Élő Közvetítések

Gól és assziszt Messitől, hőssé vált a kapus is – tizenegyesekkel négy között Argentína

Alexander Hassenstein / Getty Images
Alexander Hassenstein / Getty Images
Az argentin labdarúgó-válogatott egy őrült meccsen, 2-2-es rendes játékidő után tizenegyesekkel győzte le Hollandiát és bejutott a katari világbajnokságon az elődöntőbe. Lionel Messi varázslatos gólpasszt adott, majd gólt is szerzett, de 0-2-ről visszajöt Hollandia, és a 101. percben egyenlített. Az argentinok kapusa, Emiliano Martínez a tizenegyeseknél védett kétszer. Az ellenfél a Brazíliát búcsúztató Horvátország lesz majd.

Sokáig nehéz lett volna mit írni a holland-argentin mérkőzésről, mert nem nagyon történt semmi. Louis van Gaal csapata komótosan járatta a labdát, de veszélyt nem nagyon jelentett a rivális kapujára, míg az argentinok kicsit mintha átengedték volna a területet az ellenfélnek, és vártak a megfelelő pillanatra. Ami aztán Lionel Messi villanásával jött el a 35. percben, parádés labdát adott Nahuel Molinának, aki higgadtan ellőtte a labdát, mielőtt a kapus odaért volna.

Meglepően passzív volt a holland válogatott a fordulás után is, pedig kettőt cserélt a kapitány. Marcos Acuna tizenegyest harcolt ki, amit Messi értékesített a 73. percben, úgy tűnt, sínen van a meccs Argentína számára.

Nem volt, merthogy innentől kezdve a hollandok elkezdtek focizni, a csereként beállt Wout Weghorst fejesével szépítettek, majd a 101. percben (!), egy remek szabadrúgás-kombinációt követően (lövés helyett legurították a labdát a középen álló Weghorstnak) sikerült hosszabbításra menteni a meccset.

Weghorst az első holland cserejátékos, aki egy vb-meccsen duplázni tudott.

A hosszabbítás első félidejében nem történt semmi, majd a másodikban Argentína le akarta zárni a történetet, helyzetei voltak, Enzo Fernández még kapufát is lőtt. Jöhettek aztán a tizenegyesek, amely során Emiliano Martínez kivédte az első két holland próbálkozást, ezt az előnyt pedig ki is használta Argentína, amely Lautaro Martínez tizenegyesével végül 4-3-ra nyerte meg a szétlövést és jutott be a négy közé. Ott az a Horvátország lesz az ellenfele, amely szintén tizenegyesekkel verte Brazíliát.

Meg kell említeni a meccs játékvezetőjét, Antonio Mateu Lahozt is, a spanyol ugyanis összesen 18 alkalommal mutatta fel a sárga lapot, – még a büntetőpárbaj során is elővette a lapokat, Denzel Dumfriesnek kétszer mutatta fel –, ami vb-rekord egy meccsen. 15 játékost, az argentin kapitányt, Lionel Scalonit, valamint utóbbi segítőjét, Walter Samuelt fegyelmezte.

Dec. 9. December 9. 20:00
Loszaíl Loszaíli Nemzeti Stadion
Negyeddöntő
3:4

Nahuel Molina
N. Molina
35
Jurrien Timber
J. Timber
43
Marcos Acuna
M. Acuna
43
Cristian Romero
C. Romero
45
Wout Weghorst
W. Weghorst
47

Steven Bergwijn
S. Bergwijn
46
Steven Berghuis
S. Berghuis
46
Marten de Roon
M. de Roon
46
Teun Koopmeiners
T. Koopmeiners
46
Daley Blind
D. Blind
64
Luuk de Jong
L. de Jong
64
Rodrigo De Paul
R. De Paul
66
Leandro Paredes
L. Paredes
66
Lionel Messi
L. Messi
73
Lisandro Martínez
L. Martínez
76
Memphis Depay 
M. Depay
76
Marcos Acuna
M. Acuna
78
Nicolás Tagliafico
N. Tagliafico
78
Cristian Romero
C. Romero
78
Germán Pezzella
G. Pezzella
78
Memphis Depay 
M. Depay
78
Wout Weghorst
W. Weghorst
78
Julián Álvarez
J. Álvarez
82
Lautaro Martínez
L. Martínez
82
Wout Weghorst
W. Weghorst
83
Steven Berghuis
S. Berghuis
88
Leandro Paredes
L. Paredes
89
Virgil van Dijk
V. van Dijk
91
Lionel Scaloni
L. Scaloni
91
Lionel Messi
L. Messi
100
Wout Weghorst
W. Weghorst
101
Nicolás Otamendi
N. Otamendi
102


Nahuel Molina
N. Molina
106
Gonzalo Montiel
G. Montiel
106
Gonzalo Montiel
G. Montiel
109
Emiliano Martínez
E. Martínez
112
Ángel Di María
Á. Di María
112
Germán Pezzella
G. Pezzella
112
Cody Gakpo
C. Gakpo
113
Noah Lang
N. Lang
113

Lionel Messi
L. Messi
 
Leandro Paredes
L. Paredes
 
Teun Koopmeiners
T. Koopmeiners
 
Gonzalo Montiel
G. Montiel
 
Wout Weghorst
W. Weghorst
 
Luuk de Jong
L. de Jong
 
Denzel Dumfries
D. Dumfries
128
Lautaro Martínez
L. Martínez
 
Noah Lang
N. Lang
129

3-5-2
3-5-2
Andries Noppert A. Noppert 23
Jurrien Timber J. Timber 2
Virgil van Dijk V. van Dijk 4
Nathan Ake N. Ake 5
Memphis Depay  M. Depay 10
Marten de Roon M. de Roon 15
Daley Blind D. Blind 17
Frenkie de Jong F. de Jong 21
Denzel Dumfries D. Dumfries 22
Steven Bergwijn S. Bergwijn 7
Cody Gakpo C. Gakpo 8
Emiliano Martínez E. Martínez 23
Cristian Romero C. Romero 13
Nicolás Otamendi N. Otamendi 19
Lisandro Martínez L. Martínez 25
Rodrigo De Paul R. De Paul 7
Marcos Acuna M. Acuna 8
Alexis Mac Allister A. Mac Allister 20
Enzo Fernández E. Fernández 24
Nahuel Molina N. Molina 26
Julián Álvarez J. Álvarez 9
Lionel Messi L. Messi 10

Egyelőre nincs nagyon miről írni

Az eddigi legnagyobb esemény az volt, hogy Gakpo összefutott egy argentin játékossal és összefejeltek. Nem lett sérülés belőle.

Egy kis statisztika jöhet?

Brazília kiesésével már biztos, hogy lesz Inter-játékos a döntőben. Ahogy 1982 óta mindig. A hollandoknál Dumfries és De Vrij, az argentinokál Lautaro Martínez erősíti a milánói klubot.

Egy negyeddöntő már volt, drámával

Merthogy kiestek a legnagyobb esélyesnek tartott brazilok. A horvátok nagyon érzik a tizenegyeseket.

Kapcsolódó
Horvátország tizenegyesekkel kiejtette Brazíliát a vb-ről
A horvát labdarúgó-válogatott jutott elsőként a legjobb négy közé a katari világbajnokságon, miután tizenegyesekkel legyőzte Brazíliát. A Pelét gólszámban utolérő Neymar a 106. percben szerzett vezetést, de a kaput először a 117. percben eltaláló horvátok aztán kiegyenlítettek. A brazilok kétszer is hibáztak a büntetőknél.
Olvasói sztorik