Hírek

Az angolok továbbra is, a világbajnokságon is letérdelnek majd a meccseik előtt

Visionhaus/Getty Images
Visionhaus/Getty Images

Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate elmondta, hogy letérdel majd az együttese a világbajnokság mérkőzései előtt.

Emellett állunk ki csapatként, ahogyan eddig is tettük. Úgy érezzük, ez az egyik legfontosabb ügy, ezért erős üzenetet tudunk küldeni, főleg a fiatalok számára, akik így láthatják, milyen fontos befogadni a különbözőséget

– idézte a BBC Southgate-et.

A gesztus eredetileg a feketékkel szembeni rendőri igazságtalan bánásmód elleni tiltakozás formája volt, amit átvettek a sportolók is, miután 2020-ban egy rendőr intézkedés közben kilenc percig térdelt a megbilincselt, levegőért kapkodó George Floyd nyakán, hátán. Sokak szerint veszítette erejéből a gesztus, de az angolok mégis inkább ragaszkodnak hozzá, hogy továbbra is így induljanak a meccseik.

Anglia egyébként arról is tájékoztatást kért, hogy valóban fenyegeti-e a sárga lap veszélye Harry Kane-t, ha „One Love” feliratú csapatkapitányi karaszalagot hord. Hét nemzet is ezt tervezi, vasárnap pedig felröppent a hír, miszerint sárga lapot kaphatnak érte a kapitányok az első percben.

A katari világbajnokság hétfőn 14:00-kor kezdődik az angol csapat számára Irán ellen.

Olvasói sztorik