Hírek

Luis Suárezt szembesítették vele, hogy Ghánában őt tartják az ördögnek

Mohamed Farag/Getty Images
Mohamed Farag/Getty Images

Emlékezetesre sikerült a Ghána-Uruguay mérkőzés előtti sajtótájékoztató, amelyen Luis Suárez jelent meg a vezetőedző társaságában.

A dél-amerikai csatár mindig is megosztó személyiségnek számított, a 2010-es vilábajnoki negyeddöntő miatt számtalanszor előveszik. Ghána ellen a hosszabbítás utolsó percében egy reménytelen pillanatban Suárez kézzel ütött ki egy gólba tartó labdát. Piros lapot kapott, de még egy utolsó esélyt adott Uruguaynak a továbbjutásra – pedig tudta, ha tovább is jutnak, nem játszhat az elődöntőben. Asamoah Gyan büntetője a fölső lécen csattant, majd a tizenegyespárbajt megnyerte Uruguay.

Érthető, hogy Ghánában azóta is rossz érzésekkel gondolnak rá, de a sors úgy hozta, hogy a két csapat újra találkozik egymással Katarban, ráadásul Uruguaynak csak a győzelem ad esélyt a továbbiakhoz. Egy újságíró szembesítette a veterán csatárt a ténnyel, hogy Ghánában úgy vélik, ő maga az ördög.

A ghánai játékos hagyta ki a büntetőt, nem én. Azért talán bocsánatot kérhetnék, ha valakit úgy felrúgtam volna, hogy megsérüljön, de ez nem az én hibám. Nem én hagytam ki a büntetőt

– védekezett Suárez.

Ghána három pontot gyűjtött két mérkőzés alatt és a sorsát az is befolyásolhatja, hogy a másik mérkőzésen mi történik, de Uruguay legyőzésével biztosíthatná a továbbjutást pénteken.

Olvasói sztorik