Hírek

Marokkó megmutatta az utat, 15-20 év múlva Afrikának lesz világbajnoka

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP
A katari labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén Horvátország ellen 2-1-re kikapott marokkóiak szövetségi kapitánya, Walid Regragui szerint keserves, de megérdemelt volt a vereségük.

A szakember a lefújás után kiemelte, annak ellenére, hogy játékosai már a mérkőzés előtt is fáradtak voltak, az utolsó pillanatig nem adták fel.

„A vereség keserves, de megérdemelt. Sok emlékezetes meccset játszottunk, erősebbé váltunk, mint ahogyan ide érkeztünk. A hazánkat egy hónapra egységbe kovácsoltuk, mindenkinek örömet szereztünk, biztos vagyok abban, hogy az emberek majd várnak ránk. Boldogok vagyunk, hogy a világ négy legjobb válogatottja közé kerültünk” – nyilatkozta, majd gratulált az ellenfélnek, amely szerinte megérdemelten lett harmadik.

Reragui kiemelte: menetelésükkel megmutatták, hogy afrikai válogatott is képes a legjobb négy közé jutni vb-n. Meggyőződése szerint 15-20 év múlva a kontinensnek már lesz világbajnok csapata is, amennyiben sokat és megfelelően dolgoznak, valamint további tapasztalatot szereznek.

Az afrikaiak és a marokkóiak célja, hogy egyszer megnyerjük a világbajnokságot.

Ez persze még nagyobb terhet és versenykényszert jelent, de Afrika nagyon jó. A marokkói válogatott pedig megmutatta, hogy igenis képesek lehetünk bármire, mert egyáltalán nem vagyunk lemaradva. Ezeken a mérkőzéseken apró részletek döntenek” – idézte az MTI.

Az afrikai csapatok közül Marokkó elsőként került be a legjobb négy közé világbajnokságon.

Kapcsolódó
VAR: hiába a szabálytalanság, ha túl teátrális a mozdulat?
A bronzmeccsen Amrabat valószínűleg buktatta Gvardiolt, de az eset mégsem ért büntetőt.
Olvasói sztorik