Élő Közvetítések

Anglia képtelen megverni Amerikát a vébén

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
0-0-s döntetlent játszott egymással Anglia és az Egyesült Államok a katari labdarúgó-világbajnokságon. A két csapat harmadszor találkozott vébén, az USA egy győzelem mellett másodszor is ikszelt ellenfelével. Az angolok így is vezetik a csoportot.

Hollandiának nem sikerült nyernie Ecuador ellen, így Anglia előtt ott volt a lehetőség, hogy első csapatként a mostani mezőnyben bebiztosítsa helyét a legjobb 16 között. Gareth Southgate a győztes csapaton ne változtass elv mentén ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint az Irán elleni 6-2-es siker alkalmával, és az első percek alapján úgy is tűnt, hogy beválik a terv, mert főleg Saka révén többször is sikerült a védelem mögé kerülni, Kane lövésénél csak egy látványos blokk mentette meg az amerikai csapatot.

Változtatott aztán a letámadásán az USA, ez pedig nagyon nem ízlett Angliának, amely teljesen passzívvá vált a félidő hajrájáig. Bezzeg az észak-amerikaiak:

  • a mérkőzés egyik legaktívabb játékosa, McKennie a 26. percben kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét, amikor a tizenegyes pontról az égbe lőtt,
  • míg Pulisic nem sokkal később a keresztlécet találta el.

Az angol csapatnak a félidő végén akadt két lehetősége, Mount révén ekkor találta el először a kaput a mérkőzésen. Nem változtatott egyik csapat sem a folytatásra, ez pedig azt hozta magával, hogy a második félidő eleje is még az amerikai csapaté volt.

A 68. percben kettőt cserélt Southgate, elsősorban Grealish volt nagyon aktív, de ez sem hozta meg a győzelmet. A meccsnyerő labdát Kane fejelte kapu mellé a 93. percben. De a statisztikákon jól látszik, hogy a meccs nagy részében az amerikaiak álltak közelebb a sikerhez.

Az USA 1950-ben nagy meglepetésre legyőzte Angliát a világbajnokságon, 2010-ben 1-1-et játszottak a csapatok, most 0-0-t, azaz vébén Angliának még nem sikerült legyőznie az Egyesült Államokat.

Az angol támadónégyes tagjai közül egyedül Saka tudott helyzetet kialakítani. Kane, Sterling és Mount 0 teremtett lehetőséggel zárt, a Squawka le is csapta a magas labdát azzal, hogy ezt Phil Foden is megcsinált, aki végig a kispadon ült.

B csoport, 2. forduló

Anglia – Egyesült Államok 0-0

 

Anglia: Pickford – Trippier, Stones, Maguire, Shaw – Rice, Bellingham (Henderson, 68.) – Saka (Rashford, 78.), Mount, Sterling (Grealish, 69.) – Kane

Egyesült Államok: Turner – Dest (Moore, 78.), Zimmerman, Ream, Robinson – McKennie (Aaronson, 77.), Adams, Musah – Weah (Reyna, 83.), Wright (Sargent, 83.), Pulisic

Gólszerő: –

Sárga lap: –

Piros lap: –

A délutáni mérkőzésen eldőlt

Katar az első kieső. Másodszor fordul elő a vb-k során, hogy a házigazda nem éli túl a csoportkört, de az először, hogy ez már két forduló után eldől.

Kapcsolódó
Hollandia és Ecuador leikszelt egymással, Katar a vb első kiesője
1-1-es döntetlent játszott egymással a holland és az ecuadori válogatott, így az utolsó forduló előtt még három csapat is esélyes a továbbjutásra. Ezzel az is eldőlt, hogy az eddig két vereséggel álló Katar a csoport utolsó helyén zár és Dél-Afrika után a második világbajnoki házigazdaként már a csoportkörben a tornáról.
Olvasói sztorik