Kaká szerint Brazíliában nem kap elég tiszteletet Ronaldo, a kétszeres világbajnok brazil legenda.
A meghökkentő nyilatkozatot a BeIN Sports beszélgetős műsorában adta Kaká, ahol John Terryvel és Gary Neville-lel beszélgettek Brazíliáról és a brazil emberekről. A 2007-ben Aranylabdát nyerő korábbi futballista szerint sokak simán elsétálnak Ronaldo mellett az utcán.
Furcsa, de sok brazil nem szurkol a válogatottnak. Tudom, furán hangzik, de tényleg így van, mi brazilok néha nem ismerjük el a tehetségeinket. Ha ti, külföldiek látjátok Ronaldót, rögtön elámultok, mert valami különlegeset jelent. Brazíliában csak egy újabb kövér fickó, aki az utcán sétál
– mondta Kaká, aki szerint Neymarnak is furcsán sok a kritikusa, de vele kapcsolatban megjegyezte, Bolsonaro támogatása is közre játszhatott ebben.
Kaká egyébként Peléről és Romárióról is azt mondta, hogy kevés tisztelettel beszélnek róluk az emberek Brazíliában, mint külföldön. A nyilatkozata azért is meglepő, mert a világbajnokság alatt Rodrygo és Richarlison is oda volt a gyönyörtől, hogy találkozhatott a Fenoménnal.