Hírek

Ilyen csodát még sohasem látott a futballvilág

Ina Fassbender / AFP
Ina Fassbender / AFP
Olyanra akadt már példa a labdarúgó-világbajnokságok történetében, hogy egy kapus három lövést is hárított a tizenegyespárbajban, de olyat még nem látott a világ, amit Dominik Livakovic bemutatott.

A Dinamo Zagreb horvát válogatott kapusa ugyanis úgy kezdett, hogy előbb Minamino, majd Mitoma lövését is védte, azaz az első két körben olyan előnyhöz juttatta csapatát, amellyel már célba kellett érni.

Korábban egyébként egy ugyancsak horvát kapus bemutatott már három védéses bravúrt: Danijel Subasic a legutóbbi vébén Dánia ellen vezette sikerre csapatát.

A harmadik ilyen kapus a portugál Ricardo, ő 2006-ban Frank Lampard, Steven Gerrard és Jamie Carragher tizenegyesét hárítva ejtette ki Angliát.

„Nagyszerű az érzés, leginkább a csapat és a hangulat miatt. Köszönöm minden szurkolónak, hogy eljöttek, és hála Istennek, hogy végül minden jól végződött” – idézte Livakovicot a horvát Dnevnik.

120 nehéz percet játszottunk, de akkor nyertünk, amikor a legnehezebb volt. Én pedig ott folytattam, ahol Subasic abbahagyta.

Nikola Vlasic bevarrta a maga lövését, és ugyan dicsérte az ellenfelet, nyilatkozata mégiscsak arról szólt leginkább, hogy Horvátország megmutatta milyen szupercsapat.

„Uraltuk a játékot. nagyon boldog vagyok, ez a siker így talán még édesebb, mintha 90 perc alatt nyertünk volna.

Livakovic szenzációs volt, amikor a kapus kivéd három büntetőt, nem lehet nem nyerni

– mondta a horvát televíziónak.

Kapcsolódó
Livakovic három tizenegyest védett, Horvátország negyeddöntős
Gyenge meccs után jutott tovább a legutóbbi vb ezüstérmese.
Olvasói sztorik