Hírek

A japánok inspirálták a magyar sportot, sorra takarítják az öltözőket a csapatok

FIFA
FIFA

A japán válogatott a katari világbajnokságon is kitűnt azzal, hogy ragyogó tisztaságot hagyott maga után az öltözőben a mérkőzéseit követően.

Itthon is futótűzként terjedtek a képek a sportszerű gesztusukról, amely után számtalan kommentelő írta, hogy „példát lehet venni róluk”. Úgy tűnik, a magyar csapatok példát is vettek. Elsőként a Kozármisleny tette közzé, hogy a Szombathelyi Haladás elleni NB II-es mérkőzés után ugyanígy kitakarította az öltözőt.

A katari világbajnokságon a japánok példáját követve a tegnapi bajnoki mérkőzést követően játékosaink ott maradtak, hogy az öltözőt minél tisztábban hagyják maguk után

– írta Facebook-oldalán a klub, amely öt csapatot kihívott, hogy kövesse a példát.

A hétfői bejegyzés után kedden már teljesítette is a kérést a Ferencváros hokicsapata Csíkszeredán, majd kihívta a fehérvári ellenfelét, hogy vegyen részt az akcióban.

Szerdán pedig a szegedi kézisek is posztolták a fényesre pucolt öltözőt Celjéből, valamint kihívtak öt további csapatot is, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben.

Az eredetileg kihívott öt csapatból a Telekom Veszprém elmulasztotta a lehetőséget, hogy a zágrábi veresége után részt vegyen az akcióban, szintén szerdán játszott a szombathelyi Falco Pakson, de a bejegyzés elmaradt. A Pécsi MFC-nek december 4-én lesz leghamarabb lehetősége leróni az „adósságát”.

Olvasói sztorik