Hírek

Olyan futballista lett a vb legjobb fiatal játékosa, akire nem számítottunk

Pablo Morano / BSR Agency / Getty Images
Pablo Morano / BSR Agency / Getty Images
A katari világbajnokság előtt egy hosszú listában szedtük össze azokat a 22. évüket még be nem töltő játékosokat, akik jelentős figyelmet kaphatnak a tornán. Közülük akadt olyan, aki pályára sem lépett, de olyan is, akit a torna egyik legjobbjának tartanak. Mire jutottak az U21-es játékosok a vébén?

Egy világbajnokság előtt nehéz megtippelni, hogy azok a fiatalok, akik keretbe kerülnek, mennyi időt kapnak majd a pályán – az angol válogatottnál azonban jó esély mutatkozott rá, hogy Jude Bellingham alapember lehet; ez így is lett. A Dortmund játékosa Wales és Irán ellen is végig pályán volt a csoportmérkőzések során, csupán az USA elleni meccsen cserélte le Gareth Southgate és akkor sem a teljesítménye miatt. A negyeddöntőkig számolt statisztikák szerint ő mutatta be a legtöbb szerelést a mezőnyben (15), eközben pedig ugyanannyi gólhelyzetet teremtett, mint Kylian Mbappé (6). Eszerint tehát a védekezésből és a támadásból is kimagaslóan vette ki a részét, amíg versenyben volt a csapata.

Az egyenes kieséses szakaszban és a csoportkörben is magas szinten teljesített a 19 éves játékos, a világbajnokság egyik legjobbjaként tartják számon és felerősödtek az arról szóló pletykák is, hogy mely csapatok szerződtetnék őt Dortmundból.

John Dorton / ISI Photos / Getty Images Giovanni Reyna a hollandok elleni második félidőre beállt azért.

Különösen érdekes összehasonlítani teljesítményét klubtársáéval: Giovanni Reyna ugyanis katasztrofális tornán van túl. Csapata ugyan bejutott a nyolcaddöntőbe, de a játékos az egész tornán mindössze 51 percet töltött a pályán, ebből egy félidőnyit játékidőt Hollandia ellen a legjobb 16 között. Az amerikai együttes egyik, ha nem legtehetségesebb labdarúgójáról utóbb kiderült, hogy nem szakadt meg a válogatottért a világbajnokságon, elsősorban a hozzáállásával akadtak problémák, amit nemcsak az edzői stáb, hanem a csapattársak is rossz szemmel néztek. Nyilvánosan bocsánatot kért ugyan Reyna, de sok kérdést vethet fel mindez a válogatott jövőjével kapcsolatban.

Visszakanyarodva a remeklő játékosokhoz, komoly mulasztás volt cikkünkből kihagyni Enzo Fernándezt.

Mentségünkre szóljon, hogy a fiatal középpályás csak a nyáron igazolt Európába, a Benficához, és csak szeptemberben debütált a válogatottban, csere volt Honduras és Jamaica ellen. Ha valakinek, neki nagyon jól jött, hogy a télre tolták a katari vébét, mert fél éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy Lionel Scaloni behívja, de még most is okozott némi meglepetést azzal, hogy beválogatta a vb-keretbe. A világon semmi sem indokolta, hogy épp Katarban mutatja meg, hogy a legjobbak között is megállja a helyét a klubján kívül is. Márpedig éppen ez történt, az első két csoportmeccsen még csak csereként beálló Ferández (aki Mexikó ellen így is gólt szerzett) a lengyelek elleni csoportmeccstől kezdve mindig kezdett, Julian Álvarezzel kifejezetten gyilkos kombinációt alkottak támadásban. Világbajnoki címmel, a torna legjobb fiataljaként zárta a tornát. Nem rossz.

Keita Iijima / The Yomiuri Shimbun / AFP

 

Hozták a világbajnokság topszintjét a spanyol csapat középpályásai, Pedri és Gavi is. Az ő jó játékuk épp úgy nem meglepetés, mint Bellinghamé, ráadásul Pedri passzolta a labdát legtöbbször a támadó harmadba (71) a vb mezőnyében, még úgy is, hogy már a nyolcaddöntőben kiesett a csapatával (a másdik Luka Modric például hét mérkőzésen jutott 51-ig), Gavi pedig a Costa Rica ellen 7-0-ra megnyert meccsen parádés találatot szerzett és Pelé óta a legfiatalabb gólszerző lett a vébéken.

Pedri a Costa Rica elleni meccsen kapott a második félidőben pihenőt, utána viszont végigjátszotta mindegyik meccsét, míg Gavit a 60. és 70. perc között rendre lekapta a pályáról Luis Enrique. A labdatartást kiválóan erősítették, ám mivel a nyolcaddöntőben leszerepelt Spanyolország és Marokkó jutott tovább tizenegyesekkel, így utólag sovány vigasz lesz a két fiatal középpályás jó játéka. Mivel Enrique távozott posztjáról a vébét követően, a jövőben az új kapitánynak, Luis de la Fuentének bizonyíthatnak.

Clive Mason / Getty Images Gavi és Alejandro Balde ünnepel a Costa Rica elleni mérkőzésen.

Végül, de nem utolsó sorban a vébén remeklő futballisták közé kívánkozik Josko Gvardiol is. A horvát válogatott védelmének alapembere nagyon stabilan hozta le a csoportkört, majd a japánok ellen sem jött zavarba, a brazilok kiejtésekor pedig egyenesen szenzációsan játszott. Tizenegyszer szerzett labdát azzal, hogy jól olvasta a játékot és lefülelt egy passzt, aminél csak Aurélien Tchouaméni produkált többet az egész vb-mezőnyből, miközben senki sem szabadított fel nála többször (37). Lehet, hogy az elődöntőben egyszer megforgatta Lionel Messi, de ez azért sokakkal előfordult már a futballtörténelemben, és ez semmit nem von le Gvardiol teljesítményéből. A bronzmeccsen látványos gólt fejelt, komoly szerepe volt abban, hogy Horvátország a harmadik helyen végzett. A vébé mezőnyének egyik legtöbbször labdába érő játékosa is egyben, vagyis az összjátékból is bátran kivette a részét, és a társak is szívesen keresték a labdával – ahogyan arra számítani is lehetett.

Akiknek nem volt idejük kibontakozni

Némelyik fiatalnak nem volt lehetősége arra, hogy annyi időt töltsön a pályán, mint a fent felsorolt labdarúgók, de közülük így is akadt olyan, aki élt a lehetőséggel. Ecuador két ifjú titánt is rendre kezdőbe rakott, közülük Piero Hincapié nem váltotta meg a világot, ráadásul a Szenegál elleni találkozón egy tizenegyest is összehozott az afrikaiaknak. Moisés Caicedo viszont egyenlített is ezen a találkozón, a torna nyitómeccsén pedig egy pre-asszisztot hozott, vagyis a második találat előtti gólpasszt az ő átadása előzte meg. Ha hozzátesszük, hogy a hollandok elleni döntetlen alkalmával is kifogástalanul tette a dolgát, akkor érthető, miért kezd a Brightonban is rendszeresen.

Buda Mendes / Getty Images Egy meggondolatlan tarolás, ami sokba került Ecuadornak.

Szintén üde színfolt volt Jamal Musiala a német csapatban. Pedig Hansi Flick csapata meglepetésre kikapott a japánoktól, majd a spanyolok elleni döntetlennel rendkívül nehéz helyzetbe került, végül sikerült ugyan legyőznie Costa Ricát a Nationalelfnek, a továbbjutás mégis elmaradt – azaz egymást követő második vb-jén esett ki a csapat a csoportkörben. Musiala a három meccs alatt csak 12 percet hagyott ki és a németek közül sokszor a legveszélyesebbnek tűnt. Támadásokban több indítással és támadó harmadba küldött labdával is próbálkozott, három meccsen 22 lövőhelyzetet teremtett, ami egészen kiváló adat.

Eduardo Camavinga vébéje meglehetősen furcsán alakult, megközelítőleg sem úgy, ahogyan arra sokan számítottak. Más kérdés, hogy ő maga nem vallott szégyent. A Real Madrid tehetsége a csoportkörben egyetlen meccsen jutott szóhoz, amikorra már eldőlt a továbbjutás, és akkor is a védelem bal oldalán, kényszerből, pedig korábban sosem játszott azon a poszton. Függetlenül attól, hogy Franciaország azt a meccset elveszítette Tunéziával szemben, Camavinga kimagaslóan oldotta meg a feladatát: a SofaScore számításai szerint 18 párharcot nyert meg a 20 éves futballista, emellett hatszor szabadított fel, 11-szer szerelte le ellenfeleit és háromszor szerzett labdát jó helyezkedéssel. Ennek ellenére visszakerült a kispadra, és a döntő hajrájáig nem is láthattuk újra, de a 71. percben, az argentinok 2-0-ás előnyénél beszállt, megint csak a védelem bal oldalára, Théo Hernándezt váltotta. A folytatás ismert, a franciák talpra álltak, hosszabbításra mentették a meccset, a hosszabbításban is esett egy-egy gól, végül Argentína tizenegyesekkel győzött. Camavinga pedig ismét csak jól látta el a rábízott feladatot. Rendhagyó vébéje volt, maradjunk annyiban.

Ryan Pierse / Getty Images Eduardo Camavinga a Tunézia elleni mérkőzésen.

Akik hoppon maradtak Katarban

Reynáról már megállapítottuk, hogy komoly arcra kudarc volt számára a vébé, de nem ő az egyetlen, akinek nem úgy sült el a decemberi torna, ahogyan arról álmodott. A negyeddöntőig jutó hollandoknál például összesen 8 percig volt pályán Xavi Simons, pedig annyira várták már a szereplését az újságírók, hogy Louis van Gaal szövetségi kapitánynak külön magyarázkodnia kellett arról, hogy még meg kell dolgoznia a helyéért. Mit mondjon akkor a 18 éves Youssoufa Moukoko, akinek összesen egyetlen perc jutott a japánok elleni vereség végén?

Alexander Hassenstein / Getty Images Nem volt ideje villanni a németek tinédzserének.

Nem lehet boldog William Saliba sem, aki ugyan 28 percet csereként játszott, de a Tunézia elleni tét nélküli meccsen, ez inkább gesztus volt Didier Deschamps részéről, hogy ő is elmondhassa, szerepelt a világbajnokságon. Ansu Fati valamivel több lehetőséghez jutott, a Barca támadója kétszer állt be csereként, így 46 perc játékidőt hozott össze, de érdemben nem tett hozzá a spanyolok játékához. Az AS Roma tehetsége, Nicola Zalewski Mexikó ellen még kezdő volt a lengyel csapatban, de a félidőben lecserélte őt Czeslaw Michniewicz szövetségi kapitány, a sajtóban bírálta is a védekezését és a franciák elleni nyolcaddöntőig be sem állította többször, akkor is csak csereként.

Az biztos, hogy többet vártunk Kubo Takefuszától is, aki nevelkedett a Barca akadémiáján, majd leigazolta a Real Madrid, és ugyan az első csapatba nem jutott el, a kölcsönadásoknak köszönhetően, na, meg annak, hogy végül a Real Sociedad játékosa lett, komoly tapasztalata van a La Ligában, ahol a helyzetek megteremtéséért felelős labdarúgók között az élmezőny tagja. Ehhez képest két csoportmeccsen kezdett csak és mindkétszer a félidőben lecserélték – a németek, majd a spanyolok ellen is 1-0-s hátrányban, csapata pedig aztán mindkétszer fordított,  és világraszóló sikert aratott. Costa Rica ellen csak kispadozott (Japán akkor mondjuk kikapott), míg a horvátok elleni nyolcaddöntőt betegség miatt kihagyta.

Olvasói sztorik