Hírek

Újabb bűnbakokat találtak a németek a kiesésre: a feleségek és a barátnők

Jean Catuffe / Getty Images
Jean Catuffe / Getty Images

Csütörtökön válságülést tartottak a Német Labdarúgó Szövetségben, hogy átbeszéljék, mi vezetett az újabb vb-csoportkörös kieséseshez. A német válogatott kikapott Japántól az első mérkőzésen, majd leikszelt Spanyolországgal, és ugyan zárásképp megverte Costa Ricát, de végül csak a harmadik helyen végzett, így 2018 után ismét befejezte szereplését már a nyolcaddöntők előtt.

A szövetség válságülésén a Bild cikke szerint sok minden más mellett az is elhangzott lehetséges okként, hogy a németek szállása túl messze volt Dohától, illetve, hogy megosztotta a német csapatot az is, hogy olyan volt a hangulat, mintha egy nyaraláson lennének.

A spanyolok elleni mérkőzést követően ugyanis több játékos is elhívta a párját a hotelba, ezzel viszont többen nem értettek egyet a csapaton meg a szövetségen belül sem, ami feszültséget szült.

A Bild szerint a szövetségi kapitány, Hansi Flick kizárta, hogy ez vezetett volna Németország kieséséhez. A tavalyi Európa-bajnokságot követően kinevezett edzőt egyébként megerősítették a posztján, így jelen állás szerint majd vele vág neki a 2024-es, hazai rendezésű Eb-nek a német válogatott.

Teljesen bízunk Hansi Flickben, hogy csapatával együtt megbirkózik ezzel a kihívással

– mondta a szövetség elnöke, Bernd Neuendorf.

Korábban egy ember már vállalta a felelősséget, Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere felajánlotta lemondását, amit el is fogadtak.

Olvasói sztorik