Élő Közvetítések

A lengyelek csak riogattak, simán negyeddöntős Franciaország a vébén

Alex Grimm/Getty Images
Alex Grimm/Getty Images
A címvédő francia labdarúgó-válogatott magabiztos teljesítménnyel, 3-1-es győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a katari világbajnokságon. A lengyelek elleni meccsen Olivier Giroud rekordot döntött, Kylian Mbappé duplázott. Az angol-szenegáli párharc továbbjutója lesz majd az ellenfél.

Eléggé ellentétes úton jutott el a két csapat a 16 közé, mert amíg a franciák az első két meccsüket magabiztosan nyerték, és az utolsó találkozóra pihentethettek Tunézia ellen (ki is kaptak 1-0-ra), addig a lengyel válogatott egyáltalán nem nyújtott meggyőző teljesítményt, de a második helyet így is megcsípte Argentína mögött.

Míg eddig az nagyon defenzív játéka miatt érte sok kritika Lengyelországot, az első félidő viszonylag kiegyenlített volt, mert bár a franciák vették magukhoz a kezdeményezést, a lengyelek kerülhettek volna előnybe, amikor a 38. percben először a francia válogatottsági rekordot beállító Hugo Lloris védett, majd kettőt blokkoltak a védők. Mutatja azonban a címvédő erejét, hogy a lehető legjobb pillanatban, a félidő vége előtt sikerült vezetést szerezni, Kylian Mbappé játszott Olivier Giroud-hoz, aki fordulásból lőtt.

Ez volt az 52. gólja a válogatottban, amivel most már ő áll a francia rangsor élén.

A második félidőben már sokkal magasabban próbált labdát szerezni Franciaország, innentől kezdve már szinte momentuma sem volt Lengyelországnak. A kérdés már csak az volt, mikor zárja le a meccset a francia csapat, és már az 58. percben betalált Giroud ollózva, de már közbefújt a játékvezetőt, mert Varane és Szczesny ütköztek. A kulcspillanat a 72. percben jött el, amikor a nem sokkal korábban egy elpuskázott kontrahelyzet miatt durcázó Mbappé lőtt a kapuba a védők közül – és rekordot is döntött, elsőként jutott legalább 8 vb-gólig 24 éves kora előtt.

A PSG csatára a hajrában megduplázta a góljai számát, majd a lengyelek kaptak egy tizenegyest, amit Robert Lewandowski kihagyott, de mivel Lloris elmozdult, újralövették, a csatár ekkor már nem hibázott. Franciaország a nyolc között az angol-szenegáli mérkőzés továbbjutójával találkozik.

ANP via Getty Images

A most 35 éves Olivier Giroud a 2009/10-es szezonban még a francia másodosztályban játszott a Tours csapatában. Ezt követően a Montpellierben futballozott, egy Európa Liga-selejtezőn gólt szerzet a Győr ellen, de az ETO tizenegyesekkel kiejtette francia ellenfelét. 2012-től az angol élvonalban játszott, előbb az Arsenalban, majd a Chelsea-ben, tavaly óta az AC Milan labdarúgója. A válogatottban 2011 novemberében, 25. születésnapja után kora után mutatkozott be.

Azóta már világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes és a francia labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb játékosa.

Dec. 4. December 4. 16:00
Doha al-Thumama Stadion
Nyolcaddöntő

Aurélien Tchouaméni
A. Tchouaméni
32
Olivier Giroud
O. Giroud
44

Bartosz Bereszynski
B. Bereszynski
47
Sebastian Szymanski
S. Szymanski
64
Arkadiusz Milik
A. Milik
64
Aurélien Tchouaméni
A. Tchouaméni
66
Youssouf Fofana
Y. Fofana
66
Jakub Kaminski
J. Kaminski
71
Nicola Zalewski
N. Zalewski
71
Grzegorz Krychowiak
G. Krychowiak
71
Krystian Bielik
K. Bielik
71
Kylian Mbappé
K. Mbappé
74
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
76
Kingsley Coman
K. Coman
76
Olivier Giroud
O. Giroud
76
Marcus Thuram
M. Thuram
76
Jakub Kiwior
J. Kiwior
87
Jan Bednarek 
J. Bednarek
87
Przemyslaw Frankowski
P. Frankowski
87
Kamil Grosicki
K. Grosicki
87
Matty Cash
M. Cash
88
Kylian Mbappé
K. Mbappé
91
Jules Koundé
J. Koundé
92
Axel Disasi
A. Disasi
92
Robert Lewandowski
R. Lewandowski
99

4-5-1
4-5-1
Hugo Lloris H. Lloris 1
Raphaël Varane R. Varane 4
Jules Koundé J. Koundé 5
Dayot Upamecano D. Upamecano 18
Theo Hernandez T. Hernandez 22
Antoine Griezmann A. Griezmann 7
Aurélien Tchouaméni A. Tchouaméni 8
Kylian Mbappé K. Mbappé 10
Ousmane Dembélé O. Dembélé 11
Adrien Rabiot A. Rabiot 14
Olivier Giroud O. Giroud 9
Wojciech Szczesny W. Szczesny 1
Matty Cash M. Cash 2
Jakub Kiwior J. Kiwior 14
Kamil Glik  K. Glik 15
Bartosz Bereszynski B. Bereszynski 18
Grzegorz Krychowiak G. Krychowiak 10
Jakub Kaminski J. Kaminski 13
Sebastian Szymanski S. Szymanski 19
Piotr Zielinski P. Zielinski 20
Przemyslaw Frankowski P. Frankowski 24
Robert Lewandowski R. Lewandowski 9

Tizenegyesek? Minek!

A lengyel válogatott tagjai már rákészültek arra, ha esetleg tizenegyesekig jutna a mérkőzés. A franciák nem, írja a L’Equipe, a lap szerint Deschamps nem hisz abban, hogy edzésen le lehet másolni azt a nyomást, mint ami tétmeccsen nehezedik a játékosokra.

Az örökmérleg

Már 1939-ben lejátszották a két válogatott első mérkőzését, amit a franciák nyertek 4-0-ra. Összességében 8 francia és 3 lengyel győzelem a mérleg, ötször játszottak döntetlent a csapatok. A mostani az első tétmeccsük 1995 óta.

Olvasói sztorik