Élő Közvetítések

Hollandia is elverte Katart, Szenegál is nyolcaddöntőbe jutott

Ryan Pierse / Getty Images
Ryan Pierse / Getty Images
A holland labdarúgó-válogatott nyerte meg a katari labdarúgó-világbajnokság A csoportját, miután a 3. fordulóban 2-0-ra legyőzte a házigazdát – a katari lett minden idők leggyengébb vb-házigazdája. A másik továbbjutó Szenegál, amely Ecuadort verte 2-1-re.

Egy dolog már biztos volt az utolsó csoportkör kezdetén: hogy a házigazda Katar búcsúzik a torna további részétől. És mivel Hollandia volt az utolsó ellenfél, sejthető volt, hogy nulla szerzett ponttal fejezik be a katariak a tornát. Nem is sikerült meglepni az Oranjét, amely Gakpo révén a 26. percben szerzett vezetést (első három vb-meccsének mindegyikén betalált, ez korábban még egy holland játékosnak sem sikerült), majd a szünet után gyorsan meg is duplázta az előnyét. Szereztek egy harmadik gólt is a hollandok, de a támadás közben volt egy kezezés, így azt érvénytelenítették. Hollandia sikerét és csoportelsőségét semmi sem veszélyeztette,

Katar pedig nemcsak a második olyan házigazda, amely nem jut tovább a csoportkörből, de az első, amely pontot sem szerez.

A másik továbbjutó kérdése már sokkal érdekesebb volt, Ecuador és Szenegál is harcban volt érte, előbbi volt kedvezőbb helyzetben, egy döntetlen is elég lett volna a legjobb 16-hoz. Ez érződött is a csapat játékán, nagyon a 0-0-ra hajtott a dél-amerikai válogatott, olyannyira, hogy még akkor sem tudott váltani, amikor Ismalia Sarr a 44. percben kiharcolt és értékesített egy tizenegyest.

Nagyon lassan haladt a második félidő elején, amikor kissé a semmiből, az első szögletét követően kiegyenlített Ecuador. Nem örülhetett sokáig, két percre rá egy szabadrúgás után Szenegál egy szabadrúgást követően egyenlített, Koulibaly elé pattant a labda, ő pedig okosan az elmozduló kapus helyére lőtte vissza azt, ezzel pedig továbbjuttatta Szenegált az egyenes kieséses szakaszba.

A továbbjutást érő gól:

A szenegáli válogatott korábban egyszer, 2002-ben élte túl a csoportkört, akkor a negyeddöntőig ment.

Nov. 29. November 29. 16:00
al-Rajján Halífa Nemzetközi Stadion

Ismaila Sarr
I. Sarr
44

Carlos Gruezo
C, Gruezo
46
Jose Cifuentes
J. Cifuentes
46
Alan Franco
A. Franco
46
Jeremy Sarmiento
J. Sarmiento
46
Michael Estrada
M. Estrada
64
Djorkaeff Reasco
D. Reasco
64
Idrissa Gana Gueye
I. Gueye
66
Moises Caicedo
M. Caicedo
68
Kalidou Koulibaly
K. Koulibaly
70
Pathe Ismael Ciss
P. Ciss
75
Nampalys Mendy
N. Mendy
75
Iliman Ndiaye
I. Ndiaye
75
Bamba Dieng
B. Dieng
75
Angelo Preciado
Á. Preciado
85
Jackson Porozo
J. Porozo
85
Boulaye Dia
B. Dia
95
Pape Abou Cisse
P. Cisse
95
4-3-3
4-5-1
Hernan Galindez H. Galindez 1
Felix Torres F. Torres 2
Piero Hincapie P. Hincapie 3
Pervis Estupinan P. Estupinan 7
Angelo Preciado Á. Preciado 17
Carlos Gruezo C, Gruezo 8
Alan Franco A. Franco 21
Moises Caicedo M. Caicedo 23
Michael Estrada M. Estrada 11
Enner Valencia E. Valencia 13
Gonzalo Plata G. Plata 19
Edouard Mendy E. Mendy 16
Kalidou Koulibaly K. Koulibaly 3
Ismail Jakobs I. Jakobs 14
Youssouf Sabaly Y. Sabaly 21
Abdou Diallo A. Diallo 22
Idrissa Gana Gueye I. Gueye 5
Pathe Ismael Ciss P. Ciss 11
Iliman Ndiaye I. Ndiaye 13
Ismaila Sarr I. Sarr 18
Pape Gueye  P. Gueye 26
Boulaye Dia B. Dia 9
Nov. 29. November 29. 16:00
al-Hor Al Bayt Stadion

Cody Gakpo
C. Gakpo
26

Frenkie de Jong
F. de Jong
49
Nathan Ake
N. Ake
52
Hasszan Al-Hajdosz
H. Al-Hajdosz
64
Ali Aszad
A. Aszad
64
Asszim Madibo
A. Madibo
64
Karim Budiaf
K. Budiaf
64
Almoez Ali 
A. Ali 
64
Mohamed Muntari
M. Muntari
64
Davy Klaassen
D. Klaassen
66
Steven Berghuis
S. Berghuis
66
Memphis Depay 
M. Depay
66
Vincent Janssen
V. Janssen
66
Cody Gakpo
C. Gakpo
82
Wout Weghorst
W. Weghorst
82
Marten de Roon
M. de Roon
82
Teun Koopmeiners
T. Koopmeiners
82
Iszmail Mohammad
I. Mohammad
85
Muszab Hoder
M. Hoder
85
Abdulaziz Hatem
A. Hatem
85
Ahmed Alaeldin
A. Alaeldin
85
Frenkie de Jong
F. de Jong
86
Kenneth Taylor
K. Taylor
86

3-5-2
5-3-2
Andries Noppert A. Noppert 23
Jurrien Timber J. Timber 2
Virgil van Dijk V. van Dijk 4
Nathan Ake N. Ake 5
Davy Klaassen D. Klaassen 14
Marten de Roon M. de Roon 15
Daley Blind D. Blind 17
Frenkie de Jong F. de Jong 21
Denzel Dumfries D. Dumfries 22
Cody Gakpo C. Gakpo 8
Memphis Depay  M. Depay 10
Mesaal Barsam M. Barsam 22
Pedro Miguel P. Miguel 2
Abdelkarim Hasszan A. Hasszan 3
Homam Ahmed H. Ahmed 14
Bualem Huhi B. Huhi 16
Iszmail Mohammad I. Mohammad 17
Abdulaziz Hatem A. Hatem 6
Hasszan Al-Hajdosz H. Al-Hajdosz 10
Asszim Madibo A. Madibo 23
Akram Afif A. Afif 11
Almoez Ali  A. Ali  19

Szinte hihetetlen, de

az egész mezőnyben egyedül Costa Rica múlja alul támadójátékban a holland válogatottat. A két meccsen eddig 12 lövéssel próbálkozott az Oranje, 0,8 xG-re pedig rúgott három gólt.

Olvasói sztorik