Hírek

Ezen a játékoson áll vagy bukik Argentína vb-győzelme?

Simon Bruty/Anychance / Getty Images
Simon Bruty/Anychance / Getty Images

Összejött a slágerpárosítás a katari világbajnokság döntőjében, ugyanis Lionel Messi és az argentin válogatott a címvédő Franciaországgal csatázik majd a győzelemért. A statisztika pedig azt mutatja, hogy a csapatkapitány mellett van még egy játékos, akit érdemes lenne már az elejétől a pályán tartania az argentin kapitánynak, Lionel Scaloninak.

Julian Álvarezről van szó, aki az elődöntőben duplázott és kiharcolt egy tizenegyest is.

Az Opta statisztikái szerint, amikor a Manchester City csatára a pályán volt, az argentinok akkor szereztek 11-et az eddigi 12 góljuk közül. Illetve Álvareznek még nem kellett felállnia középkezdéshez kapott gól után, az eddigi öt találatot akkor kapták az argentinok, amikor ő a padon ült.

A 22 éves Álvarez a vébét még csereként kezdte, Szaúd-Arábia és Mexikó elleni is csak meccs közben szállt be. Elsőre még nem tudott segíteni csapatán, a mexikóiak ellen viszont már ő volt az, aki mozgásával teret nyitott Messinek, aki egy alsó sarokban landoló lövéssel szerzett vezetést, az argentinok pedig azóta is lendületben vannak. A csatár az azóta lejátszott négy meccs mindegyikén kezdett, van négy gólja is, csak Kylian Mbappé és Lionel Messi volt nála többször eredményes – ők ötször-ötször. Amikor a világbajnokság előtt a City öltözőjáben szóba került, kinek van a legnagyobb esélye a végső győzelemre, akkor Pep Guardiola, a csapat menedzsere Álvarezre mutatott.

Az argentin-francia döntőt vasárnap magyar idő szerint 16 órától rendezik.

Olvasói sztorik