Élő Közvetítések

Anglia egy brutális kapussérülés után kiütötte Iránt

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP
Brutális sérüléssel kezdődött, kiütéses angol győzelemmel ért véget a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első mérkőzése, amelyen Gareth Southgate csapata 6-2-re verte Iránt. Alireza Bejranvand és Harry Maguire agyrázkódást szenvedett, Bukayo Saka duplázott, a bíró a két félidőben összesen 27 percet hosszabbított.

A találkozó elején csaknem tíz percet állt a játék, mivel az irániak kapusa, Alireza Bejranvand egy kijövetel közben összefejelt csapattársával és végül le is kellett cserélni.

Az angolok futballoztak fölényben és Maguire fejesével a 32. percben kis híján előnybe kerültek, a labda azonban a felső lécen csattant. Nem sokkal később már megszületett az első angol gól a 19 éves Bellingham első válogatottbeli találatának köszönhetően. A 43. percben egy újabb angol pontrúgásból esett gól, ezúttal a Maguire által lefejelt labdát Saka bombázta a léc alá.

Az irániak a reklamálással voltak elfoglalva, és szinte azonnal újabb gólt kaptak saját középkezdésük után, ekkor Sterling talált a hálóba. A játékvezető az iráni kapus hosszas ápolása miatt 14(!) perc hosszabbítást rendelt el az első félidő végén, írta tudósításában az MTI.

A fordulást követően bő negyedórát kellett várni az újabb angol gólra, Saka már másodszor volt eredményes, ugyanakkor néhány pillanattal később az irániak az első kaput eltaláló lövésükből szépítettek.

Az angolok a csereként pályára lépő Rashford első két labdaérintése után állították vissza a különbséget, majd a 90. percben egy másik csere, Grealish révén találtak be ismét. A brazil játékvezető ezúttal 10 perc túlórára késztette a csapatokat, a végén pedig a videobíró segítségével még egy büntetőt is megadott az irániaknak, melyet az így duplázó Taremi értékesített, kialakítva a 6-2-es végeredményt.

Foci-vb, B csoport, 1. forduló

Anglia – Irán 6-2 (3-0)
al-Rajjan (Halifa Stadion), 45 334 néző
v.: Raphael Claus (brazil)
Anglia: Pickford – Trippier, Stones, Maguire (Dier, 70.), Shaw – Rice, Bellingham – Sterling (Grealish, 70.), Mount (Foden, 70.), Saka (Rashford, 70.) – Kane (Wilson, 76.)
Irán: Bejranvand (Hosszein Hosszeini, 20.) – Moharrami, Cesmi (Kanaanizadegan, a szünetben), Madzsid Hosszeini, Mohammadi (Torabi, 63.) – Nurollahi (Azmun, 77.), Hadzsafi, Karimi (Ezatolahi, a szünetben) – Dzsahanbahs (Golizadeh, a szünetben), Taremi, Puraligandzsi
gól: Bellingham (35.), Saka (43., 62.), Sterling (45+1.), Rashford (71.), Grealish (90.), illetve Taremi (65., 103., a másodikat 11-esből)
sárga lap: Dzsahanbahs (25.), Puraligandzsi (48.)

Nov. 21. November 21. 14:00
al-Rajján Halífa Nemzetközi Stadion

Alireza Bejranvand
A. Bejranvand
20
Sejed Hosszein Hosszeini
H. Hosszeini
20
Alireza Dzsahanbahs
A. Jahanbakhsh
25
Jude Bellingham
J. Bellingham
35
Bukayo Saka
B. Saka
43
Raheem Sterling
R. Sterling
46

Ali Karimi
A. Karimi
46
Szaed Ezatolahi
S. Ezatolahi
46
Ruzbeh Cesmi
R. Cheshmi
46
Hosszein Kanaanizadegan
H. Kanaanizadegan
46
Alireza Dzsahanbahs
A. Jahanbakhsh
46
Ali Golizadeh
A. Gholizadeh
46
Morteza Puraligandzsi
M. Pouraliganji
48
Bukayo Saka
B. Saka
62
Milad Mohammadi
M. Mohammadi
63
Mehdi Torabi
M. Torabi
63
Mehdi Taremi
M. Taremi
65
Harry Maguire
H. Maguire
70
Eric Dier
E. Dier
70
Bukayo Saka
B. Saka
70
Marcus Rashford
M. Rashford
70
Mason Mount
M. Mount
70
Phil Foden
P. Foden
70
Raheem Sterling
R. Sterling
70
Jack Grealish
J. Grealish
70
Marcus Rashford
M. Rashford
71
Harry Kane
H. Kane
75
Callum Wilson
C. Wilson
75
Ahmad Nurollahi
A. Nourollahi
77
Sardar Azmun
S. Azmoun
77
Jack Grealish
J. Grealish
90
Mehdi Taremi
M. Taremi
103

4-5-1
4-3-3
Jordan Pickford J. Pickford 1
Luke Shaw L. Shaw 3
John Stones J. Stones 5
Harry Maguire H. Maguire 6
Kieran Trippier K. Trippier 12
Declan Rice D. Rice 4
Raheem Sterling R. Sterling 10
Bukayo Saka B. Saka 17
Mason Mount M. Mount 19
Jude Bellingham J. Bellingham 22
Harry Kane H. Kane 9
Alireza Bejranvand A. Bejranvand 1
Sadeh Moharrami S. Moharrami 2
Milad Mohammadi M. Mohammadi 5
Ruzbeh Cesmi R. Cheshmi 15
Madzsid Hosszeini M. Hosseini 19
Ehszan Hadzsafi E. Hajsafi 3
Ali Karimi A. Karimi 18
Ahmad Nurollahi A. Nourollahi 21
Alireza Dzsahanbahs A. Jahanbakhsh 7
Morteza Puraligandzsi M. Pouraliganji 8
Mehdi Taremi M. Taremi 9

Ott az újabb angol találat!

Ezúttal bal oldalról végzett el szögletet az angol csapat, amit Harry Maguire két védőt túlugorva is le tudott fejelni, az érkező Bukayo Saka padig kilőtte a bal fölső sarkot.

Vajon mennyi lesz a hosszabbítás?

Az angolok egy-egy fellángolással mutatták, hogy minőségben ellenfelük fölött vannak, de nagyon kényelmesen gurigáznak csak. Irán viszont egyáltalán nem képes veszélyt teremteni, így aztán nem is igazán alakul ki sok izgalmas pillanat a pályán, csak egy-egy védők mögé betett labda, vagy ígéretes oldalváltás. De vajon mennyi lesz a hosszabbítás a hosszú ápolás miatt?

Kapufa!

Trippier szögletére érkezett remek ütemben Harry Maguire, a fejese pedig a lécen csattanva pattant ki. A meccs legnagyobb helyzete eddig!

Végre egy helyzet

Jobb oldalon háromszögeztek az angolok, majd a visszalépő Sterlinghez került a labda, aki egyből a védők mögé perdített. Saka kihasználta a gyorsaságát és Mason Mounthoz centerezett, ám a Chelsea játékosa az oldalhálót találta el kapásból.

Ne szépítsük, pocsék eddig a mérkőzés

Rengeteg a pontatlanság és az apró szabálytalanság. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, jöttek a nagyobb faultok is, Shaw is kapott egy nagyot a bokájára, majd a túloldalon is a földön maradt egy iráni. Nincs folyamatos játék, nincsenek helyzetek. Annyi látszik, hogy Anglia megpróbálja kihúzni a játékot szélesen, ezzel is passzávokat és területeket nyitva a pálya közepén, míg Irán gyors passzokkal próbál kontrát vezetni.

Megpróbálta folytatni az iráni kapus, de esélytelen volt

Nagyjából 7-8 percig tartott, mire Bejranvandot ellátták, majd friss mezben, gatyában és betamponozott orral is vállalni akarta a játékot. A cserekapus már készen állt a becserélésére, de mindenképp maradni akart, pedig nagyon bizonytalan volt a mozgása. Végül folytatta a meccset, de szinte azonnal jelezte, hogy baj van, leült a földre és a fejét fogta. Ezután már nem volt visszaút, Hosszein Hosszeini folytatja helyette a kapuba, Bejranvand pedig hordágyon hagyta el a pályát.

Micsoda karambol!

Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Kane tette a labdát keresztbe, amiről Rice és Sterling is lemaradt, ráadásul közben Bejranvand és Hosszeini brutálisan összefejelt! A kapus orrából nagyon folyt a vér, hosszasan ápolni kellett.

Irán azonnal beállt bekkelni

Az angolok kezdték a mérkőzést és megjáratták a labdát, az irániaknak pedig egy céljuk volt, beállni a saját térfelükre minden mezőnyjátékosukkal védekezni.

Iránt többen is kizárták volna a világbajnokságról

Irán rengeteg kritikát kapott, miután szeptember 16-án rendőrségi őrizetben meghalt a 22 éves Mahsza Amini, akit azért vették őrizetbe, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. Sepp Blatter is megszólalt az ügyben, több petíció is keringett, sőt Carlos Queirozt is nehéz helyzetbe hozták a vb előtti sajtótájékoztatóján, mert erről faggatták. A focisták viszont megérkeztek és készen állnak a harcra.

Olvasói sztorik