Hírek

Ilyen csak a mesében van: pár éve a tizedosztályban játszott, most az angolok elleni vb-nyolcaddöntőre készül

Buda Mendes / Getty Images
Buda Mendes / Getty Images

Szenegál labdarúgó-válogatottja története során második alkalommal jutott tovább a csoportkörből a világbajnokságon. A legjobb játékosát, Sadio Manét nélkülöző csapat mindezt úgy érte el, hogy a vébét még egy Hollandia elleni vereséggel kezdte, de aztán legyőzte a házigazda Katart, majd a továbbjutásról döntő találkozón Ecuadort is verte, így megkaparintotta a második helyet a hollandok mögött, és készülhet az Anglia elleni ki-ki meccsére.

A meccsen kezdőként 74 percet játszott Iliman Ndiaye, akiről nem túlzás azt mondani, mesébe illő, hogy ott lehet a vébén, hívta fel rá a figyelmet a Focibolond Facebook-oldala is.

Buda Mendes / Getty Images

Ndiaye francia anya és szenegáli apa gyermekeként a franciaországi Rounban született. A helyi utánpótlásban kezdett focizni, megjárta Marseille-t is, majd amikor 11 éves volt, a családja Szenegálba költözött. Ott pár évet töltött el egy dakari akadémián, 2016-ban pedig már Anglia felé vette az irányt, ahol több klubnál is volt próbajátékon, de mindenhonnan eltanácsolták. Az ötödosztályú Boreham Wood FC-hez írt alá, de ott maximum csak a kispadig jutott, már amikor a meccskeretbe nevezték egyáltalán.

Így aztán a tizedosztály londoni ligájában, a Rising Ballers FC-ben focizgatott vasárnaponként, és csapatával még itt is a tizenötödik helyen végzett a 2018/19-es szezonban.

2019 nyarán így is szerződést kapott a Sheffield Unitedtől, bár itt sem mondhatni, hogy berobbant volna – az U23-as csapathoz kinevezett edző, Paul Heckingbottom azt mondta a The Athleticnek, hogy azon gondolkodtak, megköszönik neki az addigiakat és szélnek eresztik, mindössze egy évvel a leigazolása után.

A tehetség mindig is ott volt benne, de meg kellett tanítani a játékra. Amikor idejöttem, meg kellett néznem pár fiatalt, de a közelében sem voltak. Sem tehetségben, sem edzésmunkában, sem alkalmazkodásban

– mondta Heckingbottom, akit idő közben ideiglenesen megbíztak a Sheffield United irányításával, így az ő edzősködése alatt mutatkozott be Ndiaye az első csapatban, ráadásul a Premier League-ben a Leicester ellen 5-0-ra elveszített bajnokin.

A Sheffield kiesett az élvonalból, a szenegáli támadó pedig kihagyta az első fordulókat a Championshipben, állítólag a szerződéshosszabbítása körüli tárgyalások miatt. Amikor ez rendeződött, akkor pályára lépett a Peterborough ellen, akkor rögtön két gólt és egy gólpasszt szerzett a 6-2-es győzelem alkalmával. Az előző szezonban végül 35 mérkőzésen játszott a klubjában, hét gólja és két gólpassza volt. A Sheffield a feljutási rájátszásba jutott, de elbukott a Nottingham Forest ellen – a végül feljutó klub vitte is volna magával a PL-be a támadót, de a nyáron nem sikerült megszereznie. Még nem igazolt el sehova, de miután a mostani idényben 21 meccsen kilenc gólja és két gólpassza van (az idő közben véglegesített Heckingbottom irányítása mellett), a szerződése pedig másfél év múlva lejár, alighanem pár klub bekopogtat majd a sheffieldi klubház ajtaján és ajánlatot tesz érte.

Már csak amiatt is, mert egy ilyen felfelé ívelő karrier Szenegálig is bőven ellátszik Angliából, így Aliou Cissé már a nyáron beválogatta az Afrika Kupa-selejtezőre, Benin ellen mutatkozott be. Hiába volt csak kevés kilométer a lábában a nemzeti csapatban, bekerült a szenegáli vb-keretbe is, a tornán Katar ellen játszott először, egyből gólpasszt adott csereként beállva. Az pedig tényleg álomszerű, hogy mindezek után az Ecuador elleni sorsdöntő összecsapáson már a kezdőbe tette őt a szövetségi kapitány, és nem is vallott szégyent, volt két lövése, 12-ből kilenc átadása pontos volt, ötből négy cselét sikeresen hajtotta végre.

A még mindig csak 22 éves Ndiaye így tehát elmondhatja magáról, hogy alig három év alatt az amatőr labdarúgásból eljutott oda, hogy az Anglia elleni világbajnoki nyolcaddöntőre készülő szenegáli válogatott egyik fontos tagja.

Olvasói sztorik