Hírek

Irán kizáratná az USA-t a focivébéről

John Todd/ISI Photos/Getty Images
John Todd/ISI Photos/Getty Images

Az iráni állami média szerint ki kellene zárni az Egyesült Államok válogatottját a katari labdarúgó-világbajnokságról.

A két csapat egy csoportban szerepel, sőt az utolsó fordulóban egymás ellen játszanak majd. Az amerikai szövetség a közösségi oldalain rendre beszámol a csoport állásáról, ám az egyiken az iráni zászlóról eltüntették a vallási szimbólumokat. Bár azóta már törölték a képet, az irániak a FIFA etikai bizottságához fordultak, mert szerintük ez a nemzetiségükre nézve volt sértő.

A CNN érdeklődésére az amerikai szövetség részéről az a válasz érkezett, hogy ezzel akarták kifejezni támogatásukat a jogaikért küzdő iráni nőknek, és az országban tüntetőknek. Több mint két hónapja tartanak Iránban a tiltakozások azt követően, hogy Mahsza Aminit, egy 22 éves nőt hidzsáb levétele miatt őrizetbe vettek a rendőrök, szemtanúk szerint megverték őt a rendőrautóban, majd kómába esett és napokkal később életét vesztette.

A FIFA egyelőre nem reagált a CNN megkeresésére.

Az iráni válogatott tagjai az első csoportmeccsükön nem énekelték a himnuszukat, a másodikon már igen, de a szurkolóik közül többen is sírtak a lelátón, és voltak, akik fütyültek. Az amerikai és az iráni csapat kedden játszik egymással a vébén.

Olvasói sztorik