Hírek

Arséne Wenger szerint azért estek ki a németek, mert a politikával foglalkoztak

Robert Cianflone/Getty Images
Robert Cianflone/Getty Images

Akadt pár igen komoly meglepetés a katari focivébé csoportkörében, ide lehet sorolni az Eb-elődöntős dánok, valamint a 2014-ben világbajnok németek kiesését. Utóbbiról kérdezték Arséne Wengert a szombati sajtóeseményén, aki a FIFA futballfejlesztésért felelős vezetője, ő pedig azt mondta, elvitte a fókuszt az első meccsről a csapat politikai kiállása.

Ha egy világbajnokságon szerepelsz, akkor tisztában vagy azzal, hogy nem veszítheted el az első mérkőzésedet. A tapasztaltabb csapatok, mint például Franciaország és Anglia jól kezdtek. Azok a válogatottak, amik mentálisan készen álltak, a versenyre koncentráltak, nem pedig a politikai demonstrációkkal törődtek

idézi a Sky Sports az Arsenalt 1996 és 2018 között irányító Wengert.

Az angolokat példaként említette, de Anglia is azon európai csapatok közé tartozott, amely azt tervezte, hogy szivárványos karszalaggal lép pályára, kiállva ezzel az LMBTQ közösség mellett, ám miután a FIFA jelezte, hogy sárga lapot ad majd ezért, az érintett válogatottak elálltak ettől. A németek pedig minderre úgy reagáltak, hogy az első mérkőzésükön a játékosok eltakarták a szájukat a csapatfotón.

Németország végül előnyből kikapott Japántól, leikszelt Spanyolországgal és megverte Costa Ricát, de így is csak a csoportja harmadik helyén végzett és búcsúzott.

Olvasói sztorik