Kamerun már akkor mindenkit meglepett, mikor el sem kezdődött a kulcsfontosságú, Szerbia elleni összecsapása a katari világbajnokságon. Hiába kereste ugyanis bárki a kezdőben, vagy akár a meccskeretben André Onana nevét, nem szerepelt a listában.
Bár elterjedt az is, hogy már hétfőn elhagyta a kameruniak katari bázisát, ami nem volt nem igaz, ám kedden már Fabrizio Romano is arról írt, hogy Párizsba repült. Persze kérdés, hogy egy ilyen incidens után Song visszarakta volna-e a csapatba Brazília ellen a zárófordulóban, és ha igen, annak milyen üzenete lett volna a keret többi tagja felé.
Az Interben védő Onana a Svájc elleni mérkőzésen világbajnoki rekordot állított fel azzal, hogy 26 alkalommal is a tizenhatoson kívül ért a labdába. Ezen kívül is a csapattársak szívesen keresték a lábbal magabiztos kapust, aki nyomás alatt sem jött zavarba, ha nem tudta röviden megjátszani a társakat, akkor hol a rárontó svájci támadók fölött emelte ki a labdát a tizenhatosról, legvégső esetben pedig hosszú indítással próbálkozott.
Onana labdaérintései Svájc ellen:
Mindezekből egy modern kapus profilja rajzolódik ki előttünk, amiben semmi meglepő nincs: Onana 14 évesen csatlakozott a Barcelona utánpótlásához majd hét éven át állt az Ajax alkalmazásában, márpedig erre a két klubra különösen igaz, hogy a támadásépítés leghátulról indul, labdabirtoklásnál a kapus sokszor egy tizenegyedik mezőnyjátékos szerepét tölti be. Ugyanezt alkalmazza vele kapcsolatban az Inter is, a Bajnokok Ligája-szezon csoportkörében a kameruni kapusé volt a hatodik legtöbb passz a mezőnyben a posztján. De persze egy kapus dolga még mindig elsősorban az, hogy védjen: Onana a BL-ben a második helyen van a lövések utáni xG-k plusz-mínusz mutatójában (+3,9), és bár a Serie A-ban már közel sem áll ilyen jól, más kérdés, hogy hét bajnokin hat győzelem és csak egy vereség a mérleg, amikor ő állt a kapuban, azaz a pontokat szépen gyűjtögeti vele a milánói csapat.
A szövetségi kapitány, Song azonban jobban szereti a hagyományos stílusú kapusokat. Ezen feszültek össze, ugyanis az edző azt kérte a játékosától, hogy egyfelől ne csalinkázzon ki annyit a tizenhatoson kívülre, ezzel felesleges kockázatot vállalva, illetve ha hosszú indításra vállalkozik is, ne mélyen az ellenfél térfelére rúgja át a labdát, hanem rövidebben próbálja megjátszani azt. Onana azonban közölte, hogy nem hajlandó változtatni (az igazán hosszú indításai valóban pontatlanok voltak Svájc ellen). Ez a valóságban minden bizonnyal hevesebben nézhetett ki, nem véletlenül született meg az a döntés, hogy kikerül a meccskeretből.
Így kezdett aztán Szerbia ellen az a Devis Epassy, akinek semmilyen topligás tapasztalata nincs, jelenleg a szaúdi Abha játékosa, és a hétfőit megelőzően mindössze öt fellépése volt a kameruni válogatottban, legutóbb tavaly novemberben állt a vonal elé. Epassy tökéletesen betartotta edzője utasításait, nem vállalt semmilyen kockázatot, elsősorban a felezővonal szerb oldalára ívelgette a labdát, és ami fontos, pontosan, ami összességében jól állt a gyors kameruni támadásoknak, ilyen szempontból mindenképpen bejött Song váratlan húzása.
Epassy hagyományosabb stílusa a kameruniak kezére játszott támadásban:
Látszott rajta az idegesség végig, sok megoldása volt kapkodó, talán ennek is tudható be Sergej Milinkovic-Savic alsó sarokba lőtt gólja, ami előtt a kapus a kelleténél jobban előre mozdult, majd még jobbra is lépett, így gyakorlatilag saját magát hozta lehetetlen helyzetbe, reménytelen volt leérnie a labdára a bal alsóhoz. Aleksandr Mitrovic gólját nem lehet csak az ő nyakába varrni, de védők besegítése ellenére is üresen hagyta a kapuját. Azt viszont meg kell adni neki, hogy 3-3-nál volt egy jó kimozdulása, a labda oldalra is pattant a testéről. Egy-egy mérkőzés statisztikai adataiból nem szerencsés kiindulni, de a pályafutásukat nézve azért megállapítható, hogy Onanának nehezebb gólt lőni.
A döntés nagy kockázatvállalás volt a részemről, de én ezeknek a srácoknak az apjuk vagyok, így amikor döntéseket kell hoznom, akkor megteszem és kiállok ezek mellett
– mondta Song a meccs után az újságíróknak a kapuskérdésről.
A mérkőzés másnapján Onana is kiadott egy közleményt a Twitter-oldalán, amiben azt írta, hogy ő mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt, bárhogy is döntsön.
Minden erőmmel és energiámmal azon voltam, hogy megoldást találjunk egy olyan helyzetre, amiben egy labdarúgónak már számos tapasztalata van, de ugyanezt nem éreztem a másik oldal részéről. Akárhogy is, mindig is tiszteletben tartottam azon emberek döntését, akik sikerre akarják vinni a csapatunkat, nemzetünket
– írta Onana, aki támogatásáról biztosította a válogatottat és megjegyezte, a csapat megmutatta, hogy sokáig juthat a vébén.
Kamerun abból a szempontból jól jött ki a mérkőzésből, hogy kétgólos hátrányból is pontot tudott menteni a játékerőben jóval erősebb Szerbia ellen, ami felér egy fél sikerrel. A helyzete ugyanakkor nem lett jobb, mert mindenképpen nyernie kell az utolsó fordulóban ahhoz, hogy továbbjusson, de még azzal sem biztos a nyolcaddöntős szereplése. Márpedig a következő ellenfelét úgy hívják: Brazília.
Az afrikai csapat eddig története során mindössze egyszer lépett tovább a csoportkörből, még 1990-ben.