„Szerények vagyunk és azok maradunk” – nagy álmokat dédelget Messiék legyőzője

Hervé Renard kapitány szerint Szaúd-Arábia célja a továbbjutás.

A katari labdarúgó-világbajnokság eddigi talán legnagyobb meglepetését Szaúd-Arábia okozta, amely egygólos hátrányról fordítva 2-1-re verte Argentínát. A sikerhez kellett Hervé Renard is, a francia szövetségi kapitány ugyanis lelkesítő beszédet tartott az öltözőben, volt olyan játékos, aki sírt is, de ez egyben motiválta és felpörgette a folytatásra.

Az arab csapat szombaton Lengyelországgal csak össze, de a pénteki, dohai sajtótájékoztatón még mindig a nagy bravúr, illetve az öltözői beszéd interneten keringő videofelvétele volt a téma.

Tudod, már több mint húsz éve vagyok edző, és ez a fajta beszéd néha működik, néha nem. Ezúttal szerencsém volt.

Amikor olyan játékosokkal találkozol, mint Lionel Messi, Lautaro Martínez, Angel Di María vagy Robert Lewandowski, akkor mindig motivált vagy. Ha észreveszek valamit, ami nem tetszik, akkor az a dolgom, hogy elmondjam a játékosaimnak. Néha kedves vagyok, nevetek, néha tudok üvölteni, de nem feltétlenül szeretem magam ilyen állapotban látni a képernyőn. Ez a győzelem csapatmunka volt” – idézte a szakembert a Sofoot.com portál.

A francia szakember arról is beszélt, hogy számára különös jelentőségű lesz a szombati összecsapás.

Különleges meccs lesz számomra, mert a nagyszüleim lengyelek voltak. Az viszont kétségtelen, hogy a meccsen édesanyám a szaúdi mezt fogja viselni.

Végül Renard megemlítette a védő Jasszer al-Sahranit, aki az első mérkőzésen súlyos sérüléseket szenvedett, amikor saját kapusa, Mohamed al-Ovajsz a levegőben arcon térdelte.

„Érte is fogunk játszani és harcolni. Argentína csak az első meccsünk volt, semmi sem változott a fejünkben. Tudjuk, honnan jövünk, szerények vagyunk és azok maradunk. A célunk ugyanaz: tovább szeretnénk jutni.”

Kapcsolódó
Hasnyálmirigyműtéten esett át az arcon térdelt szaúdi játékos
Nem az állkapocs- és arccsonttörés volt a legsúlyosabb.