. De azért jegyezzük csak fel.

Kaput eltaláló lövésre várva

Eddig egy-egy próbálkozást jegyezhettünk fel, Japán még nagyon a kapu mellé célzott a meccs elején, majd nem sokkal később volt egy Costa Rica-i próbákozás, ami elhalt a blokkban. És egyelőre ennyi, pedig már lement az első 25 perc. Ez a mezőnyben birkózás klasszikus esete.

A Gracenote a japánokat a 16 közé várja

A németeket viszont nem…

Costa Rica nem kezdett rosszul

De az elmúlt percekben már inkább a hátsó játékosok passzolgattak, majd a japánok vették át a kezdeményezést. A jobb szélen sikerült is megbontani a védelmet, más kérdés, hogy a középre lőtt labdára nem érkezett középen senki.

Lendületesen kezd Japán

Nem meglepő, nekik egy újabb győzelem már fél továbbjutás lehetne. Egy gyors ellenakció végén a Costa Rica-i védelem jobb oldalát sikerült átjátszani, de végül csak egy szöglett jött össze belőle.

Ez lesz az első tétmérkőzés a két csapat közt

Korábban öt felkészülési összecsapást is vívtak, négyszer a japánok nyertek (érdekes módon mindig három gólt szereztek), egyszer pedig döntetlen lett (azon az egyen nem, akkor 1-1 lett a vége).

Olvasói sztorik