A labdarúgó világ-, és Európa-bajnokságok mérkőzésein, egyenes kieséses szakaszában rendre előfordul büntetőrúgás, illetve, ha a csapatok nem képesek egymást felülmúlni sem a rendes játékidőben, sem a kétszer 15 perces hosszabbítás alatt, úgy a tizenegyespárbaj sem ritka esemény.
Egyes vélekedés szerint a büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Ehhez képest azt látjuk, hogy a futball analitikusai a büntetőrúgást számítástól, mintavételtől függően 0,75-0,79 xG-s helyzetnek minősítik, ami annyit tesz, hogy az egyre dagadó minta, statisztika szerint 100 tizenegyesből 75-79 a sikeres, a várható gólok száma, avagy több mint 20 százalék nem köt ki a kapuban.
A katari labdarúgó-világbajnokságon még rosszabb a statisztika, hiszen az egyenes kieséses szakaszban közel 50 százalékkal értékesítették csak a csapatok a tizenegyeseket.
A labdarúgók elfelejtettek tizenegyest rúgni?
Arra, hogy a vb-n csak minden második labdarúgó jár sikerrel, több magyarázatot is adtak már a futballszakemberek.
- A világbajnokságon nagyobb a tét, különösen a tizenegyespárbaj során nő a feszültség.
- A csapatok minden kapusról és labdarúgóról vice versa statisztikát vezetnek, ki merre vetődik, ki melyik oldalra rúgja előszeretettel, és ebben a versenyben úgy tűnik, a kapusok, illetve a kapusedzők állnak jobban.
Létezik a büntetőrúgásnak egy harmadik, pszichológiai, csapatdinamikai megközelítése is. Geir Jordet,a norvég Sporttudományi Egyetem pszichológiaprofesszora kutatási projektjeinek elsődleges célja a szélsőséges nyomás alatti döntéshozatal és teljesítmény összefüggéseinek vizsgálata az egyén és a csapatdinamika szempontjából. Olyan futballpályán előforduló pszichológiailag összefüggő viselkedési formákat azonosít és elemez, amelyek befolyásolhatják a futballmérkőzéseken a labdarúgók teljesítményét, végső soron a végeredményt. Na a tizenegyes rúgása pont ilyen.
A professzor ezért ezúttal kifejezetten az Anglia-Franciaország (1-2) mérkőzésen Harry Kane által elvégzett két büntető kapcsán tett közzé egy képekkel is alaposan alátámasztott elemzést a Ttwitter-oldalán.
Szögezzük le, nem véletlenül bízta Gareth Southgate mindkét büntető elvégzését Kane-re, hiszen fantasztikus ítélet végrehajtó. Porfi karrierje 58 próbálkozásából eddig csak 11-szer hibázott, azaz a büntetői 81 százalékát lőtte be, felülmúlva ezzel a tizenegyesrúgások standard xG-mutatóját. A franciák ellen a Tottenham csatára emlékezetes módon kétszer is a labda mögé állhatott, hogy azt a tizenegyes pontra téve senkitől sem zavartatva a kapuba bombázza. Az 54. percben sikerrel járt és egyenlített, azonban a 84. percben Franciaország 2-1-es vezetésénél csúnyán a kapuvas főlé bombázta a labdát.
Harry Kane milyen támogatást kapott?
Geir Jordet elemzésében abból indul ki, hogy bármilyen furcsa, a büntetőrúgás nem kizárólag egyéni feladat. Fontos a csapattársak segítő, támogató magatartása is, különösen olyan feszült pillanatokban, amilyenek az angol-francia mérkőzésen adódtak, ahol a meccsben maradás, végső soron a továbbjutás vagy a kiesés dőlt el.
A pszichológus megfigyelése szerint az angol válogatottban e téren Jordan Henderson az egyik kulcsfigura. A Liverpool középpályása évek óta támogatólag lép fel klubcsapatában is, gondoskodik arról, hogy az ítélet és a büntetőrúgás előtti perdöntő másodpercekben az ellenfelek a lehető legkisebb mértékben férhessenek hozzá a koncentráló csapattársához.
Kane Franciaország elleni első büntetőjénél Henderson azt tette, amit mindig szokott. Először is megragadta a labdát. Majd miközben a büntetőterületre kísérte Kane-t, ügyelt arra, hogy egyetlen francia játékos se férhessen hozzá, ne szólhassanak oda neki, majd átadta a labdát csapattársának.
Kane lövése előtt Henderson bőven a 16 méteres vonalán túl helyezkedett el, de közben proaktívan, konstruktívan készült az esetleges hibára, és ahogy Kane nekifutott, ő is a kapu felé iramodott, hogy ha szükséges, megkaparinthassa a kipattanót.
A 79. percben azonban az angol kapitány, Gareth Southgate lecserélte Hendersont, így a 2. büntetőnél már nem tudta segíteni csapattársát. Ekkor a VAR-döntés utáni első 30 másodpercben Harry Kane egyedül ácsorgott a 16-oson belül, körülötte öt francia labdarúgóval és a brazil játékvezetővel.
Kane csapattársai csak eztán reagáltak. Először pont Henderson cseréje, Mason Mount, majd Jude Bellingham lépett oda Kane közelébe támogatólag. Bellingham végül kikísérte az utolsóként Kane mellett „zavaró” Olivier Giroud-t a büntetőterületről. A pszichológos ennél a jelenetnél kiemelte, kérdés, hogy a csapattársak elkésett megjelenése segítette, vagy tovább növelte a feszültséget Kane aurája körül?
Ma már történelem, Kane kihagyta a büntetőt, és Anglia egyenlítési, meccsben maradási esélye elszállt. Azonban az is tény, a labda elrúgását követően egyetlen angol labdarúgó sem robbant be proaktívan, felkészülve az esetleges hibára a büntetőterületen belülre. Viszont fél másodpercen belül az egész francia csapat és a kapus, Hugo Lloris is ott örömködött Harry Kane körül, miközben se ekkor, se utána még egy ideig egyetlen angol játékost sem láthattunk mellette. Az első másodpercek, a csalódást követő eszmélés után is csak Jude Bellingham jelent meg Kane mellett, aki egy hosszú ölelés, néhány szó kíséretében vigasztalta társát, majd biztató testbeszéddel ösztönözte a többieket is, hogy ne adják fel.
Megjegyzendő, Bellingham csak 19 éves, és nem is Angliában, hanem Németországban, Dortmundban futballozik két éve (bár alighanem nem sokáig). Mégis ez az a karakter, ösztönös, vagy tudatos helyes cselekedet az, ami a vb-n mutatott kiváló játéka mellett az angol futballválogatott vezérévé teheti a jövőben. Kérdés persze rajta kívül hol volt a többi angol játékos abban a pillanatban, amikor egyiküknek segítségre, a csapatnak pedig további egységre lett volna szüksége?
A mérkőzés lefújását követően Henderson azonnal odament Kane-hez. Nem mondott és nem csinált semmit. Csak állt. De testbeszédével azt jelezte, csapattársnak lenni azt jelenti, mindig számíthat rád az, akinek a legnagyobb szüksége van rá. A norvég pszichológus mindebből konklúzióként azt vonta le,
Geir Jordet munkáit vezető sporttudományi és pszichológiai folyóiratokban publikálják, kutatásai pedig rendszeresen megjelennek olyan nagy lapokban, mint a New York Times, a Wall Street Journal, a London Times, a Guardian, a BBC és a Spiegel.
