Hírek

Foci-vb: némasággal tüntettek az irániak, nem énekelték a himnuszukat

Matthias Hangst / Getty Images
Matthias Hangst / Getty Images
Emiatt megszakították az adást az iráni televízióban.

A katari labdarúgó-világbajnokságon angol-iráni mérkőzéssel indult a második játéknap programja.

  • A himnuszoknál Irán játékosai nem énekeltek, ezzel is jelezve támogatásukat a hazájukban tüntetők felé, miközben sok szurkoló fütyült, többen a „Nők, Élet, Szabadság” feliratú iráni mezt viseltek az al-rajjani Halifa Stadion lelátóján. Több mint két hónapja tartanak Iránban a tiltakozások azt követően, hogy egy 22 éves nőt hidzsáb levétele miatt őrizetbe vettek a rendőrök, szemtanúk szerint megverték őt a rendőrautóban, majd kómába esett és napokkal később életét vesztette. Az MTI később azt írta, emiatt az iráni tévében megszakították a mérkőzés közvetítését.

  • A kezdő sípszó előtt pedig az angolok ereszkedtek fél térdre, amivel a kirekesztés minden formájának elítélésére hívták fel a figyelmet.

Az angolok eredetileg szivárványos csapatkapitányi karszalaggal léptek volna pályára, de ettől más európai válogatotthoz hasonlóan elálltak, miután attól tartanak, hogy a FIFA súlyos szankciókkal lépne fel az akció ellen. A nemzetközi szövetség korábban jelezte, hogy azt szeretné, ha a csapatok futballoznának és nem politizálnának a katari világbajnokságon.

Kapcsolódó
„Mennyit fizettek, hogy válaszoljak?” – a nők elnyomásáról kérdezték, otthagyta a sajtótájékoztatót az iráni szövetségi kapitány
Az iráni válogatottal a harmadik világbajnokságára készülő Carlos Queirozt bosszantották fel egy kérdéssel.
Olvasói sztorik