Hírek

A FIFA üzenete a vb-n szereplő válogatottaknak: focizzanak, ne politizáljanak

William West / AFP
William West / AFP

Alig több mint két hét múlva kezdődik a történelem első téli labdarúgó-világbajnoksága Katarban, a torna előtti időszak pedig legalább annyira szól az esélylatolgatásról és a keretek alakulásáról az egyre több sérült miatt, mint a korrupcióról, a stadionokon dolgozó vendégmunkások haláleseteiről és a házigazda ország emberi és LMBTQ-jogairól, valamint „sportmosásáról”.

Többen is felhozták már, hogy bojkottálni kellene a vb-t, de ezt eddig még egyik válogatott sem lépte meg. A dánok ugyanakkor olyan mezben lépnek majd pályára, amin alig látszik majd a szövetség vagy a sportszergyártó logója, az indoklás szerint azért, mert „olyan tornán nem akarunk megjelenni, amely több ezer ember életét követelte”. Emellett több európai válogatott is jelezte, hogy szivárványos csapatkapitányi karszalagot használ majd.

A Sky Sports birtokába jutott egy levél, amit a FIFA-elnök, Gianni Infantino és a szervezet főtitkára, Fatma Samoura fogalmazott meg, és aminek az az üzenete a vébén szereplő válogatott számára: focizzanak, ne politizáljanak.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a futball sincs légüres térben és azzal is, hogy számos politikai jellegű kihívás és nehézség van világszerte.

De kérjük, ne engedjék, hogy a labdarúgást minden létező ideológiai és politikai csatározásba bevonják!

A FIFA-nál igyekszünk tiszteletben tartani minden véleményt és meggyőződést anélkül, hogy erkölcsi leckéket adnánk a világ többi részének. Világunk egyik nagy erőssége a sokszínűség, és ha a befogadás jelent valamit, akkor pont azt, tiszteletben kell tartani ezt a sokféleséget. Egyetlen nép, kultúra vagy nemzet sem „jobb”, mint a többi” – idézi a Sky Sports a levelet, amiben ég az is szerepel, hogy egymás kölcsönös tisztelete a sportág alapköve, és közösen kell tenni azért, hogy a világbajnokság idején a futball kerüljön a középpontba. A levél egyébként egyetlen konkrét ügyet sem említ.

Katar 2010-ben, még Sepp Blatter elnöksége idején kapta meg a rendezési jogot, és csak évekkel később született meg a döntés, hogy a nagy nyári meleg miatt a klubszezon közepére, november-decemberre teszik a tornát, amely így november 20-án kezdődik a házigazda Ecuador elleni mérkőzésével.

Kapcsolódó
Amit Katar csinál a világbajnoksággal, az már nem „sportmosás”, annál több
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, Katar betartotta a klasszikus „sportswashing” teljes receptjét, a végére pedig nemcsak hírnevet, de biztonságpolitikai hátszelet is kapott. A résztvevő nemzetek egyetértenek abban, hogy egy bojkott nem lenne célravezető.
Olvasói sztorik