Alex Grimm / Getty Images
Élő
Közvetítések
Hajrágólokkal nyert rangadót Hollandia a focivébén
2022. 11. 21. 16:54FRISSÍTVE: 2022. 11. 21. 19:41
A holland labdarúgó-válogatott győzelemmel tért vissza a világbajnokságra azt követően, hogy a 2014-es bronzérmét követően a 2018-as tornáról lemaradt. A győztes gólt Cody Gakpo szerezte a 84. percben, majd Davy Klaassen biztosította be a Szenegál elleni 2-0-s sikert.
Ez volt a mostani világbajnokság első igazi csoportrangadója, még úgy is, hogy az Afrika Kupa-győztestől hiányzott a legnagyobb sztár, Sadio Mané. Talán emiatt is kissé hajazott egy egyenes kieséses szakaszban látható összecsapásra, amikor két erős csapat találkozik, de kockázatot sokáig egyik sem vállal.
Épp emiatt a katari vébén először ment le gól nélkül az első félidő, és a kaput is csak egyszer találták el a válogatottak, egy távoli szenegáli próbálkozást hárított a hollandoknál most debütáló Noppert.
A folytatásban is Noppertnek kellett inkább közbeavatkoznia, két látványos hárítása is volt. A 84. percben aztán De Jong beadására tökéletes ütemben érkezett Gakpo, megelőzte Mendyt, szenegáliak kapusát, és a hálóba csúsztatott. Ezután még Noppertnek volt egy nagy védése, majd a hajrában megkontrázta ellenfelét Hollandia, Klaassen pedig beállította a 0-2-es végeredményt.
A hollandok két gólja:
A két válogatott egyébként, bármilyen meglepő, most találkozott először egymással.
A csoport, 1. forduló
Szenegál – Hollandia 0-2
Szenegál: É. Mendy – Sabaly, Koulibaly, Cissé, Diallo (Jakobs, 62.) – N. Mendy, Gueye (73.), Jouyate – Diatta (Jackson, 73.), Dia (Abass, 69.), Sarr
Hollandia: Noppert – Dumfries, De Ligt, Van Dijk, Ake, Blind – Berghuis (Koopmeiers, 79.), De Jong, Gakpo – Janssen (Depay, 62.), Bergwijn (Klaassen, 79.)
Gólszerző: Gakpo (84.), Klaassen (90+9.)
sárga lap: Mendy (90+4.), Gueye (90+6.) illetve De Ligt (57.)
piros lap: –