Hírek

„A legrosszabb meccs, amit le kell játszani” – a marokkói kapitány sem rajong a bronzmérkőzésért

Richard Sellers / Getty Images
Richard Sellers / Getty Images

Amíg az Európa-bajnokságokon mind a két elődöntő vesztese bronzérmesként van elkönyvelve, addig a vébéken még játszanak egy mérkőzést a harmadik helyért, amit viszont sokan már feleslegesnek tartanak. Közéjük tartozik a marokkói szövetségi kapitány is, Walid Regragui, aki a pénteki sajtótájékoztatóján beszélt erről.

Azt hiszem, ez a legrosszabb meccs, amit le kell játszani.

Pozitívan akarunk majd szerepelni a szurkolóink miatt, ha pedig harmadikak lennénk, az jól mutatna, ott lehetnénk a dobogón. De tudják mit? Ha nyerünk is szombaton, akkor sem jutottunk be a döntőbe, nem lettünk világbajnokok. A vasárnapi döntőben akartunk pályára lépni, nem egy nappal korábban” – mondta az edző, aki mindezek ellenére is próbálja elérni, hogy játékosai pozitívan álljanak a mérkőzéshez.

Az ellenfél kapcsán elsősorban Luka Modricról beszélt, akiről még el tudja képzelni, hogy akár négy év múlva is ott legyen a világbajnokságon. De, ha ez lesz az utolsó vb-meccse, akkor biztosan stílusosan, győzelemmel és éremmel akar elbúcsúzni, amire viszont az ő csapatának is fel kell készülnie.

A Horvátország – Marokkó bronzmérkőzést szombaton 16 órától rendezik.

Olvasói sztorik