Hírek

„Még a döntetlen is igazságtalan lenne, megérdemeltük volna a győzelmet” – mondta a vesztes csapat edzője

Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images
Eric Verhoeven/Soccrates/Getty Images

A ghánai válogatott hétfőn 3-2-re nyert Dél-Korea ellen a világbajnokság csoportkörének második fordulójában.

Ghána 2-0-s előnnyel vonult az öltözőbe az első játékrészt követően, majd az ázsiaiak három percen belül két gólt is rúgtak, a győzelmet érő gólt mégis az afrikaiak tudták megszerezni. A koreaiak rohantak az egyenlítésért, de 10 perc ráadás is kevés volt, majd lefújás után Paulo Bento szövetségi kapitány piros lapot is kapott.

Teljesen igazságtalan eredmény született, még a döntetlen is igazságtalan lenne. Megérdemeltük volna a győzelmet

– hangoztatta a kiállítása miatt Bentót helyettesítő Sergio Costa, a dél-koreaiak portugál másodedzője.

A ghánaiakat irányító Otto Addo egyébként elismerte, hogy nagyon hullámzó volt a mérkőzés és szerencsére is szükségük volt.

„A dél-koreaiak nagyon jól játszottak, nagy nyomást helyeztek ránk. Szenvedélyes védekezés párosult jó kapusteljesítménnyel, és a végén kis szerencsénk is volt” – mondta Addo.

A G csoportban Ghána három, a Koreai Köztársasággal egy ponttal várja a pénteki utolsó fordulót.

Olvasói sztorik