Hírek

Benzema visszatérése a vébé legnagyobb meglepetése lenne

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Spanyol információk szerint csütörtökön ismét edzésbe áll a Real Madrid labdarúgócsapatánál Karim Benzema, aki sérülés miatt nem lehet ott a katari világbajnokságon. A bulvársajtó persze már a visszatéréséről álmodik.

Az aranylabdás csatár november 19-én egy edzésen szenvedett combsérülést, másnap pedig jött a hír, hogy miután felépülése három hetet vesz igénybe, inkább úgy döntött, átadja a helyét egy egészséges társnak, aki a csapat segítségére tud lenni. Ezek után kisebb meglepetésre Didier Deschamps szövetségi kapitány úgy döntött, senkit sem hív be a helyére.

Akadnak olyan elképzelések, hogy mindez azért történt, mert a franciák azt érezték, a vébé hajrájára esetleg visszatérhet a klasszis támadó.

A Marca megerősítette, hogy Benzema ismét edzésbe áll, a madridi lap szerint a Real stábja meg is lepődött a dohai orvosok által felállított diagnózison, mert szerintük az sokkal riasztóbb volt, mint amilyen valójában.

Azt azonban kevesen gondolják komolyan, hogy Benzema visszatér Katarba, hiszen az edzések újrakezdése nem feltétlenül jelenti azt, hogy képes lehet 90 percet nagy intenzitással játszani.

Olvasói sztorik