A katari világbajnokság topfavoritjának tartott Brazília a Szerbia elleni 2-0-s győzelemmel kezdte meg a szereplését. Az első félidőben még csak helyzetekig jutottak a dél-amerikaiak, de a fordulás után Richarlison duplázott, a második találata kifejezetten szép volt. Szerbiának végül a kaput sem sikerült eltalálnia. Neymar miatt aggódhatnak a brazil drukkerek.
A végső győzelemre a legnagyobb esélyesnek tartott Brazília az elmúlt években látványos fejlődést produkáló Szerbia ellen kezdte meg szereplését a katari világbajnokságon. Tite csapata már az első félidőben irányította a meccset, Neymar megpróbált közvetlenül szögletből gólt szerezni, Casemirónak volt egy életerős lövése, Raphinha pedig elszórakozott egy nagy helyzetet.
A szerb játékosok fegyelmezetten védekeztek, de veszélyt gyakorlatilag nem jelentettek a brazil kapura. A szünet után érezhetően tempót váltott Brazília, és a 62. percben tört meg a jég, amikor egy középre lőtt labdát középre ütött az amúgy több védést is bemutató Vanja Milinkovic-Savic, Richarlison pedig közelről megszerezte a vezetést.
Bő tíz perccel később Richarlison ballal felpörgette magának a labdát, jobbal pedig felfordulatból a kapuba bombázta azt.
Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség. Végül maradt a 2-0, de mellette volt a braziloknak két kapufájuk is, összesen nyolcszor találták el a kapu felületét is. Az ötszörös vb-győztes brazilok már 16 mérkőzés óta veretlenek.
A szurkolók van okuk aggodalomra is, Neymar a hajrában a földre ült, ápolták is, majd a 80. percben befejezte a mérkőzést. A kezelése a kispadon folytatódott, elsírta magát. A csapatorvos szerint a következő 24-48 órában derül ki, mennyire komoly a baj. A bokája így nézett ki:
A katari világbajnokság topfavoritjának tartott Brazília a Szerbia elleni 2-0-s győzelemmel kezdte meg a szereplését. Az első félidőben még csak helyzetekig jutottak a dél-amerikaiak, de a fordulás után Richarlison duplázott, a második találata kifejezetten szép volt. Szerbiának végül a kaput sem sikerült eltalálnia.
De ebből sem tudtak zavart okozni a szerbek. Hét perc egyébként a hosszabbítás. Danilo szedett össze egy sérülést, már csak poroszkál a pályán és nem kéri a labdát.
Casemiro tekerte most kapura a labdát egyből, egy visszapassz után, a keresztlécet találta el. Nem sokkal későgg Fred tüzelt távolról, a kapusnak kellett védenie.
Vinícius Jr. vezette rá a labdát a bal szélen a védőkre, majd külsővel középre tette azt, Richarlison ballal felpörgette magának, jobban pedig félollós mozdulattal belőtte. Parádés! Kilenc gólt szerzett a legutóbbi hét válogatott mérkőzésén.
Neymar vezette két szerb védőre a labdát, de túl sokáig várt, így nem tudta megjátszani a tök üresen érkező Vini Jr.-t. Utóbbi azonban remekül zárta el testtel a szerb védőt a labdát, egyből kapura is tudott fordulni, majd a lövés pillanatában elcsúszott és óriásit taknyolt.
Óriási ünneplést csapnak, hogy végre sikerült feltörni a szerb védelmet. Vinícius Jr. tekerte rá a labdát a balról, a kapus középre tudta csak ütni, Richarlison pedig átbirkózta magát a védőjén és közelről a hálóba lőtt. Megvan az áttörés!
Alex Sandrónak most nem volt kedve a végtelenségig játszani a helyzetet, 25 méterről lőtt és centiken múlt, hogy nem szerzett gólt, a labda a kapufa tövéről pattant ki a kapus háta mögött.
Neymar rohamozott a szerb kapu irányában, csak úgy tudták megállítani, hogy Budelk egy sárga lapért felrúgta. Jó helyről jöhetett a szabadrúgás, Neymar magára vállalta, de nem tudta eltekerni a labdát a sorfal fölött, így szögletre mentettek a szerbek.
De persze láttuk már ma, hogy ez még nem jelent semmit. Brazília próbálkozik, de egyelőre kevés nagy lehetőséghez jut, azokkal pedig nem tud élni. Szerbia egyelőre nagyon fegyelmezett.
Szépen építgették támadásukat a szerbek, de aztán egy közbelépés után labdát szerzett Brazília, és egyből dobták is előre a labdát Vini Jr.-nak, Milenkovic menthetett volna, de fejbe rúgta saját magát a labdával, ám javított azzal, hogy utána belelépett a Real-játékos lövésébe. Szögletnek tűnt, kirúgás lett belőle.
Paquéta megint jól találta meg Raphinhát, aki a védők között belépve gyakorlatilag szemben találta magát a kapussal, de lapos, nem túl erős lövése még középre is ment, Milinkovic-Savic így megoldott a helyzetet.
Egy kis szöglet után Paquéta adott sarokkal kötényt, amivel meg is játszotta az üres területre bemozgó Raphinhát, aki középre lőtt laposa, erősen, de a kapus megint résen volt és Thiago Silva előtt lefülelte a passzt.
Vinícius Jr. tört be a tizenhatoson belülre, a kapus pedig kimozdult. A támadó megpróbálta eltolni mellette a labdát, de Milinkovic-Savic még el tudta ütni előle, majd a büntetőreületen kívülre szaladt, hogy felszabadítás gyanánt a lelátóra bikázza azt.
Az jól látszik, hogy a széleken nehéz lesz megfogni a brazilokat, volt már megindulása Raphinhának és Vinícius Jr.-nak. Utóbbi kiharcolt egy szögletet is, amit Neymar trükkösen egyből kapura tekert, csavarodott is a labda a léc, Milinkovic-Savic azonban ki tudta ütni.