Hírek

Megint lemarad a vébéről az angolok peches focistája?

ALESSIO MORGESE / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
ALESSIO MORGESE / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Kyle Walker, az angolok jobbhátvédje a 2014-es brazíliai világbajnokságot egy sérülés miatt hagyta ki, és könnyen lehet, hogy ugyanilyen okból nem lehet ott a november 20-án kezdődő katari tornán sem.

A 32 éves védőt a 6-3-as City-győzelemmel záruló manchesteri derbi első félidejében kellett lecserélni lágyéksérülés miatt, majd kedden már el is végezték a műtétet, ami után kezdődik a versenyfutás az idővel, hiszen már csak hat hét van a vébéig.

A 70-szeres angol válogatott játékos a Twitter-oldalán azt írta, a sérülés sajnálatos velejárója a futballnak, de a sikeres műtét után immár arra koncentrál, hogy mielőbb százszázalékos állapotba kerüljön.

Walker a mostani idényben összesen nyolc tétmeccsen, hét bajnokin és a Liverpool elleni, 3-1-re elveszített Szuperkupa-döntőn kapott szerepet a Manchester Cityben Pep Guardiolától.

Ha Walker végül mégsem jön rendbe a vébéig, Gareth Southgate a Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Reece James (Chelsea), Kieran Trippier (Newcastle) hármasból választhatja ki, kit is játszasson jobbhátvédként Katarban. Anglia Iránnal, Walesszel és az Egyesült Államokkal került egy csoportba a világbajnokságon.

Olvasói sztorik