Élő Közvetítések

Hiába jött Laidouniék bravúros győzelme, Ausztrália jutott tovább

Alex Grimm/Getty Images
Alex Grimm/Getty Images

Szerda délután véget értek a D csoport küzdelmei is, amelyből Franciaország és Ausztrália jutott tovább.

Az első félidőben Dánia és Tunézia is dominálta saját mérkőzését, hiszen ezeknek a csapatoknak csak a győzelemmel maradt esély a továbbjutásra. Az afrikai csapat járt közelebb a sikerhez, Nader Gandri ugyanis a hálóba juttatta a labdát, de les miatt végül érvénytelenné vált ez a gól. Térfélcsere után sem változott a két meccs játékának a képe, csakhogy megjöttek a gólok.

A dán válogatott rettenetesen idegesen, erőlködve játszott és az ausztrál csapat higgadt, fegyelmezett védekezése mellett alig-alig került helyzetbe. Ennek az lett a vége, hogy egy gyors kontrából Ausztrália szerzett vezetést Matthew Leckie góljával, ami megpecsételte mindkét csapat sorsát, ugyanis a skandinávok hiába erőködtek, nem tudtak egyenlíteni.

Eközben a biztos továbbjutás tudatában felforgatott kezdővel felálló franciák addig bizonytalankodtak, amíg Tunézia vezetéshez jutott. A sokkal erőszakosabb afrikai csapatból Ellyes Skiri szerzett labdát, Aissa Laidouni felpasszolta Vahbí Hazrinak, aki a tétova védők közé bevitte a labdát, majd ütemtelenül a bal alsó sarokba gurított.

Didier Deschamps az utolsó félórára elkezdett cserélni, beküldte William Salibát is, aki már a 24. francia lett, aki ezen a vébén pályára lép, de Kylian Mbappé és Antoine Griezmann lehetett volna főszereplő, előbbi több helyzetet is elpuskázott, utóbbi pedig a 98. percben gólt lőtt, amit viszont les miatt érvénytelenítettek.

A lényegen mindez nem változtatott, Laidouniék hiába győzték le a címvédőt, kiestek. Ausztrália 2006 után mindössze másodjára élték túl a csoportkört, Dánia viszont foghatja a fejét, mert harmatgyenge teljesítményt nyújtott ezen a vébén.

eboardComponentWidget post_url=”https://focivb2022.24.hu/kozvetitesek/2022/11/30/katar-2022-ausztralia-dania-tunezia-franciaorszag-csoportmeccs-d-csoport-elo/” team_size=”0″ score_size=”0″ match_result=”fvb_2022=37″ match_events=”true” match_lineup=”true”][/vc_column]

Nov. 30. November 30. 16:00
al-Rajján Education City Stadion

Vajdi Kesrida
V. Kesrida
28

Vahbí Hazrí
V. Hazrí
58
Vahbí Hazrí
V. Hazrí
60
Isszam Dzsebali
I. Dzsebali
60
Raphaël Varane
R. Varane
63
William Saliba
W. Saliba
63
Kingsley Coman
K. Coman
63
Kylian Mbappé
K. Mbappé
63
Jordan Veretout
J. Veretout
63
Adrien Rabiot
A. Rabiot
63
Youssouf Fofana
Y. Fofana
73
Antoine Griezmann
A. Griezmann
73
Mohamed Ali ben-Romdan
M. ben-Romdan
74
Gajlén Halali
G. Halali
74
Mattéo Guendouzi
M. Guendouzi
79
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
79
Anisz ben-Szliman
A. ben-Szliman
83
Alí Abdi
A. Abdi
83

3-4-3
4-3-3
Ájmen Damen Á. Damen 16
Montasszar Talbi M. Talbi 3
Jasszin Meriah J. Meriah 4
Nader Gandri N. Ghandri 5
Alí Malúl A. Maâl 12
Aissa Laidouni A. Laidouni 14
Ellyes Skíri E. Skíri 17
Vajdi Kesrida V. Kesrida 21
Vahbí Hazrí V. Hazrí 10
Mohamed Ali ben-Romdan M. ben-Romdan 15
Anisz ben-Szliman A. ben-Szliman 25
Steve Mandanda S. Mandanda 16
Axel Disasi A. Disasi 3
Raphaël Varane R. Varane 4
Youssouf Fofana Y. Fofana 13
Ibrahima Konaté I. Konaté 24
Mattéo Guendouzi M. Guendouzi 6
Aurélien Tchouaméni A. Tchouaméni 8
Eduardo Camavinga E. Camavinga 25
Randal Kolo Muani R. Kolo Muani 12
Jordan Veretout J. Veretout 15
Kingsley Coman K. Coman 20
[/vc_row]

Mégsincs gól, mi zajlik itt?

Már a középkezdést is elvégezte Tunézia, majd a bíró előbb mintha lefújta volna a meccset, majd kiment megnézni Griezmann gólját. Végül les miatt érvénytelenítette a találatot és egy plusz percet játszottak még a csapatok. Kár, hogy mindennek semmi jelentősége nem volt már.

A dánok az utolsó pillanatig küzdenek

Több veszélyes beadás is jött az ausztrál kapu felé az utolsó pillanatokban. Azzal nem lehet vádolni a dán válogatottat, hogy ne tenne meg mindent legalább az egyenlítésért. Más kérdés, hogy ez kevésnek tűnik.

Hiába a nagy dán nyomás

Teljesen ötlettelen, tanácstalan erőlködés alakult ki, a skandinávok talán maguk sem hiszik már el, hogy gólt lőhetnek. Az ausztrálok teljes nyugalomban húzzák az időt és blokkolják a távoli lövéseket, egyelőre egy dán gól is nehezen elképzelhető. A franciák közben behozták Mbappét, Dembélét és Griezmannt is, de nem változott az állás.

Ha tunéziai gól, akkor Hazri

Az elmúlt öt vb-gólban benne volt, ráadásul az első afrikai, aki háromszor is gólt lőtt egymás után, ha kezdő volt vb-meccsen.

Fél Dánia most kapott agyvérzést

Merthogy Dolberget a tizenhatoson belül lerántották, viszont nem tizenegyest ítélt a játékvezető, hanem szabadrúgást kifelé. Dolberg ugyanis lesről indult. Fogy az idő és két gól kell a dánoknak.

Ausztrália is vezetést szerzett!

Mintha csak meghallották volna, hogy Tunézia is vezet, azonnal gólt lőttek az ausztrálok. A saját tizenhatosukról indult az ausztrálok kontrája, három passz után Leckie kapott nagy indítást, kétszer is befűzte Maehlét, majd ballal a bal alsó sarokba lőtt. Így már az ausztrálok állnak továbbjutásra.

Nincs gól a félidőben

Egyik meccsen sem. A tunéziai csapat lesgólja járt legközelebb ahhoz, hogy megtörje a jeget, de érvényes találatig egyik csapat sem jutott. 45 perc után így a csoport állása nem változott, Franciaország mögött Ausztrália áll továbbjutásra.

Az elmúlt tíz percben nem sok történt

A franciák összeszedték magukat, a dánok pedig egyre több labdát adnak el, de a távoli ausztrál lövések eddig teljesen veszélytelennek tűntek. Továbbra sincs gól.

Coman elpuskázta a franciák helyzetét

Disasi látta meg a lehetőséget és elindult a labdával, majd Comannak passzolt a tizenhatoson belülre, aki az átvétel után kisodródott és kaput sem talált a lövéssel, pedig ennél jobbnak tűnt a lehetőség.

Beszorultak az ausztrálok

Sokkal többet van a labda a dánoknál, ráadásul meglepően szabadon hagyják Eriksent is osztogatni. Az ausztrálok viszont állják a rohamokat. A másik meccsen a rendezetlen francia csapatra próbál nyomást gyakorolni Tunézia, de hiányzik a minőség a támadásokból, hogy tényleg gondot okozzon a címvédőnek.

Lesgól már volt a mai napon

A balról beívelt szabadrúgásra Gandri robbant be középen, szépen be is lőtte a kapuba a labdát, csakhogy a pontrúgás pillanatában lesről indult. Nincs gól.

Hú, de nagy mentés volt!

Skov Olsen kapott jó labdát a tizenhatos jobb oldalán, okosan gurított vissza Lindström elé, aki kapásból lőtt, de belevetődött egy ausztrál védő. Egy perccel később Jensen a rövid fölsőt célozta meg kicsit kisodródva, de Ryan védeni tudott.

Az ausztrálok és a dánok pörgetik a meccset

Két perc alatt jött egy veszélyes felívelés Eriksen irányába, amit hatástalanítottak a sárgamezesek, majd két perccel később a túloldalon a dán védőknek kellett blokkolnia McGree lövését. Nagy az iram, de ezen a meccsen erre lehetett számítani. A másik meccsen Tunézia is nyomna, de az első percekben sokra nem mentek vele.

Egy kis érdekesség

Miután Deschamps megkavarta a kezdőjét, már a mai napon 23 játékos pályára lép a tornán. A vb-keretekbe 26 játékost lehetett nevezni, így aztán a lehető legjobban kihasználja lehetőségeit a franciák edzője.

Olvasói sztorik