Élő Közvetítések

Spanyolország megsemmisítő vereséget mért Costa Ricára

Buda Mendes/Getty Images
Buda Mendes/Getty Images

A spanyol válogatott átgázolt a costa rica-i csapaton a világbajnokság E csoportjának első fordulójában.

Már a tizedik percben vezetést szerzett Dani Olmo mesteri lefordulása utáni emeléséből, majd tíz perccel később Marco Asensio lepte meg egy kapásból ellőtt lövéssel Keylor Navast. Jordi Alba buktatása után Ferran Torres büntetőből lőtt gólt, így vezetett a szünetben 3-0-ra a spanyol válogatott. Térfélcsere után gyorsan betalált Torres, így aztán Luis Enrique nyugodtan csereberélhetett, ami be is vált, hiszen Alvaro Morata gólt és gólpasszt jegyzett, utóbbinál viszont Gavi befejezését kell kiemelni.

Nem állt meg itt a spanyol csapat, a 90. percben Carlos Soler is betalált egy kipattanó labdából, majd nem sokkal később az állva hagyott védelemben helyzetbe hozott Morata beállította a végeredményt.

Costa Rica nem lőtt kapura, mindössze 18 százalékban birtokolta a labdát, ráadásul minimális erőfeszítéssel verte péppé Spanyolország, amely története legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Az eddigi rekord a bolgárok elleni 6-1-es siker volt az 1998-as franciaországi tornán.

Japán nagy meglepetésre 2-1-re legyőzte a német csapatot, így Spanyolország állt a csoport élére.

Nov. 23. November 23. 17:00
Doha al-Thumama Stadion

Ferran Torres
F. Torres
54
Dani Olmo
D. Olmo
11
Marco Asensio
M. Asensio
21
Ferran Torres
F. Torres
31

Carlos Martinez
C. Martínez
46
Kendall Waston
K. Waston
46
Pedri Gonzalez
P. Gonzalez
57
Carlos Soler
C. Soler
57
Ferran Torres
F. Torres
57
Alvaro Morata
A. Morata
57
Jewisson Bennette
J. Bennette
61
Bryan Ruiz
B. Ruiz
61
Anthony Contreras
A. Contreras
61
Bryan Ruiz
B. Ruiz
61
Sergio Busquets
S. Busquets
64
Koke Resurreccion
K. Resurreccion
64
Jordi Alba
J. Alba
64
Alejandro Balde
A. Balde
64
Francisco Calvo
F. Calvo
68
Marco Asensio
M. Asensio
69
Nico Williams 
N. Williams
69
Celso Borges
C. Borges
72
Brandon Aguilera
B. Aguilera
72
Gavi
Gavi
74
Bryan Oviedo
B. Oviedo
82
Ronald Matarrita
R. Matarrita
82
Carlos Soler
C. Soler
90
Alvaro Morata
A. Morata
92
Joel Campbell
J. Campbell
97
4-3-3
3-6-1
Unai Simon U. Simon 23
Cesar Azpilicueta C. Azpilicueta 2
Sergio Busquets S. Busquets 5
Jordi Alba J. Alba 18
Aymeric Laporte A. Laporte 24
Gavi Gavi 9
Rodri Hernandez R. Hernandez 16
Pedri Gonzalez P. Gonzalez 26
Marco Asensio M. Asensio 10
Ferran Torres F. Torres 11
Dani Olmo D. Olmo 21
Keylor Navas K. Navas 1
Keysher Fuller K. Fuller 4
Oscar Duarte Ó. Duarte 6
Francisco Calvo F. Calvo 15
Celso Borges C. Borges 5
Bryan Oviedo B. Oviedo 8
Jewisson Bennette J. Bennette 9
Joel Campbell J. Campbell 12
Carlos Martinez C. Martínez 16
Yeltsin Tejeda Y. Tejeda 17
Anthony Contreras A. Contreras 7

Váratlanul sok a hiba

Mindkét oldalon. Costa Rica is gyengén próbál támadást építeni mélyről, de Spanyolország is pocsékul próbált a védelem mögé kerülni eddig.

Busquets a védelemben

A Barcelona legendás középpályása került hátra, középhátvédként Laporte mellé. Középpályán viszont csapattársai, Pedri és Gavi is szóhoz jutnak majd, előttük Ferran Torres mellett Dani Olmo és Asensio kezd, így aztán támadókban nem lesz hiány.

Nagyon defenzív lesz Costa Rica

A FIFA-nak leadott kezdő szerint 5-4-1-ben lépnek pályára a fehérmezesek, viszont a kontráikban sok veszély lehet. Különösen a bal oldalon, ahol a 18 esztendős Jewison Bennette szerepel, akitől rengeteget várnak. Többek között róla is írtunk korábban:

Kapcsolódó
Egy rakás fiatal rúghatja rá az ajtót a világfutballra a katari vébén
Egy labdarúgó-világbajnokságon az egész világ azt figyeli, melyik csapatban bukkan föl a jövő sztárja, az új Lionel Messi és Cristiano Ronaldo. Ehhez gyűjtöttünk össze egy segédletet olyan labdarúgókról, akik még nem töltötték be 22. életévüket, de már beleszólhatnak válogatottjuk vb-szereplésébe.
Olvasói sztorik