Élő Közvetítések

Argentína simán, Lengyelország hatalmas mázlival jutott a nyolcaddöntőbe

ANDREJ ISAKOVIC / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Argentína 2-0-ra legyőzte Lengyelországot, és ezzel megnyerte a katari focivébé C csoportját. De a lengyelek sem szomorkodhatnak, mivel jobb gólkülönbségük révén megelőzték Mexikót, amely az utolsó fordulóra feltámadt, és 2-1-re verte Szaúd-Arábiát.

A lengyelek nagyon sokat köszönhetnek a kapusuknak, Szczesnynek, aki az első félidőben legyőzhetetlen volt, pedig Messi még tizenegyesből is megpróbált betalálni neki, de a Juventusban védő Szczesny ezt is kifogta – akárcsak az előző körben a szaúdi csapat büntetőjét.

Aztán a fordulás után Mac Allister révén szinte egyből vezetést szerzett Argentína, majd a másik meccsen Mexikó is előnybe került, de ez az együttállás még lengyel második helyet ért.

Az első argentin gól:

Az 52. percben aztán Chávez szédületesen nagy gólt vert szabadrúgásból, így Mexikó már 2-0-ra vezetett, és kezdett meleg lenni a pite a semmit sem mutató lengyeleknek.

Főleg, amikor Álvarez egy remek lövéssel megszerezte Argentína második gólját, ekkor ugyanis az volt a helyzet, hogy Lengyelország és Mexikó között mindössze a kevesebb sárga lap döntött a lengyelek javára.

Mexikó hatalmas erőket mozgósított, hogy egy újabb góllal belője magát a nyolcaddöntőbe, de hiába egykapuzott, csak két lesgólra futotta.

A lengyeleknek ordas nagy mázlijuk volt, mert 2-0 után Álvarez és Lautaro Martínez is ziccert rontott, Tagliafico emelését pedig Kiwior húzta ki a gólvonal elől. A második helyre pályázó csapatok között végül nem a kevesebb sárga döntött, mivel a hosszabbításban Szalem al-Davszari egy szép kényszerítő végén bevette Ochoa kapuját, így a lengyelek jobb gólkülönbségük révén értek oda a 16 közé.

Ahol a címvédő franciákkal találkoznak, míg Argentína Ausztrálival meccsel majd. Mexikó pedig 1978 óta először búcsúzott a csoportkörben.

A C csoport végeredménye:

1. Argentína 3  2  –  1  5-2  6 pont
2. Lengyelország 3  1  1  1  2-2  4
——————————————-
3. Mexikó 3  1  1  1  2-3  4
4. Szaúd-Arábia 3  1  –  2  3-5  3

Nov. 30. November 30. 20:00
Doha 974 Stadion


Karol Swiderski
K. Swiderski
46
Michal Skoras
M. Skoras
46
Przemyslaw Frankowski
P. Frankowski
46
Jakub Kaminski
J. Kaminski
46
Alexis Mac Allister
A. Mac Allister
46
Marcos Acuna
M. Acuna
49
Ángel Di María
Á. Di María
59
Leandro Paredes
L. Paredes
59
Marcos Acuna
M. Acuna
59
Nicolás Tagliafico
N. Tagliafico
59
Julián Álvarez
J. Álvarez
68
Bartosz Bereszynski
B. Bereszynski
72
Artur Jedrzejczyk
A. Jedrzejczyk
72
Grzegorz Krychowiak
G. Krychowiak
78
Enzo Fernández
E. Fernández
79
Germán Pezzella
G. Pezzella
79
Julián Álvarez
J. Álvarez
79
Lautaro Martínez
L. Martínez
79
Grzegorz Krychowiak
G. Krychowiak
84
Krzysztof Piatek
K. Piatek
84
Alexis Mac Allister
A. Mac Allister
84
Thiago Almada
T. Almada
84

4-5-1
4-3-3
Wojciech Szczesny W. Szczesny 1
Matty Cash M. Cash 2
Jakub Kiwior J. Kiwior 14
Kamil Glik  K. Glik 15
Bartosz Bereszynski B. Bereszynski 18
Krystian Bielik K. Bielik 6
Grzegorz Krychowiak G. Krychowiak 10
Karol Swiderski K. Swiderski 16
Piotr Zielinski P. Zielinski 20
Przemyslaw Frankowski P. Frankowski 24
Robert Lewandowski R. Lewandowski 9
Emiliano Martínez E. Martínez 23
Marcos Acuna M. Acuna 8
Cristian Romero C. Romero 13
Nicolás Otamendi N. Otamendi 19
Nahuel Molina N. Molina 26
Rodrigo De Paul R. De Paul 7
Alexis Mac Allister A. Mac Allister 20
Enzo Fernández E. Fernández 24
Julián Álvarez J. Álvarez 9
Lionel Messi L. Messi 10
Ángel Di María Á. Di María 11
Nov. 30. November 30. 20:00
Loszaíl Loszaíli Nemzeti Stadion

Edson Álvarez
E. Álvarez
16
Szaleh al-Sehri
S. al-Sehri
28
Ali al-Hasszan
A. al-Hasszan
34
Ali al-Bulaihi
A. al-Bulaihi
37
Rijad Sarahili
R. Sharahili
37

Alexis Vega
A. Vega
46
Uriel Antuna
U. Antuna
46
Ali al-Hasszan
A. al-Hasszan
46
Abdullah Madu
A. Madu
46
Henry Martín
H. Martín
48
Hasszan Tambakti
H. Tambakti
52
Luis Chávez
L. Chávez
52
Krystian Bielik
K. Bielik
62
Damian Szymanski
D. Szymanski
62
Szaleh al-Sehri
S. al-Sehri
62
Abdulrahman al-Aboud
A. al-Aboud
62
Henry Martín
H. Martín
77
Raúl Jiménez
R. Jiménez
77
Orbelín Pineda
O. Pineda
77
Carlos Rodríguez
C. Rodríguez
77
Abdullah Madu
A. Madu
81
Jorge Sánchez
J. Sánchez
86
Kevin Álvarez
K. Álvarez
86
Edson Álvarez
E. Álvarez
86
Rogelio Funes Mori
R. Mori
86
Szultan al-Ghanam
S. al-Ghanam
88
Hattan Bahebri
H. Bahebri
88
Abdulelah al-Amri
A. al-Amri
91
Szalem al-Davszari
S. al-Davszari
95
3-4-3
4-3-3
Mohamed al-Ovajsz M. al-Ovajsz 21
Abdulelah al-Amri A. al-Amri 4
Ali al-Bulaihi A. al-Bulaihi 5
Hasszan Tambakti H. Tambakti 17
Szultan al-Ghanam S. al-Ghanam 2
Szaud Abdulhamid S. Abdulhamid 12
Ali al-Hasszan A. al-Hasszan 15
Mohamed Kanno M. Kanno 23
Firasz al-Buraikan F. al-Buraikan 9
Szalem al-Davszari S. al-Davszari 10
Szaleh al-Sehri S. al-Sehri 11
Guillermo Ochoa g. Ochoa 13
César Montes C. Montes 3
Héctor Moreno H. Moreno 15
Jorge Sánchez J. Sánchez 19
Jesús Gallardo J. Gallardo 23
Edson Álvarez E. Álvarez 4
Orbelín Pineda O. Pineda 17
Luis Chávez L. Chávez 24
Alexis Vega A. Vega 10
Henry Martín H. Martín 20
Hirving Lozano H. Lozano 22

Vezet Argentína!

Micsoda kezdés a második félidőben! Molina tette vissza a labdát, Mac Allister nem találta el jól a labdát, de így is befért a jobb alsóba.

Messi erre nem lesz büszke

Ő az első játékos, akinek a vébéken két büntetőjét is védték. Az elsőt még Izland ellen hagyta ki 2018-ban, az a meccs 1-1-re végződött.

Nem mondjuk, hogy ez nagy nulla

De a két meccsen egyetlen gól sem esett a szünetig. Igaz, ezen a vébén nem olyan meglepő, ha az első félidő 0-0.

Szaúdi bosszankodás

Al-Hasszan robbant be egy jobboldali beadásra, de a fejese nem találta el a kaput. Azért így is bosszúsan ütötte a földet.

Szczesny, a polip

Az első félidőben 8, az egész végén 17 védésnél tart. És kivédett a tornán két büntetőt. Az igen!

Jó kapusnak szerencséje is van

Álvarez lövését ugyanis pont maga elé, középre paskolta Szczesny, De Paul azonban csak reflexből belekapott, ez pedig nem volt veszélyes.

Tizenegyes Argentínának!

Helyesbítünk: Szczesny a labdát nem találta el, Messi fejét viszont igen. A videózás után a holland bíró 11-est ítélt.

Szczesny az irányt és Messi fejét is eltalálta

Jó formában van ma is a lengyel kapus, Álvarez helyzeténél bravúrral ütötte ki a labdát, majd a beadásnál úgy paskolta el a labdát, hogy Messi fejét is eltalálta. A bíró ki is megy megnézni a visszajátszást.

Közben helyzet a másik meccsen is

Acuna balos löketét csak nézte a kétségbeesetten vetődő Szczesny, de végül fellégezhetett a lengyel kapus, mert nem akadt be a bomba.

Ez már veszélyesebb volt

Ide-oda pattogott a labda a szaúdi 16-oson belül, végül Pineda célozta meg a jobb alsót, de al-Ovajsz erre is odaért. Mexikó veszélyesebb eddig.

Nem volt az rossz

Kanno szabadrúgása 30 centivel húzott el a jobb felső fölött. Maradt a 0-0 a szaúdi-mexikóin. Ugyanígy áll a lengyel-argentin is.

Messi megmozgatta Szczesnyt

Tologatta az argentin tízes, amíg lövőhelyzetig nem jutott, majd a rövid sarkot célozta meg, de a lengyel kapus résen volt.

Olvasói sztorik