Fabrice COFFRINI / AFP
Hírek

Ezért nem ünnepelte meg gólját a svájciak csatára

A svájci válogatott 1-0-ra legyőzte a kameruni csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén. A meccs egyetlen találatát Breel Embolo szerezte, aki visszafogottan ünnepelt.

Már ha egyáltalán ünneplésnek nevezhet az a mozdulatsor, amelyet a 25 éves labdarúgó bemutatott. A gólt után ugyanis mindkét kezét előbb a magasba emelte, majd mintegy befogva a száját meredt maga elé.

Az ok igen egyszerű: Embolo 1997. február 14-én a kameruni fővárosban, Yaoundéban született. Ötéves volt, amikor szülei elváltak, és ő édesanyával előbb Franciaországba, majd egy évvel később Svájcba költözött. Sohasem tagadta meg a gyökereit, ezt a L’Equipe-nek adott interjúban is megerősítette.

„Sok barátom és a családom nagy része, például apám még mindig Kamerunban él. Évente egyszer-kétszer megpróbálok odalátogatni, hogy megtartsam a kameruni-afrikai köteléket. Igyekszem a gyermekeimhez is eljuttatni ezt, emellett a saját alapítványomon keresztül is próbálok segíteni.”

Nagyon fontos számomra, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. Jó kapcsolatot ápolok több kameruni játékossal, akik a barátaim. Ez a meccs mégiscsak egy konfliktus közöttünk

– tette hozzá nevetve.

Ugyan Kamerun állítólag már a 2014-es brazíliai vébén is tervezett volna vele, végül Svájcot választotta.

„A sorsolás óta rengeteg kérdést kaptam a Kamerun elleni meccsel kapcsolatban. Legalább ezerszer megismételtem, hogy nyerni akarok. Nagyon sok érzelem volt benne, többnyire pozitívak. Boldog és büszke vagyok magamra, a családomra, de különösen a válogatottra. Ez mindenekelőtt csapatgyőzelem volt” – idézte a mérkőzést követően a csatárt a svájci Blick.

Kapcsolódó
Tovább tart Kamerun világbajnoki átka
Hiába játszottak egy félidőn át jól az afrikaiak, Svájc rajtolt győzelemmel a G csoportban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!