Élő Közvetítések

Hollandia és Ecuador leikszelt egymással, Katar a vb első kiesője

Jewel Samad / AFP
Jewel Samad / AFP
1-1-es döntetlent játszott egymással a holland és az ecuadori válogatott, így az utolsó forduló előtt még három csapat is esélyes a továbbjutásra. Ezzel az is eldőlt, hogy az eddig két vereséggel álló Katar a csoport utolsó helyén zár és Dél-Afrika után a második világbajnoki házigazdaként már a csoportkörben a tornáról.

Érdekes mérkőzés várt ránk az A csoportban, ugyanis míg Ecuador erejéből semmi nem derült ki a gyengécske Katar elleni 2-0-s sikerük alkalmával, addig a szintén 2-0-s győzelemmel startoló Hollandia egyáltalán nem volt meggyőző. Louis van Gaal ráadásul figyelmeztetett, hogy nehezebb dolguk lesz a dél-amerikaiak ellen, mint volt Szenegállal.

Álomszerűen indult a hollandok számára a meccs, Gakpo a 6. percben parádésan lőtt a kapufa mellé, amivel megszerezte a vezetést, na meg a katari világbajnokság eddigi leggyorsabb gólját.

És innentől kezdve meg is állt a holland tudomány. Ecuador kellemetlen ellenfél volt, már a rivális térfelén letámadott, majd többször is a védelem jobb oldala mögé tudott kerülni. Úgy tűnt, hogy még ki is egyenlít a szünet előtt, de Estupinan találatát les miatt érvénytelenítették, egy ecuadori zavarta a kapust a játékvezető megítélése szerint.

Ami nem jött össze az első félidőben, sikerült rögtön a második elején, Estupinan lövésénél még nagyot védett Noppert, de a kipattanóra érkezett Enner Valencia, aki a harmadik találatát szerezte ezen a vb-n, nem mellesleg a legutóbb hat ecuadori vb-gól az ő nevéhez fűződik.

Volt még ezután egy keresztlécen csattanó Plata-lövés is ecuadori oldalról, amit megúszott Hollandia. Bár Louis van Gaal próbált cserékkel frissíteni csapatán, teljesen súlytalanok voltak a holland támadások, így összességében még ők örülhetnek az 1-1-nek – 6. percben esett gólon kívül egyszer sem találták el a kaput, és mindössze kétszer próbálkoztak az egész meccsen. Valenciát a végén hordágyon vitték le a pályáról, a térdét fájlalta.

sofascore.com

Ez a döntetlen, na meg Szenegál Katar elleni győzelme azt is jelenti, hogy a házigazda már a csoportkörben kiesik – másodszor a vb-k során, ez először Dél-Afrikával történt meg 2010-ben. Abban viszont Katar az első, hogy ez már két mérkőzés után eldőlt.

A zárókörben lesz egy Ecuador-Szenegál és egy Hollandia-Katar mérkőzés.

A csoport, 2. forduló

Hollandia – Ecuador 1-1 (1-0)

 

Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Aké – Dumfries, Koopmeiners (De Roon, 80.), De Jong, Blind – Klaassen (Berghuis, 69.) – Bergwijn (Depay, a szünetben), Gakpo (Weghorst, 79.)

Ecuador: Galindez – Porozo Vernaza, Torres, Hincapie – Preciado, Méndez, Caicedo, Estupinan – Plata (Ibarra, 09.), Estrada (Sarmiento, 74.), Valencia (Rodriguez, 90.)

Gólszerző: Gakpo (6.) illetve Valencia (49.)

Sárga lap: Méndez (57.)

Piros lap: –

Hollandia és Ecuador leikszelt egymással, Katar a vb első kiesője

1-1-es döntetlent játszott egymással a holland és az ecuadori válogatott, így az utolsó forduló előtt még három csapat is esélyes a továbbjutásra. Ezzel az is eldőlt, hogy az eddig két vereséggel álló Katar a csoport utolsó helyén zár és Dél-Afrika után a második világbajnoki házigazdaként már a csoportkörben a tornáról.

Újabb ecuadori szöglet

A 95. percben, van, aki már imádkozik a lelátón. Hiába, Van Dijk fejel mentett, majd Sarmiento cselezte ki magát a pályáról.

Atyaég...

Noppert húzta magára az egyik ecuadori támadót, majd rárúgta a labdát. Szerencséjére nem a kapuba, hanem a mellé pattant.

Valencia terült el a kezdőkörben

A hollandokat mindez nem hatotta meg, tovább vezették a támadásukat. Végül az ecuadori kapusnál kötött ki a labda, majd megállt a játék, a gólszerzőt ápolni kell és cserét kért.

Vihar előtti csend?

Kicsit most visszavettek a csapatok, meg a hibák is megszaporodtak. Lehet egy pörgős hajrára tartalékolnak.

Egy holland helyzetecske

Ez mindössze a második holland kapura lövési kísérlet volt a mérkőzésen, a 6. percben szerzett gól óta az első. Az égbe szállt a labda.

Te jó ég, mi maradt ki!

Centikre volt Ecuador a vezetés megszerzésétől! Valencia lőtt kapásból, ami a blokkról levágódott, majd Plata bombázta rá a kipattanót, de a lécet találta el, a labda pedig a gólvonal elé pattant. Elképesztő!

Most már tényleg ott az egyenlítés!

Nem ízlik a holland csapatnak továbbra sem az ecuadori letámadás, most is labdát szereztek a dél-amerikaiak, Estupinan lőtt, a kapus még védett, de a kipattanóra érkezett – na ki? – Valencia, aki a harmadik gólját is megszerezte a tornán. Teljesen megérdemelten egyenlített Ecuador.

Micsoda ecuadori pech...

Gólt szerzett a dél-amerikai csapat, egy szöglet után még kifejelték a hollandok a labdát, amit aztán Preciado kapura tűzött, Estupinan beleért és a kapuba is ment a labda, de úgy ítélték meg, hogy egy lesen tartózkodó ecuadori, Porozo zavarta a kapust, így nem adták meg. Mondjuk a holland kapus már ettől függetlenül, az eredeti lövés pillanatában elindult a másik irányba.

Twitter

Ezzel véget is ért az első félidő. Hollandiának egy kapura lövése volt, azzal vezet is.

Érdekes ez a holland csapat

Alighanem sokan többet vártunk ezen a vébén, de valahogy csak fellángolásai voltak a csapatnak. Más kérdés, hogy így is lőttek három gólt és még egyet sem kaptak. Szóval egyelőre működik a történet. Persze Ecuador valóban kellemetlen ellenfél, sokan tartották őket a torna egyik lehetséges meglepetéscsapatának, a selejtezőben mégiscsak döntetlent játszott Argentínával és Brazíliával is.

MUSTAFA YALCIN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Noppert védett látványosat

A Katar ellen duplázó Valencia cselezett befelé és csapta be Dumfriest, tüzelt is, Noppertnek kellett szögletre ütnie az alsó sarokba tartó labdát.

Ecuador be-beszorítja Hollandiát

Úgy tűnik, hogy a holland védelem jobb oldala tűnik sebezhetőnek. Estupinan kapott egy remek kiugratást, centerezett, Plata pedig sarokkal tette tovább a labdát, Estrada azonban kissé lemaradt a hosszú oldalon, de egy szögletet azért kiharcolt. Amit aztán tisztázni tudtak a hollandok.

Ecuadori villanás

A bal szélen szépen háromszögezett három ecuadori, Estupinan azonban a tizenhatoson belül kicsit hosszan tolta meg a labdát, így aztán nem is tudott pontosan középre passzolni, blokkolni tudta a holland védők.

De hogy a mérkőzésről is essen pár szó

Hollandia a vezetés megszerzése után érezhetően inkább a stabil labdajáratásra törekszik. Ecuadornak eddig egy kísérlete volt, de azt Aké blokkolni tudta. Mindkét csapat egyébként már a támadó térfélen megpróbálja megzavarni a labdakihozatalokat.

Még egy statisztika

Gakpo találata volt a mostani vb leggyorsabb találata, 5 perc 4 másodperc után esett.

Hollandiát nehéz megverni a csoportkörben

Olyannyira, hogy a mostani előtt sorozatban 14 találkozón maradt veretlen. Ennél csak Németországnak és Brazíliának van jobb sorozata (16-16, utóbbi most is tart).

Óriási gól!

Máris vezet Hollandia! Na most nem kellett sokat várni az első gólra. Aké passzát lefülelték a védők, de aztán egy rosszul visszatett labdát Klaassen szerzett meg, Gakpóhoz játszott és takarította előtte az ütet, a fiatal támadó ballal lőtt és a tizenhatoson kívülről bevette a kaput!

OTT fájlalja az egyik ecuadori

Megállt a játék, mert Preciadónak nagyon fájt a legérzékenyebb ponton, de a jelek szerint tudja majd folytatni.

Olvasói sztorik