Hírek

Sadio Mané sérüléséről titkolózva adott közleményt Szenegál

Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images
Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images

A szenegáli szövetség elnökségének egyik tagja, Abdoulaye Sow nyilatkozatot adott Sadio Mané sérüléséről.

A 30 éves támadót a Bayern Werder Bremen elleni német bajnokiján kellett lecserélni mindössze 20 perc után. A Bayern orvosai szerint a sérülése nem komoly, ugyanakkor másnap a L’Equipe másnap azt közölte, hogy Mané nem tud pályára lépni a világbajnokságon. Ennek dacára Aliou Cisse szövetségi kapitány benevezte a vb-re utazó keretbe, de mindenkit az érdekel, mikor állhat be a világbajnokságon.

Az első mérkőzéseinken nélküle kell játszanunk és nélküle kell nyernünk, de van rajta kívül 25 másik játékosunk. Senki sem szerette volna, hogy így alakuljanak a dolgok, de sajnos ez megtörtént

 

– közölte Sow, de nem árulta el, hogy pontosan hány mérkőzésen nem lehet ott biztosan a válogatott legjobbja.

Sow így mondott is valamit, meg nem is, hiszen akár az a furcsa helyzet is előállhat, hogy nem jut tovább Szenegál és Sadio Mané egyetlen percet sem tölt a pályán. Az afrikai csapat az A csoportba került a házigazda Katarral, Hollandiával és Ecuadorral.

Olvasói sztorik