Azok a fránya milliméterek: Scaloni szerint a lesek is közrejátszottak az argentin vereségben

Letörten és érthetően szomorúan nyilatkozott Lionel Scaloni, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata a félidőben ugyan egy góllal vezetett és szerzett két lesgólt, végül mégis 2-1-re kikapott Szaúd-Arábiától a világbajnokság első fordulójában.

„Szomorú nap ez számunkra, de folytatnunk kell. Mentünk előre, de szembejött a valóság. A futballban és a nagy tornákon vannak ilyen dolgok, egyszerűen nem szabad lehetőséget adni a hibázásra. Nincs más választásunk, megpróbálunk felállni” – idézte Scalonit az argentin Clarín.

A szakember szerint több nagy helyzetük is akadt, köztük véleményesen érvénytelenített gól, utalt Lautaro Martínez találatára.

„A vereség fő oka a lesállások millimétereiben keresendő” – jegyezte meg, utalva arra, hogy 2-0 után teljesen máshogy alakult volna a játék képe.

Lionel Messi is rendkívül szomorún nyilatkozott, azt mondta, ilyen helyzettel ez a csapat eddig még nem találkozott.

„Nagyon régóta nem kaptunk ekkora pofont, nem ilyen rajtra számítottunk. De eljött az ideje annak, hogy a lehető legjobban összefogjunk és megmutassuk, mennyire erős ez a csapat” – mondta.

A nemzetközi sajtó sem kímélte az argentinokat, a tekintélyes brazil lap, a Folha de Sao Paulo azt írta, a szaúdiak diadala rémálommá tette Messi utolsó vébéjét. A francia Le Monde online kiadása szerint

Dráma Dohában, a szaúdiak kiütötték Messi Albicelestéjét.

Az argentin Olé azt írta a mérkőzés olyan volt, mint amikor az álom rémálommá változik.

Kapcsolódó
Olyan rosszul játszottak a szaúdiak, hogy attól Messiék zavarodtak meg
Hervé Renard félidei lelkesítő beszédétől sírtak, majd feltámadtak játékosai.