Élő Közvetítések

Kétgólos hátrányból is felállt, mégis kikapott Dél-Korea a focivébén

Marc Atkins/Getty Images
Marc Atkins/Getty Images

Ghána hétfő délután 3-2-re legyőzte Dél-Koreát a katari világbajnokság csoportkörének második fordulójában.

Nem rágták le a nézők a körmüket az első félidőben, Dél-Korea mezőnyfölényben játszva sem tudott érdemi lehetőséget kialakítani, míg Ghána az első két kaput találó lövéséből gólt szerzett. Az elsőnél Mohammed Salisu csapott le egy szabadrúgás után lecsorgó labdára, majd Kudus csúsztatta meg Jordan Ayew beadását.

Térfélcsere után azonban beindult a mérkőzés, a koreaiak ugyanis megint fokozták a tempót és már öt perc alatt nagyot kellett védenie Ziginek, hogy 2-0 maradjon az állás. Sokáig így sem húzta ki Ghána, három perc alatt két gólt is fejelt Cso Ku Szun: kétszer is hibátlan beadást kapott balról, egyszer Salisut előzte meg, egyszer pedig három ghánai közül ugrott fel jókor és határozottan. Nem omlott össze az afrikai csapat, egy gyors akció végén Kudus érkezett legjobbkor egy középre gurításra, ezzel megint az afrikai együttes szerzett vezetést.

Helyzete így is lett volna, de vagy mindig jött egy ghánai blokk, vagy a lövés nem volt elég pontos. Dráma így is maradt a végére, tízperces hosszabbítás végén egy blokkolt átlövési kísérlet után Anthony Taylor lefújta a meccset, pedig a koreaiak még egy szögletet elvégeztek volna. Taylor végül megunta és Paulo Bento szövetségi kapitánynak felmutatta a piros lapot.

Nov. 28. November 28. 14:00
al-Rajján Education City Stadion

Daniel Amartey
D. Amartey
21
Mohammed Salisu
M. Salisu
24
Csong Vu Jung
V. J. Csong
27
Mohammed Kudus
M. Kudus
34

Csong Vu Jong
V. J. Csong
46
Na Szan Ho
S. h. Na
46
Kvon Csan Hoon
C. H. Kvon
57
Lee Kang In
K. I. Lee
57
Cso Kue Szun
K. S. Cso
58
Cso Kue Szun
K. S. Cso
61
Mohammed Kudus
M. Kudus
68
Tariq Lamptey
T. Lamptey
73
Andre Ayew
A. Ayew
78
Daniel-Kofi Kyereh
D. Kyereh
78
Jordan Ayew
J. Ayew
78
Kamaldeen Sulemana
K. Sulemana
78
Tariq Lamptey
T. Lamptey
78
Denis Odoi
D. Odoi
78
Csong Vu Jung
V. J. Csong
78
Hvang I Dzso
I. D. Hvang
78
Mohammed Kudus
M. Kudus
83
Alexander Djiku
A. Djiku
83
Gideon Mensah
G. Mensah
88
Abdul-Rahman Baba
A. Baba
88
Kim Min Dzse
M. D. Kim
92
Kvon Kjung Von
K. V. Kvon
92
Paulo Bento
P. Bento
101

4-5-1
4-3-3
Kim Szun Kju S.K. Kim 1
Kim Csin Szu C. S. Kim 3
Kim Min Dzse M. D. Kim 4
Kim Moon Hvan M. H. Kim 15
Kim Jung Kvon J. K. Kim 19
Csong Vu Jung V. J. Csong 5
Hvang In Bom I. B. Hvang 6
Szon Hung Min H. M. Szon 7
Kvon Csan Hoon C. H. Kvon 22
Csong Vu Jong V. J. Csong 25
Cso Kue Szun K. S. Cso 9
Lawrence Ati Zigi L. Zigi 1
Tariq Lamptey T. Lamptey 2
Mohammed Salisu M. Salisu 4
Gideon Mensah G. Mensah 14
Daniel Amartey D. Amartey 18
Thomas Partey T. Partey 5
Mohammed Kudus M. Kudus 20
Salis Abdul Samed S. Abdul Samed 21
Jordan Ayew J. Ayew 9
Andre Ayew A. Ayew 10
Inaki Williams I. Williams 19

Vége, de lefújás után még egy piros lap is jött

Nagyon-nagyon próbálkozott Dél-Korea, de egyszerűen semmi nem jött össze. A tízperces hosszabbítás végén egy blokkolt átlövési kísérlet után Anthony Taylor lefújta a meccset, a koreai kispad pedig úgy megrohamozta a játékvezetőt, amiért a szögletet már nem engedte elvégezni, hogy Paulo Bento szövetségi kapitánynak a piros lapot is felmutatta.

Megint egy nagy Zigi-védés!

Szon nem tudott helyzetbe kerülni, kénytelen volt kihozni a sűrűjéből a labdát, de így nyitott területet a ghánai védők mögött. Sikerült is eljuttatni Csóig a labdát, aki kisodródva a rövid fölső sarkot célozta meg, de Zigi a helyén állt, így aztán ki tudta védeni a lövést.

Két hatalms ghánai blokk

Előbb Szon Hung Min lövése akadt el a védőkben, majd az ismétlésbe is belevetődött egy afrikai bekk. Tíz perc lesz a hosszabbítás, ennyit kell kibírnia a ghánai csapatnak.

Megint Kim Csin Szu került helyzetbe

Ezúttal viszont nem neki szánták eredetileg a labdát, de átsuhant a tömegen és egyenesen a teljesen üresen érkező koreaihoz került. Egy igazítás után a léc fölé bombázott.

Salisu is óriásit mentett

Lee Kang In a tizenhatos jobb oldaláról ívelte át a labdát a túloldalra Kim Csin Szu pedig nem erőből, hanem okosan lőtte kapura egyből a labdát. Itt már verve volt a kapus, de Salisu ki tudta rúgni a bal alsóba tartó lövést, így maradt a 3-2.

Zigi újra bravúrral védett

Lee Kang In 21 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást, a ghánai kapus viszont leért a bal alsó sarokba!

Itt az újabb fordulat, megint vezet Ghána!

Mensah a baloldalról ragyogóan gurított középre, Inaki Williams csúnyán lyukat rúgott hét méterről, de az így helyzetbe kerülő Kudus már nem volt ilyen nagyvonalú és erőből a kapu jobb oldalába lőtt. Előny Ghánánál!

Mit szépít, egyenlít Dél-Korea!

Hihetetlen pillanatok, újra a bal oldalról érkezett be egy koreai beadás, de ezúttal a hosszú oldalra szállt át a labda, ahol megint Cso érkezett kiválóan, három ghánai gyűrűjében is be tudta fejelni a második gólját!

Hoppá, szépít Dél-Korea!

Lee Kang In szerzett labdát az oldalvonal mellett, balról a kapu elé ívelt, ahol Cso Ku Szun megelőzte Salisut és közvetlen közelről betalált.

Hatalmas bravúr Zigitől!

Az eddigi legnagyobb koreai helyzet maradt ki, Cso Kue Szun fejesét tudta kipiszkálni a ghánai kapus a jobb fölső sarokból.

Lamptey lőtt kapu fölé

Pedig három védő között szépen tartotta meg a labdát a tizenhatoson belül. Végül mégis fölédurrantott.

Árulkodó számok

Dél-Korea birtokolta a labdát 59 százalékban, mégis csak öt olyan lövést tud felmutatni, ami nem talált kaput: kettőt blokkoltak, három pontatlannak bizonyult. Túloldalon viszont három lövésből két gól is született, nagyon fegyelmezettnek tűnik a ghánai csapat.

Egy koreai védéssel zárult a félidő

Jordan Ayew szögletére Partey érkezett jó ütemben, de Kim Szun Ju ki tudta öklözni a labdát. Többre nem maradt idő, 2-0-ra vezet félidőben Ghána.

Szon szépíthetett volna

Lesről. Egy picivel később kapott labdát, mint kellett volna, de be is érték az afrikai védők és lövésig sem ő jutott már, hanem a csapattársa. Ezután lefújták az akciót a les miatt.

Ott is a második gól!

Jordan Ayew döntött úgy, hogy megpróbálja a két középhátvéd mögé kanyarítani a labdát. Nagyszerű döntésnek bizonyult, az érkező Kudus épphogy belecsúsztatott, a labda pedig a bal alsóban kötött ki.

Vezet Ghána! Vezet Ghána?

Az elmúlt percekben kijöttek az afrikaiak a szorításból, egy szabadúrgást követően viszont Salisu a lecsorgó labdát közelről kotorta a kapuba, majd az ünneplő társainak azonnal mutatta, hogy ugyanúgy koncentráljon mindenki. A VAR vizsgálja még a találatot, a visszajátszás alapján André Ayew kezét érte a labda a gól előtt.

Helyzet szinte semmi, meddő koreai fölény

Nagy lendülettel kezdett az ázsiai csapat, de eddig csak egy érdemi akcióig jutott, mert a ghánai védelem blokkolt két lövést is. Összeségében nem töri a háló Ghána hátát, de a 60-40 körüli labdabirtoklás vitathatatlan.

Olvasói sztorik