Hírek

Csak egy vb-házigazda játszott eddig olyan rémesen, mint Katar

Tnani Badreddine / DeFodi Images via Getty Images
Tnani Badreddine / DeFodi Images via Getty Images

A házigazda Katar válogatottja csúnyán leszerepelt a világbajnoki nyitányon, ugyanis egyetlen kaput eltaláló lövés nélkül fejezte be az Ecuador elleni összecsapást, amelyet 2-0-ra elveszített, és amit látva rengeteg szurkoló hazament a második félidőben.

Ilyesmi a vendéglátók összes összecsapását tekintve másodszor esett meg a vb-történelemben – írta a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetre (IFFHS) hivatkozva az MTI.

Az első alkalom 1994-ben volt, amikor az Egyesült Államok játékosai voltak képtelenek kaput eltaláló lövést produkálni Brazíliával szemben, a nyolcaddöntőben. A katari-ecuadori meccsen az együttesen 11 lövési kísérletből a hazaiak ötöt, a vendégek hatot vállaltak, ennél kevesebb próbálkozás 1966 óta egyetlen vb-meccsen sem volt.

Katar futballtörténelmet írt azzal, hogy az első olyan rendező ország lett a világbajnokságok történetében, amelynek válogatottja elvesztette a nyitómérkőzését. A korábbi 22 vendéglátó csapatai 16-szor győztek, és hat találkozó végződött döntetlennel.

Nem keresünk kifogásokat, gratulálunk az ellenfelünknek. Van még hova fejlődni. Nem kezdtünk jól. Sőt, igazából borzalmasan kezdtük a vb-t

– mondta Félix Sánchez, a katariak szövetségi kapitánya.

Először esett meg az is, hogy a vb első gólja büntetőből született. Szerzője, a csapatkapitány Enner Valencia a nyitótalálatokat elérő játékosok legidősebbike lett, miután 33 évesen és 16 naposan értékesítette az ecuadoriak tizenegyesét. Az eddigi korelnök Alessandro Altobelli volt, aki 1986-ban 30 évesen és 184 naposan lőtt gólt Bulgáriának.

Olvasói sztorik