Pihenőt kapott a német klasszis, hogy a vb-re rendben legyen

A rajt előtt már csak maximum egy felkészülési mérkőzésen lép pályára.

A katari világbajnokságig már nem szerepel klubjában Thomas Müller, a Bayern München labdarúgója. Julian Nagelsmann vezetőedző hétfőn közölte, hogy a vb-ig hátralévő két bajnokin már nem számít a 33 éves csatár játékára.

Megadom neki azt a pihenőt, amire még szüksége lehet, mivel a közelmúltban a hátával és a csípőjével is akadtak gondok. Ezeket most lesz idő teljesen kikezelni

– jelentette ki a német bajnok trénere.

A 118-szoros válogatott Müller – aki tagja volt a 2014-ben világbajnok együttesnek is – így a vb-ig már csak a nemzeti csapatban léphet pályára, méghozzá jövő szerdán az Omán elleni felkészülési meccsen. Hansi Flick csapata másnap foglalja el vb-szállását Katarban, a torna pedig november 20-án rajtol.

A németek 23-án kezdenek, az első ellenfelük Japán lesz.