Matthias Hangst / Getty Images
Hírek

Nem bírja ki, hogy ne alázza Mbappét az argentinok kapusa

Emiliano Martínez továbbra is úgy gondolja, hogy Kylian Mbappén kell élcelődnie. Bár az argentinok tizenegyessel való győzelme után volt egy pillanat, amikor odament a földön ülő francia csatárhoz, lepacsizott vele és felsegítette, utána

az öltözőben az ünneplés közben egy perc néma csendet kért az ellenfél halálára, míg a Buenos Aires-i bulizás közben egy játékbabát cipelt magával, aminek a fejére Mbappé arcképét rakta.

A vb legjobb kapusának választott Martínez már a döntő előtt beszólt Mbappénak. A PSG csatára egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy szerinte a dél-amerikai futball minőségben elmarad az európaitól, Argentína és Brazília pedig emiatt nincs igazán komoly erőpróbára késztetve. Erre válaszolta azt a kapus, hogy Mbappé nem tud eleget a labdarúgásról és jobban tenné, ha nem beszélne olyan dolgokról, amihez nem ért.

A döntőben aztán Mbappé három gólt is szerzett (kettőt büntetőből), majd a tizenegyespárbajban is betalált, de a vb-hős kapust mindez láthatóan nem hatotta meg, ott alázza a riválist ahol csak tudja. Martínez még azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a töke helyére rakta a legjobb kapusnak járó aranykesztyűt az átvétele után.

A Buenos Aires-i vébé buli egyébként finoman szólva is eldurvult:

Kapcsolódó
Hídról ugráltak a szurkolók Messiék buszába, helikopterrel mentették ki a játékosokat
Négy és fél óra alatt csupán 14 km-t tudott megtenni a válogatott.