Majdnem vb-kerettag lett, most évekre szóló eltiltás várhat rá

Sokk érte a horvát labdarúgást: egy hosszú eltiltás akár véget is vethet Mario Vuskovic karrierjének, aki pozitív doppingtesztet produkált.

A 20 éves, horvát utánpótlás-válogatott védő tavaly egy évet kölcsönben Hamburgban futballozott, és olyan jól teljesített, hogy a Bundesliga másodosztályában szereplő klub a nyáron hárommillió euróért végleg megvásárolta a Hajduk Splittől.

A középső védő a szezonban eddig 16 bajnokin és két kupamérkőzésen játszott, két gólig jutott, de lehet, hosszú évekig ezek lesznek az utolsó momentumai profiként. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis felfüggesztette a játékjogát, miután EPO-tesztje pozitív lett.

Az eredményt a helyi doppingellenes ügynökség jelentette be, amely szerint Vuskovicnak joga van kérni a B mintát, de a szervezet szóvivője a német Spiegelnek adott interjújában megerősítette, hogy szinte felesleges, hiszen az EPO nem kerülhet csak úgy az ember szervezetébe.

A doppingvétség szokásos büntetési tétele négy év, a 20 éves Vuskovic számára egy hosszú eltiltás akár a sportpályafutása véget is jelentheti. Ráadásul a sportoló ellen a német ügyészség is nyomoz, a 2015 decembere óta érvényben lévő doppingellenes törvény erre kötelezi.

Ha beigazolódik a vétség, az U21-es válogatott játékost bírósági eljárás is fenyegeti.

Vuskovicot a Transfermarkt ötmillió euróra értékeli, ezzel a német Bundesliga 2 egyik legértékesebb játékosának számít.

Eltiltása sokkolta a legendás horvát labdarúgót, Ivica Olicot is, aki pályafutása során többek között játszott Hamburgban.

Meg vagyok döbbenve. Remélem, hogy ez a laboratórium hibája, és hogy Vuskovic nem tudatosan doppingolt. Csodálatos sportcsaládból származik, jövő nyáron ő lehetne a fiatal válogatottunk egyik oszlopa. Már most közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a katari világbajnokságra készülő csapathoz

mondta.