Hírek

Még be sem mutatkozott a csapatuk, de a szemetet szedő japán drukkerek máris meghódították a világot

Izhar Khan / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Izhar Khan / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A japán drukkerekről és sportcsapatokról már rengeteg olyan bejegyzés született a nagy világesemények alkalmával, amikor maguk, vagy akár mások után is eltakarították a szemetet. Ezt a jó szokásukat Katarban, a focivébén is megmutatták, erről pedig videó is készült.

Bár a japán válogatott majd csak szerdán lép pályára először a katari vébén, több szurkolójuk is ott volt a Katar-Ecuador nyitómeccsen. A lefújást követően aztán nekiálltak felszedni a szemetet, ezt videózta le egy katari influenszer, aki elmondta, hogy el is beszélgetett velük:

Megkérdeztem: miért takarítjátok fel azt, amit nem ti hagytatok ott? Azt a választ kaptam, hogy: mert a japánok nem hagynak maguk után szemetet, tisztelik a helyet ahol járnak.

A 2018-as világbajnokságon a játékosok még azt követően is egy tiszta öltözőt hagytak maguk mögött, hogy a nyolcaddöntőben Belgium ellen 2-0-s előnyből, egy 94. percben kapott gólnak köszönhetően estek ki. Ezúttal Németország, Costa Rica és Spanyolország lesz az ellenfelük a csoportban (ebben a sorrendben).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

عمر فاروق Omar Farooq (@omr94) által megosztott bejegyzés

Olvasói sztorik