Élő Közvetítések

Lewandowski berúgta első vb-gólját, Szczesny tizenegyest védett, teljes a lengyel boldogság

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

Szaúd-Arábia a világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy 2-1-re legyőzte Argentínát az első csoportmeccsén. Szombaton azonban nem tudta megismételni a bravúrt, 2-0-ra kikapott Lengyelországtól.

Pedig jobban kezdtek a szaúdiak, magas letámadással meglepték és kényelmetlen helyzetbe hozták ellenfeleiket. A lengyelek frusztráltságát mutatja, hogy öt perc alatt három sárga lapot is begyűjtöttek, sőt Matty Cash-t akár ki is állíthatta volna a brazil játékvezető egy könyöklés után. Elég igazságtalannak mondható, hogy mégis az európai csapat került előnybe, pont Cash beadásából sodródott ki Robert Lewandowski, a visszagurítását Piotr Zielinski hat méterről a léc alá lőtte.

Még a szünet előtt tizenegyeshez jutott Szaúd-Arábia, de ezt Szczesny hatalmas bravúrral kitenyerelte, majd az ismétlést is szögletre mentette. Térfélcsere után Arkadiusz Milik fejjel, Lewandowski pedig combbal találta el a kapufát, de a félidő nagy részét védekezéssel töltötte. Egészen a hajráig, amikor

al-Malki nem számított rá, hogy mögötte ólálkodik Lewandowski. A Barca sztárja elcsente a labdát, majd higgadtan a kapuba lőtt, ezzel megszerezte pályafutása 77. gólját címeres mezben, de még ennél is fontosabb, hogy az első világbajnoki gólját is egyben.

Gólörömeként eltakart arccal feküdt a földön és zokogott.

Lars Baron/Getty Images

Ez már eléggé megtörte a szaúdiakat, akik igyekeztek ugyan gólt lőni, de Lengyelország közelebb állt kontrából egy harmadik gólhoz. Lewandowskiék ezzel a csoport élére ugrottak.

Foci-vb, C csoport, 2. forduló:

Lengyelország – Szaúd-Arábia 2-0 (1-0)
al-Rajján
v.: Sampaio (brazil)
Lengyelország: Szczesny – Bereszynszki, Glik, Kiwior – Cash, Zielinski, Krychowiak, Bielik, Frankowski – Milik, Lewandowski
Szaúd-Arábia: al-Ovaisz – Abdulhamid, al-Amri, al-Bulaihi, al-Breik – al-Buraikan, al-Nadzsej (al-Abed 46.), al-Malki, Kanno, al-Davszari – al-Sehri
gól: Zielinski (39.), Lewandowski (82.)
sárga lap: Kiwior (15.), Cash (16.), Milik (19.) ill. al- Malki (20.), al-Amri (45.)

Meg kellett műteni a védőt, akit a saját kapusa intézett el

A hősies, Argentína elleni siker egyik főszereplője Jasszer al-Sahrani volt, aki rengeteget melózott a védelemben, de egy borzasztó szerencsétlen ütközés miatt hordágyon vitték le a pályáról. Rögtön kórházba szállították, állkapocs- és arccsonttörést állapítottak meg, majd hasnyálmirigyműtétet is végrehajtottak rajta. Szerencsére stabil az állapota.

Kapcsolódó
Hasnyálmirigyműtéten esett át az arcon térdelt szaúdi játékos
Nem az állkapocs- és arccsonttörés volt a legsúlyosabb.
Olvasói sztorik