Élő Közvetítések

Katar végre kaput talált, mégis Szenegál nyert simán

OZAN KOSE / AFP
OZAN KOSE / AFP
Másfél mérkőzést kellett ahhoz várni, hogy Katar végre eltalálja a kaput a világbajnokságon, de hiába volt pár helyzet és egy gól, Szenegál hárommal válaszolt, és simán győzött 3-1-re az A csoport második fordulójában.

Bár a hivatalos adatok szerint 41 797 néző látta a találkozót egy 44 ezer fős stadionban, a tévéközvetítés alapján nagyon sok üres szék volt – úgy tűnt, a hazai szurkolók sem bíznak a kedvencekben.

Az első félidő teljesen feledhető lett volna, ha a hajrában nem szerez vezetést Szenegál. A gól azonban burleszkfilmbe illő volt, ugyanis egy középre lőtt labdát Huhi nem talált el, elesett, Dia pedig tíz méterről nem kegyelmezett (0-1).

A második félidőt ugyanúgy kezdte az afrikai válogatott, ahogy az elsőt befejezte, a 48. percben egy jobb oldali szögletre nagyszerűen érkezett Diedhiou (0-2).

A 63. percben aztán olyan történt, ami a katariak addig másfél mérkőzésén soha, Almoez ballábas lövése kaput talált, a labda talán be is surrant volna a jobb alsó sarokba, de Mendy kapus nagyot védett.

A Chelsea kapusa négy perccel később még nagyobb bravúrt mutatott be, amikor Iszmail Mohammad közeli lövését bámulatos reflexszel tolta szögletre.

A hazai gólt azonban nem tudta elkerülni, a 78. percben Abdelkarim 70 méteres passzát követően amikor Iszmail Mohammad jobbról középre adott, a csereként beállt Muntari pedig első labdaérintésre szépített (1-2).

A történelmi vb-gól azonban kevésnek bizonyult, Szenegál megnyomta a hajrát és a 84. percben a szintén cserejátékos Bamba Dieng beállította az 1-3-as végeredményt.

Vb, A csoport, 2. forduló

Katar – Szenegál 1-3 (0-1)
Doha, al-Tumama Stadion
v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Katar: Barsim – Pedro Miguel (Waad, 83.), Iszmail Mohammad, Huhi, Abdelkarim Hasszan, Homam Ahmed (Salman, 83.) – al-Hajdosz (Muntari, 74.), Budiaf (Hatem, 69.), Madibo – Almoez Ali, Afif
Szenegál: Édouard Mendy – Sabaly, Koulibaly, Jakobs (Cissé, 78.), Abdou Diallo – Idrissa Gana Gueye, Nampalys Mendy (Pape Sarr, 78.) – Diatta (Pathé Ciss, 64.), Diedhiou (Bamba Dieng, 74.), Ismaila Sarr (N’Diaye, 74.) – Dia
gól: Muntari (78.), illetve Dia (41.), Diedhiou (48.), Bamba Dieng (84.)
sárga lap: Mohammad (20.), Ahmed (45+2.), illetve Dia (30.), Jakobs (52.), Ciss (87.)

Katar betalált, de simán kikapott

A hollandoktól elszenvedett vereség után megszerezte első győzelmét a szenegáli válogatott, amely a katari világbajnokságon 3-1-re verte a házigazdát. Az afrikaiaknál Dia szerzett vezetést az első félidőben, a második elején Diedhiou növelte az előnyt, és ugyan a cserejátékos Muntari első labdaérintéséből szépített, Bamba Dieng beállította az 1-3-as végeredményt.

1-3 Bamba Dieng

Egyszerű játék a futball, jobbról visszatett labdát Bamba Dieng vágta a kapu közepébe (1-3).

1-2 Muntari

Abdelkarim 70 méteres passzát követően Ismail jobbról középre adott, Muntari pedig első labdaérintésre szépített (1-2).

Szenegál duplázni készül

Legalábbis cserefronton.

Sarr és Diedhiou helyére Iliman N’Diaye és Cheikh Dieng érkezett.

A másik oldalon al-Hajdosz helyére Mohammed Muntari állt be.

Érik a katari gól

Óriási helyzet maradt ki, Iszmail közeli lövését Mendy bámulatos reflexszel tolta szögletre.

Első csere

Itt az első csere, a szenegáliaknál Diattát Pathé Ciss váltotta.

Hohó!! Csoda!!!

Csoda történt, Katar kapura lőtt!! Almoez ballábas lövése a jobb alsó sarok felé tartott, de Mendy kapus nagyot védett.

Harmatgyenge a házigazda

Meg lehetett volna az első katari gól, de egy rövid felszabadítás után ketten-hárman sem találták meg a labdát, így végül a védelem felszabadított.

0-2 Diedhiou

Egy jobb oldali szögletre nagyszerűen érkezett Diedhiou (0-2).

Folytatódik

Vajon Katar szerez-e végre gólt vagy Szenegál még berámol párat? Vagy marad a 0-1…?

Félidő

Hát, nem ez volt a vébé legizgalmasabb első félideje. Mi feldobtuk egy kis rakott krumplival…

Várjuk a jobb folytatást (és nem az ebédét).

0-1 Dia

Vezet Szenegál: egy középre lőtt labdát Huhi könnyedén kirúghatott volna, azonban elcsúszott. Dia jókor volt jó helyen (0-1).

VAR, de minek?

Nagyon szép akció végén Afif került helyzetbe, de a mögötte loholó védő fellökte. A hazaiak reklamáltak, a VAR szemet hunyt… semmi.

Izgalmassá teszi a meccset a kapus

Érdekes dolgokat csinál a katari kapus. Előbb röviden öklözött, de Sabaly nem találta el 16 méterről az üres kaput, majd egy szenegáli kapuskirúgás után Barsim kitudja miért, elindult a labdára, végül a védői szabadítottak fel.

Kapufa mellé

Idrissa Gueye távolról lőtt, de a jobb kapufa mellé.

Orvosok versenye

Két játékos közben összefutott az ötösnél, mindkét orvosi stábnak akadt dolga, ápolni kellett.

Szenegáli nyomás

Előbb Krepin lövését védte a hazai kapus, majd a szögletet követően Diedhiou fejelt a kapu fölé.

Olvasói sztorik